Egy iskola mindig hidat képez múlt, jelen és jövő között – emelte ki V. Németh Zsolt „A múlt és a jelen iskolája” című kiállítás megnyitóján és időkapszula elhelyezésekor pénteken Vasváron a Kardos László Általános Iskola 25. jubileumi évfordulóján.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiában célként tűzte ki az élhetőbb magyar vidék megteremtését, támogatását, s ebben a vadgazdálkodásnak, a vadászati turizmusnak komoly szerep juthat – fogalmazott Kardeván Endre a zalai vadászati évadnyitó ünnepségen. A Bak-Sohollári Völgyben szombaton megrendezett egésznapos eseményen a szaktárca államtitkára említést tett azokról a kormányzati lépésekről is, amelyek az ágazatot kedvezőbb helyzetbe hozzák.
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg Nyíregyházán a Vidámság és Derű Országos Seregszemléjét, a Vidor Fesztivált. A megnyitó ünnepségen Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, dr. Kovács Ferenc polgármester és Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója jelenlétében beszédet mondott Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára 2013. augusztus 31-én.
A pénztárgépcserére kötelezettek már tizenhárom engedélyezett gép közül válogathatnak. Tegnap a Laurel Számítástechnikai Kft. és a LA Pénztárgép kft. egy-egy új ECO Mini típusú pénztárgépre kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, és még további kiskasszás kérelmek elbírálása van folyamatban.
Tizennyolc román sérült van még kórházban a péntek hajnali, az M5-ös autópályán történt baleset sérültjei közül, közülük tizenegyet két-három órán belül hazaszállít a román légierő repülőgépe Budapestről - közölte Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára péntek este, Raed Arafat román államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Százhuszonöt pályázó között 3,7 milliárd forintot osztottak szét halmozottan hátrányos helyzetű iskolások felzárkóztatását segítő tanodák létesítésére, 190 pályázó "várólistára" került - mondta Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken a piliscsabai tanoda megnyitó ünnepségén.
Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere részvétét és együttérzését fejezte ki az M5 autópályán ma reggel történt tragikus baleset román áldozataival kapcsolatban Radu Stroe Románia belügyminisztere számára.
Marekné dr. Pintér Aranka a KLIK elnöke és Mihalovics Péter az Új Nemzedék Jövőjéért Program miniszteri biztosa sajtótájékoztatója az Észak-dunántúli Szakmai Tanévnyitón Zánkán.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízott adta át pénteken Tatabányán a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal helyi szerveinek 13 500 négyzetméteres új épületét, amelyet egy csődbe ment bevásárlóközpontból alakítottak ki 2,3 milliárd forintos költséggel.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Kaposvári Egyetem rendezvényén fogadta Bahram Alijevet, az Azerbajdzsáni Köztársaság mezőgazdasági miniszterhelyettesét.
Magyarország kifelé jön a válságból, gazdasága, ha lassan is, de növekszik, és ez a közös akarat, az összefogás eredménye - mondta Varga Mihály pénteken Komlón.
Martonyi János külügyminiszter román partnerének, Titus Corlateannak küldött levelében őszinte együttérzéséről biztosította az M5-ös autópályán 2013. augusztus 30-án történt baleset áldozatainak hozzátartozóit és mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek.
A következő európai parlamenti (EP-) választások kampányában be kell bizonyítani az embereknek, hogy az EU nem felesleges, ezért nagyobb hangsúlyt kell helyezni a polgárok mindennapi életét érintő kérdésekre - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.
Az egyedülálló természeti kincseket rejtő Szalajka-völgy évente több tízezer turistát vonz. A páratlan szépségű festői táj, a gyönyörű erdei környezet mindannyiunk örömére most egy új fejlesztéssel lett gazdagabb – fogalmazott Bognár Lajos, a vidékfejlesztési minisztérium helyettes államtitkára a megújított Szilvásváradi Állami Erdei Vasút átadásán.
Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) saját forrásból fizeti ki a Pápai Hús 1913 Kft. azon kistermelő élőállat-beszállítóit, akiknek a korábbi követeléseit még nem teljesítették - közölte Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Magyarországon az állategészségügy 1888-óta őrködik élelmiszereink biztonsága felett. Büszkék vagyunk arra, hogy az akkor létrehozott hálózat immár 125 éve töretlenül látja el ezt a feladatot – köszöntötte a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar hallgatóit Kardeván Endre államtitkár az alma mater tanévnyitó ünnepségén.
Magyarország határozottan támogatja Montenegró NATO-csatlakozását, mivel az "számunkra stratégiai érdek" - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken Podgoricában, ahol montenegrói vendéglátójával, Milica Pejanovic-Djurisiccsal katonai együttműködési megállapodást írtak alá. Rövidhír.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken egy olaszországi szemináriumon szólalt fel, amelyen a résztvevők a politikai kérdések és a keresztény értékek kapcsolatát vitatják meg - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel.
Fontos szerepük van a munkaerő-kölcsönző cégeknek a foglalkoztatás terén és a foglalkoztatáspolitikán belül - jelentette ki Czomba Sándor pénteken a dán Lego nyíregyházi gyárában, ahol a százezredik kölcsönzött munkatársát köszöntötte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft.
Újkígyóson új bölcsődét adott át Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára. Köszöntő beszédében kiemelte: 80 millió forintból valósult meg egy olyan közösségi álom, amely a település lakosai számára rendkívül fontos. Hozzátette: Budapest és Pest megye után ez a terület nyerte el a legtöbb támogatást bölcsődefejlesztésre, több mint 9 milliárd forint értékben.
A pénztárgépcserére kötelezettek már tizenegy engedélyezett gép közül válogathatnak.
Kaposvár a magyar mezőgazdaság megújításának egyik legfontosabb központja - hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter pénteken, a somogyi megyeszékhelyen, a Dunántúl legnagyobb állattenyésztési kiállításának megnyitóján.
Meg kell erősíteni a kis- és középvállalkozások (kkv-k) szerepét a magyar–indiai külkereskedelemben, a vállalkozásokat támogató közös pénzügyi alaphoz a két kormány a tervek szerint kezdetben 1-1 millió euróval járul majd hozzá – mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár pénteken telefonon az MTI-nek kétnapos indiai tárgyalásait követően.
Wintermantel Péter helyettes államtitkár díszvendégként részt vett a Zsidó Nyári Fesztivál keretében a Fővám téri Vásárcsarnokban megrendezett izraeli piac megnyitóján 2013. augusztus 29-én.
„Új időszámítás” kezdődik a köznevelés rendszerében, a három éve elkezdett újítások erre a tanévre valósulnak meg - mondta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Szekszárdon.