RSS feliratkozás
Találatok száma: 20

Hírek

„Európa a családokért, a családok Európáért”

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2011. március 26. 19:05

A budapesti Millenáris volt a helyszíne szombaton annak a családias rendezvénynek, amely az „Európa a családokért, a családok Európáért” című, március 28. és április 2. között megrendezendő tematikus hétről tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit.

A hazatérőket köszöntötték Hódmezővásárhelyen

Honvédelmi Minisztérium, 2011. március 26. 16:26

Az Afganisztánban fél év szolgálatot teljesített Tartományi és Újjáépítési Csoport, a KFOR kontingens váltásának és a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő egyéni beosztásaiból hazatérőket a város főterén dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnöke és dr. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere köszöntötte.

Ülésezett a MÁÉRT Diaszpóra albizottsága

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Nemzetpolitikai Államtitkárság, 2011. március 26. 14:28

Szombaton került sor a Magyar Állandó Értekezlet Diaszpóra albizottságának ülésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. Az ülés után „A diaszpórában élő nyugati magyarság helyzete, a MÁÉRT új struktúrájában történő együttműködés” címmel tartott sajtótájékoztatót Répás Zsuzsanna Nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Bihari Szabolcs társelnök.

Aláírták a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum létrehozásáról szóló nyilatkozatot

Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezetügyért Felelős Államtitkárság, 2011. március 25. 20:03

Ötoldalú megállapodást kötött a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum létrehozásának előkészítéséről a magyar, az osztrák, a horvát, a szerb és a szlovén környezetvédelmi tárca vezetője Gödöllőn. A nyilatkozatot magyar kezdeményezésre írták alá az EU Környezetvédelmi Minisztereinek Informális Találkozóján, Janez Potoćnik uniós környezetvédelmi biztos jelenlétében. Közlemény

Gödöllőn kezdődött el az EU vízstratégiájának megalapozása

Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezetügyért Felelős Államtitkárság, 2011. március 25. 20:00

„A Japán atomkatasztrófa ismét bizonyította, hogy a környezetünket csak együtt, összefogással védhetjük meg. A természet, ezen belül a levegő, a víz, nem ismer országhatárokat" – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az EU környezetvédelmi minisztereinek informális ülését követő sajtótájékoztatón.

Új vezető a Zrínyi Egyetem élén

Honvédelmi Minisztérium, 2011. március 25. 17:23

2011. március 25-től professzor dr. Padányi József ezredes megválasztott rektor-helyettest bízta meg Hende Csaba honvédelmi miniszter a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem irányításával. (Sajtóközlemény)

Csak az etikátlan lakásügyeket vizsgálják

Honvédelmi Minisztérium, 2011. március 25. 17:21

A korábbi években zajló etikátlan lakáseladások miatt indított vizsgálat nem érinti a lakásukhoz tisztességesen jutó katonákat. (Sajtóközlemény)

A félidőbe ért magyar elnökség elérte a kitűzött célok többségét

Miniszterelnökség, 2011. március 25. 16:29

Mandátumának félidejéhez érve a magyar EU-elnökségnek sikerült elérnie az időarányosan kitűzött célok többségét - hangsúlyozta Orbán Viktor pénteken Brüsszelben.

Szászfalvi László háromnapos látogatást tett Bukarestben

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2011. március 25. 15:44

Szászfalvi László Egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár 2011. március 23-25. között hivatalos látogatáson Bukarestben tartózkodott, ahol találkozott Daniel patriarkával, a román ortodox egyház vezetőjével, Francisco-Javier Lozano apostoli nunciussal, Ioan Robu bukaresti római katolikus érsekkel, Adrian Lemeni egyházügyi államtitkárral, Gáti Istvánnal, a román kormány kormányfőtitkárával és Eugen-Dicones Curteanu turisztikai minisztériumi államtitkárral.

A fiatalok védelmét szolgáló szabályozással kapcsolatos kérdőív leadási határidejéről

Belügyminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2011. március 25. 14:39

A Belügyminisztérium köszöni a fiatalkorúak védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos kérdőív visszaküldőinek az együttműködést. Továbbá felhívjuk a figyelmüket, hogy a kitöltött kérdőívek beküldési határideje 2011. április 1.

