A Leader-program keretében a jelenlegi európai uniós költségvetési időszakban 70 milliárd forint áll rendelkezésre, amire önkormányzatok, helyi civil és nonprofit szervezetek pályázhatnak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára csütörtökön Hajdúböszörményben.
A Tanyafejlesztési Programra több mint 1000 pályázat érkezett be, és a támogatási igény összesen mintegy 5 milliárd forintot tett ki - mondta Budai Gyula csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón a szaktárcánál.
A nemzet összetartó ereje adja az állam belső lényegét - jelentette ki Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tárca augusztus 20-a alkalmából megrendezett ünnepségén csütörtökön.
Az elmúlt három év óriási változást hozott Bököny, Szabolcs-Szatmár- Bereg megye és az egész ország életében – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője az Újfehértó-Bököny Víziközmű fejlesztési projekt nyitórendezvényén.
Továbbra is fokozott óvatosságot kér az Egyiptomban tartózkodó vagy oda készülő magyar állampolgároktól a Külügyminisztérium a 2013. augusztus 14-én délután az észak-afrikai országban kihirdetett szükségállapot miatt - mondta a tárca sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI-nek.
Kisebb almatermés várható idén a tavalyinál - közölte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón Nyíregyházán szerdán.
A kormány támogatja, hogy a Balatonra és a Balaton-felvidékre minél több belföldi és külföldi turista látogasson el, és ennek a célnak a megvalósítása érdekében is fontos a Koloska-völgyi Vadaspark megnyitása - hangsúlyozta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az idén ismét megrendezik a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akciót szeptember 14-én. A rendezvénnyel az önkéntes tevékenység és a környezettudatos viselkedés fontosságára kívánják felhívni a figyelmet a szervezők - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján.
Magyarország nem revizionista álláspontot képvisel, hanem alkotmányos felelősséggel tartozik a határon túli magyarokért, ezt pedig a magyar külpolitika felvállalja – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
"Együtt az ország" szlogennel rendezik meg az idei augusztus 20-ai ünnepségeket. Az idei rendezvények különlegessége, hogy a Nagyon Balaton eseménysorozat keretében számos tóparti városban is színes családi programokkal, koncertekkel és tűzijátékkal emlékeznek a magyar állam alapításának évfordulójára. A programokra több százezer vendéget várnak határon innenről és túlról.
A Webhir.com által közreadott „Jövőre kiveszik a tanmenetből a nyelvtan órát”címen megjelenő cikk súlyos tárgyi tévedést tartalmaz, nyugodtan mondhatjuk: „rémhír”! Közlemény.
Beigazolódtak a tárca árverseny élesedésével kapcsolatos reményei, az engedélyezett pénztárgépek megszaporodásának hatása már most látszik a forgalmazók árképzésében.
A kormány elmúlt három évben tett intézkedéseinek eredményeként Magyarország a fenntartható gazdasági növekedés pályájára lépett. Közlemény.
Magyarország a 2014-es Holokauszt Emlékévre történő felkészülés jegyében támogatást nyújt az Auschwitz-Birkenau Alapítványnak, és részt vesz a szervezet Nemzetközi Bizottságában is. Közlemény.
Karas Monikát jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének Orbán Viktor miniszterelnök.
Erős szezonális és munkanaphatás torzítja a képet az ipar teljesítményéről.
A KSH előzetes adatai szerint 2013. második negyedévében 0,5 százalékkal bővült a magyar gazdaság az előző év azonos időszakához képest, ami megfelel az elemzői várakozásoknak (0,5-0,6%). Az adatok tehát megerősítik, hogy hazánk kikerült a technikai értelemben vett recesszióból.
Rétvári Bence szerint jóval pontosabbá vált a közszféra korrupciós veszélyeit tartalmazó térkép az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idei felmérése után, amely negyven százalékkal pontosabb képet nyújt arról, hogy az egyes közintézményekben hol kell jobban odafigyelni a korrupciós kockázatokra.
A szentendrei Ferenczy Múzeum új kiállítása történelmünk egyik legvitatottabb alakjáról, Merániai Gertrúdról szól. A tárlatot Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg augusztus 13-án.
Agárdon, 2013. augusztus 13-án, életének 72. évében elhunyt Vukán György. A Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerzőt, zongoraművészt az EMMI saját halottjának tekinti.
Szócska Miklós kedden újra megerősítette, hogy teljes körű vizsgálatot indítottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban történt koraszülött-halálesetek miatt.
Németh Zsolt parlamenti államtitkár és Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár 2013. augusztus 13-án fogadta Bui Thanh Son vietnami külügyminiszter-helyettest. A megbeszélések fő célja Truong Tan Sang vietnami elnök 2013. szeptember 15-17. közötti magyarországi látogatásának előkészítése volt.
Augusztus 16-án rendezik meg Székesfehérváron a Fricsay Richárd Regionális Katona-zenekari Fesztivált. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a Honvédelmi Minisztérium tízmillió forinttal támogatja az emlékévben megvalósuló programokat, köztük ezt a fesztivált, amelynek − mint fogalmazott − „egy vérbeli katonavárosban komoly hagyományai vannak.”
Magyar kutató tudományos vezetésével – 2001 és 2007 után harmadik alkalommal – kezdődött meg a világ legnagyobb folyókutató felmérése a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) koordinálásában. A Nemzetközi Duna Expedíció Regensburgból indult útjára négy hajóval. A kutatók 6 hét alatt összesen 2375 kilométert tesznek meg, ezalatt 10 országban végeznek mintavételeket, méréseket. A tudósok a Duna és a mellékfolyók vízminőségét, üledékét, élővilágát, ökológiai állapotát vizsgálják.
Valós idejű forgalomirányítási és utastájékoztató rendszert állított üzembe kedden a Vértes Volán Tatán, Tatabányán és a két kistérség 18 településén.