BARÁTSÁG kerékpártúra indul Kiskunhalas és Szabadka között 2013. augusztus 31-én. A rendezvény fővédnöke Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.
A Kormány elfogadta, hogy az Országgyűlés a 2004. évi I., a sportról szóló törvényben (Stv.) határozza meg teljes körűen az országos sportági szakszövetség létrehozására és működésére vonatkozó szabályokat. A cél az összhang megteremtése a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv és az Stv. szabályozása között.
A köznevelési államtitkárság szerint a kötelező délutáni foglalkozás bevezetése az általános iskolákban társadalmi igényeket elégít ki, az elmúlt évtizedekben a családok szerkezete, életformája ugyanis jelentősen megváltozott. A szülők kérésére az igazgatók felmentést adhatnak a foglalkozások alól.
A Városligetből péntek reggel útjára indult a 18. Magyar Borok Útja Rallye, melynek résztvevői a háromnapos autós túra során 14 borpincészetet és egy pálinkafőzdét látogatnak végig.
A sorra nyíló piacoknak köszönhetően egyre többen juthatnak jó ízű, jó minőségű és kedvezőbb árú termékekhez, miközben támogatják a magyar vidéket, a mezőgazdasági termelést és a hazai munkahelyeket – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a helyszínen.
A KSH legfrissebb adatai a beruházások emelkedését mutatják a magyar gazdaságban, amelyre utoljára a válság előtti évben, 2007-ben volt példa. Az előző év azonos időszakához képest a bővülés mértéke 2013 első negyedévében 4,6 százalékos volt, amely még a 2007. negyedik negyedévében mért 2,6 százalékos szintet is meghaladja. Negyedéves alapon – a szezonálisan kiigazított adatok szerint – a beruházások volumene gyakorlatilag stagnált (-0,1 százalék). Az építési beruházások 5,8, míg a gép-és berendezésberuházások 2,4 százalékos növekedést mutattak 2012. második negyedévéhez képest.
A szikszói volt szovjet hősi temető napokban végzett feltárása során az eredeti helyszínen emberi csontmaradványokat találtak. Ezzel kétségtelenné vált, hogy a második világháborús szovjet katonai temetkezési hely áthelyezése során az exhumálást nem kellő szakszerűséggel végezték el - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.
A mohácsi csata 487. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött emlékünnepséget tartottak a Mohácsi Nemzeti Emlékhelynél, 2013. augusztus 29-én. Köszöntőt mondott Radnainé Dr. Fogarasi Katalin a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, Szekó Jószef országgyűlési képviselő, és ünnepi beszédet mondott Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes.
Magyarországon a magasabb hozzáadott értéket termelő, munkaigényes ágazatok, így az állattenyésztés, az öntözéses gazdálkodás, a kertészet és az élelmiszer-feldolgozás kaphat a korábbinál több uniós támogatást - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Tatán, a Fiatal Gazdák Európai Szövetségének konferenciáján.
Vissza kell adni a hazai sertéshús presztízsét, ezért a következő évek egyik legfontosabb feladata, hogy hatékony tartás és takarmányozási technológiák alkalmazásával, megfelelő állat-egészségügyi feltételeket biztosítva, genetikailag jó minőségű alapanyag kerüljön a feldolgozókhoz - mondta Horváth István, a sertésprogram koordinálását felügyelő miniszteri biztos csütörtökön Kaposváron, a programot ismertető országos körút záró fóruma előtti sajtótájékoztatón.
A Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében Heves megyében közel 7400 nyertes több mint 37 milliárd forintnyi támogatást kapott - közölte Búsi Lajos vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Hatvanban.
Gulyás Gábor közös megegyezéssel távozik a Műcsarnok éléről, és szeptember 1-jétől miniszteri biztosként dolgozik tovább. Közlemény.
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012-es Tanyafejlesztési Programjának támogatásával jöhetett létre Kállósemjénben az új piac, melyet Budai Gyula a szaktárca parlamenti államtitkára adott át.
Több mint 36 milliárd forintot tudott felhasználni az ország az unió jelenlegi pénzügyi ciklusában a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében természetvédelmi fejlesztésekre - mondta Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Gárdonyban.
A 2014 és 2020 között Magyarország rendelkezésére álló európai uniós források tervezéséről, felhasználásáról egyeztettek a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai budapesti ülésén.
A kormány célja a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv rendelkezései és a kulturális ágazati törvények közötti megfelelőség és összhang megteremtése.
A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program célkitűzéseinek megfelelően a központi közigazgatás személyzeti politikája is megújul. Az elmúlt években lezajlott dimenzióváltásnak köszönhetően a közszolgálat ma már többet jelent a rábízott feladatok egyszerű végrehajtásánál és az állampolgárok kiszolgálásánál. A közigazgatás egyre hatékonyabban reagál az új kihívásokra, és mind az irodai környezetet, mind a dolgozókat felkészültség, precizitás, szakszerűség, gyorsaság, elkötelezettség, segítőkészség és innováció jellemzi. Az ezt lehetővé tevő fejlesztéseket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a most lezáruló „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban”című ÁROP 2.2.5 számú kiemelt projekt keretében valósította meg.
A szakképzés, a felnőttképzés Magyarország jövőjének meghatározója - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Dunaújvárosi Főiskolán, az országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitó értekezleten.
Az ipari termelés és a bányászat fontosságáról beszélt a nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Gyöngyösön, a 63. országos bányásznap központi ünnepségén.
Dr. Korsós Zoltánt nevezte ki a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatói feladatainak ellátására Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Megbízatása az intézmény élén öt évre szól.
Több mint egymilliárd forintos fejlesztés kezdődhet el a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadasparkban európai uniós és hazai forrásokból - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a vadasparkban csütörtökön.
A gazdasági életben is el kell ismerni a teljesítményt, és arra kell buzdítani a vállalkozásokat, hogy folytassák tevékenységüket Magyarországon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismerések átadásán.
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ néven új, korszerű kortárs vizuális intézmény és szakmai rendezvényközpont jön létre, amely a világszínvonalú magyar fotográfia intézményeként, kortárs kiállítóhelyként és képzési helyként működik majd – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
Bábiné Szottfried Gabriella miniszteri biztos "A védőnői szolgálat jövője" címmel tartott előadást a Zala Megyei Kormányhivatal Védőnői Szolgálat megújításával kapcsolatos tájékoztató programján.
Tizennégy rendőrlakást adott át Hoffmann Tamás, Újbuda Fidesz-KDNP-s polgármestere és Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára csütörtökön.