„Boldogságindex” - A gazdasági növekedés, a társadalmi jólét és az életminőség kapcsolata

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2011. március 25. 14:35

A Nemzetgazdasági Minisztérium Stratégiai Műhelye és a TED x Danubia meghívására a londoni New Economics Foundation vezetője, Nic Marks tartott előadást a „boldogság közgazdaságáról”, és annak mérési lehetőségeiről.

A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös nyilatkozata Karzai elnöknek az afganisztáni átmeneti folyamat megkezdéséről szóló bejelentéséről

Honvédelmi Minisztérium, 2011. március 25. 14:07

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és Honvédelmi Minisztériuma üdvözli Hamid Karzai afgán elnök bejelentését arról, hogy a tervek szerint 2011 júliusában megkezdődik az ország kiválasztott térségeiben az afganisztáni biztonságért viselt felelősség átadásával kapcsolatos átmenet első szakasza.

A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös nyilatkozata Karzai elnöknek az afganisztáni átmeneti folyamat megkezdéséről szóló bejelentéséről

Külügyminisztérium, 2011. március 25. 14:00

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és Honvédelmi Minisztériuma üdvözli Hamid Karzai afgán elnök bejelentését arról, hogy a tervek szerint 2011 júliusában megkezdődik az ország kiválasztott térségeiben az afganisztáni biztonságért viselt felelősség átadásával kapcsolatos átmenet első szakasza.

Támogatta az apostoli nuncius az alkotmány magzatvédelemre vonatkozó passzusát

Miniszterelnökség, 2011. március 25. 13:54

Támogatta és teológiai értelemben is elfogadta Juliusz Janusz apostoli nuncius a készülő új alaptörvény magzatvédelemre vonatkozó passzusát - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar-vatikáni vegyes bizottság pénteki ülését összegezve újságírók előtt a Parlamentben.

Felkai László: a munkában töltött időt kell díjazni

Belügyminisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2011. március 25. 13:48

A korai nyugdíjba vonulás helyett az aktív, munkával eltöltött éveket kell díjazni a rendészeti dolgozóknál, akik esetében összességében 30 százalékos bérfejlesztésre lenne szükség – erről Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára beszélt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) megalakulásának 15. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségen pénteken, a Stefánia Kulturális Központban.

Pápára látogatott a miniszter

Honvédelmi Minisztérium, 2011. március 25. 13:23

Hende Csaba honvédelmi miniszter az MH Pápa Bázisrepülőtéren – március 24-én - tett rövid látogatásán többek között az alakulat feladatiról tájékozódott.

Hóvári János látogatása Berlinben és Bécsben

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2011. március 25. 13:01

Hóvári János helyettes államtitkár 2011. március 23-án Berlinbe, március 24-én Bécsbe látogatott.

Martonyi János egyiptomi látogatása

Külügyminisztérium, 2011. március 25. 12:59

Martonyi János külügyminiszter 2011. március 22-24. között az Európai Unió Tanácsa elnökeként hivatalos látogatást tett Egyiptomban Cecilia Malmström EU belügyi biztossal közösen. A látogatás fő célja az volt, hogy tájékozódjanak az egyiptomi-líbiai határon kialakult migrációs és humanitárius helyzetről, felmérjék egy esetleges humanitárius segítségnyújtás szükségességét, valamint a politikai helyzet várható alakulását.

Kerékpáron érkeztek az EU környezetvédelmi miniszterei a MTA-hoz

Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezetügyért Felelős Államtitkárság, 2011. március 25. 12:26

A környezet védelmére és az egészséges életmódra hívták fel a figyelmet az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei, amikor biciklivel indultak margitszigeti szálláshelyükről a Magyar Tudományos Akadémia környezetvédelmi konferenciájára.

Néhány hét alatt 180 pályázat érkezett be az Új Széchenyi Terv kiírásaira

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2011. március 25. 12:01

Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a megújuló fejlesztéspolitika eddigi eredményeiről és az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott kormányzati törekvésekről tartott előadást a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórumán 2011. március 24-én, Veszprémben. A megjelent mintegy 200 fő előtt kifejtette, hogy az eddig megnyitott konstrukciók fogadtatása sikeresnek tekinthető. A fejlesztési programok kiírásaira március elseje óta 180 pályázat érkezett be összesen 54 milliárd forintos támogatási igénnyel. Közlemény.