A Kormány döntése alapján a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló előirányzatból már idén ősztől elindul a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-program.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak ítélték a Visegrád Díjat a visegrádi négyek Krakkóban, 2013. június 14-én. A Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia kulturális vezetőinek találkozóján a magyar delegációt Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vezette.
Azok a diákok, akik szeptemberben kezdik meg középfokú tanulmányaikat a 9. évfolyamon, a következő három tanév során kötelesek lesznek összesen legalább 50 órán keresztül szociális vagy karitatív tevékenységet folytatni az iskola által szervezett keretek között. Az egy évvel ezelőtt bevezetett iskolai közösségi szolgálat célja, hogy a fiatalok jobban figyeljenek oda embertársaikra, és erősödjön bennük a társadalmi érzékenység.
A turizmus idei évre jellemző növekedési tendenciája a nyári hónapokban is folytatódik. A KSH által közölt első félévi vendégforgalmi adatok szerint 2013. január-június között a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma (3,7 millió fő) majdnem 6%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma (9,1 millió éjszaka) közel 5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Kertészeti gépek és technológiai berendezések beszerzésére támogatási kérelmeket 2013. augusztus 15-én 8 órától kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Tekintettel arra, hogy a benyújtást követően módosításra, illetve hiánypótlásra nincs lehetőség, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal önellenőrzési listát tett közzé a honlapján. A lista segítségével a gazdálkodó meggyőződhet arról, hogy az összes szükséges dokumentumot csatolta a kérelméhez.
Kiss Eliza, a Vidékfejlesztési Minisztérium szőlő és borágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos és Mészáros Kálmán, a NÉBIH BAII igazgatója sajtótájékoztatót tartott arról, hogy lezárult a nevezés a Fehér Borok Országkóstolójára.
Magyarország Külügyminisztériuma utasítására Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a román külügyminisztériumban 2013. augusztus 12-én ismertette Magyarország Kormányának álláspontját Traian Băsescu román államelnök által a marosfői szabadegyetemen érintett kérdésekben.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn késő este Miskolcon, miután megbeszélést folytatott az intézményben történt koraszülött-halálesetek miatt.
A Miniszterelnök rendkívüli vizsgálatot rendelt el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban történt koraszülött halálesetek miatt. Közlemény.
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága az Országos Tisztifőorvosi Hivatalon keresztül 2013. augusztus 8-án azonnali vizsgálatot indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Koraszülött-Újszülöttpathológiai Osztályán sajnálatosan bekövetkezett halálesetekkel kapcsolatban. Közlemény.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárának
jelenlétében tettek hitet a ráckeveiek, valamint a pest megyei település magyar testvérvárosai a nemzeti összetartozás mellett.
Idén is pályázattal segíti az artmozik versenyképességét az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A 100 milliós keretből maximum 12,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet egy-egy intézmény digitalizálásra. Közlemény.
Bár az elmúlt száz évben a történelem megannyi próba elé állította az embereket, a cserkészek célja most is ugyanaz: a közösségért, a közösségben jót tenni - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter a cserkészek nyári Nemzeti Nagytáborának megnyitóján a Magyar Honvédség ócsai kiképzőbázisán hétfőn.
A Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2013 szeptemberében nem jogász diplomával rendelkezők számára jogi szakokleveles sportszakember, jogász végzettséggel rendelkezők részére sportjogi szakjogász képzést hirdet.
Sürgős akciótervet dolgoz ki, és tárgyal meg várhatóan szerdai ülésén a kormány a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki az NFÜ vezetését augusztus 1-je óta kormánybiztosként látja el.
A Kormány törlesztette a Valuta Alapnál lévő még fennmaradt hitelét. Az IMF meghatározása alapján 3 devizanemben: dollárban, euróban és angol fontban egyenlítette ki tartozását a magyar állam. A végtörlesztéshez 1,7 milliárd dollárt, 570 millió eurót és 255 millió fontot utalt át az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), amelyre a fedezet, az IMF hitel fel nem használt részéből, a februári eleji dollárkötvény kibocsátásból és a Prémium Euró Magyar Államkötvényből befolyt összegből rendelkezésre állt, így pótlólagos kötvénykibocsátásra nem volt szükség.
Minden érintett felet, így a prágai kormányt is idejében, hivatalos úton értesítettük arról, hogy a V4 együttműködés soros elnöke, Orbán Viktor új időpontot fog javasolni a csúcstalálkozóra, újabb fejlemény nincs az ügyben - közölte Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel hétfőn.
A szálláshelyek kötelező minősítésének megszűnésével új nemzeti tanúsító védjegyrendszert alkalmaznak a szálláshelyek szolgáltatásainak minősítésére hazánkban.
A magyar állam nevében a nemzeti fejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény és a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény alapján a 2013. július 27-én megjelent pályázati felhívással nyilvános pályázatot írt ki a magyar állam dohánytermék-kiskereskedelmi monopóliumának koncessziós szerződéssel történő átengedésére.
Az ország erőforrásai vidéken vannak, abból él az ország, amit vidéken ültetnek és aratnak, amiért imádkoznak, ahogy a gyerekeiket, unokáikat nevelik - jelentette ki Balog Zoltán vasárnap a Vas megyei Kercaszomoron, a felújított református templom újjászentelésén.
A román külügyminisztérium 2013. augusztus 11-i közleménye kapcsán Magyarország Külügyminisztériuma a következőket tartja fontosnak leszögezni: a Jobbik ellenzéki párt, amely nem vesz részt a magyar kormányzat munkájában és nem is osztozik annak felelősségében. Közlemény.
A fiatalok körében egyre népszerűbb az önkéntes tartalékos katonai szolgálat - hangsúlyozta a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának vezetője az MTI-nek. Vanyur Tibor kiemelte, hogy az önkéntes műveleti tartalékosok a Magyar Honvédség valamennyi feladatába bevonhatók. Igazi feladataikat különleges jogrend, például katasztrófahelyzet bevezetésekor látják el, de békeidőszakban is teljesíthetnek katonai szolgálatot.
2013 és 2014 Közép-Európa éve a magyar külpolitikában, Magyarország ugyanis részben egyszerre látja el a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) és a visegrádi csoport (V4) elnökségi feladatait – mondta a Külügyminisztérium politikai igazgatója szombaton a budapesti Sziget fesztiválon az MTI-nek.
Elhalasztják a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökeinek augusztusra tervezett magyarországi csúcstalálkozóját.
Megkezdődött a 22. Zempléni Fesztivál; az augusztus 19-ig tartó rendezvénysorozat péntek esti sárospataki ünnepélyes megnyitóján Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hangsúlyozta: a fesztivált jellemző kulturális kínálat szellemi-lelki és kulturális értelemben is Felső-Magyarországgá teszi Sárospatakot és a zempléni vidéket.