A Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkárságán belül is szükség van egy gyakornoki program elindítására, amely a közigazgatásban már működik – jelentette be Illés Zoltán, miután részt vett a Fidelitas környezetvédelmi kabinetülésén.
A VM összesen 7,035 milliárd forintot biztosít 2011-re az állatbetegségek megelőzésével és leküzdésével kapcsolatos támogatásokra. Ebből 1,350 milliárd forint jut a baromfiágazatra, 5,685 milliárd forint pedig egyéb állatfajokra. Az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeire idén összesen 2,5 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. Az ezekről szóló rendeletek március 29-én léptek életbe.
A General Motors Powertrain-Magyarország Kft. és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2011. március 29-én aláírta a beszállító-fejlesztési együttműködési megállapodást Rüsselsheimben.
Számunkra ezek a növények semmiféle előnnyel nem járnak, ezért nem óhajtjuk beengedni azokat. A génmódosított (GMO) növények két dolgot tudnak: mérget termelnek a rovarok ellen, amely 1500-2000 szeres mennyiséget jelent egy normál permetezéshez képest, illetve ellenállnak egy totális gyomirtó szernek – mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága által kiadott könyv bemutatóján.
Hóvári János helyettes államtitkár 2011. március 26-28. között hivatalos látogatást tett az Iraki Köztársaságban. Tárgyalásokat folytatott meghívójával, Labíd Abbáwi külügyminisztériumi államtitkárral, az olajipari és a kereskedelmi minisztériumok államtitkáraival, a Parlament Olaj- és Gázipari Bizottságának elnökével, és fogadta Ijád Alláwi, a nemzeti egységkormányt alkotó pártok meghatározó politikusa, volt miniszterelnök.
A 2011. március 28-i gödöllői kulturális nyilatkozatot alábbiakban közöljük.
Magyarország mintegy 120%-os önellátásra képes az alapvető élelmiszerekből, ez akár 150%-ra is növelhető – mondta Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár Székesfehérváron, az Alföldi Tej Kft. UHT-tej csomagoló-berendezésének átadásán.
A munka és a családi élet összehangolására van szükség az egész Európában tapasztalható népességfogyás visszafordítása és a foglalkoztatás növelése érdekében - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Magyar Tudományos Akadémia épületében rendezett "Munka és a családi élet összeegyeztetésének hatása a demográfiai folyamatokra" című konferencián, 2011. március 29-én.
Az elismerést Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár adta át kedden, a Parlamentben.
Az aktív állampolgárságra nevelés koncepciójáról és az ezzel kapcsolatos oktatáspolitikai célok megvalósításáról tanácskoztak az oktatási miniszterek gödöllői informális találkozójukon, 2011. március 29-én. Az ülést elnöklő Hoffmann Rózsa államtitkár kiemelte: „választ kell adni arra kérdésre, hogy oktatási rendszereink vajon megfelelően felkészítik-e a fiatalokat az aktív, felelősségteljes állampolgári szerepükre”.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium részt vesz az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program keretében megvalósuló „Romák foglalkoztatása a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban” ÁROP-2.2.9-10/A-2010. című programban.
A mezei futóbajnokság házi versenyét rendezte meg az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis március 24-én helyőrségben települt alakulatok állománya részére. A győztesek résztvevői lesznek Magyar Honvédség szolnoki, országos bajnokságának.
Az MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi irodájának munkatársai is meghívást kaptak az 54. Veszprém Radarezred 12. Radarszázad nyílt napjára.
A dandár egy összekovácsolt, jól vezetett, feladatait értő katonai szervezet, ezért a megítélése a Honvéd Vezérkarnál, illetve honvédségi szinten is igen jó- hangzott el az MH Támogató Dandár évértékelő, feladatszabó állománygyűlésén.
A 60 órás képzés célja új, korszerű, gyermek- és diákcentrikus múzeumi kommunikáció kialakítása és megvalósítása, és korszerű eszközök használatának megalapozása és bevezetése a gyakorlatba.
Az új jelentkezési határidő: 2011. április 22.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén tett bejelentésével összhangban megindultak a kifizetések a Kutatási és Innovációs Alapból a kis- és középvállalkozók számára. Még ebben a hónapban 214 pályaműre 2 milliárd forint támogatási összeget utalnak át a kedvezményezetteknek. Közlemény.
Martonyi János külügyminiszter a romániai magyar történelmi egyházak és az egyetemek vezetőivel találkozott Kolozsváron, s megbeszélést folytatott Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is. Martonyi János a Közép-Európa jelene és jövője címmel tartott előadásában hangsúlyozta: Magyarország továbbra is latba veti uniós elnökségéből fakadó minden erejét Románia és Bulgária schengeni csatlakozása érdekében.
"Fáj a szívem azért, hogy az emberek végül kidobták a családi szavazati jog lehetőségét" - mondta a miniszterelnök a Magyar Televízió Az Este című műsorában az új alkotmánnyal kapcsolatos nemzeti konzultáció eredményére utalva. A gazdaságot érintően szólt arról, hogy az idei év első felében ugyan magasabb hiányszámokkal kell számolni, ám ezt a második félév korrigálni fogja.
A Belügyminisztérium folyamatos tárgyalásokat folytat a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteivel és a jövőben is nyitott az érdekképviseletek javaslataira, valamint a felvetések és elképzelések figyelembe vételére. A Belügyminisztérium Sajtóosztályának közleménye.
Az Európai Unió kulturális minisztereinek március 28-án, Gödöllőn rendezett informális találkozóján az Európa 2020 stratégia kulturális területein érdemi előrelépést értek el. Az esemény részt vett Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Andrulla Vasziliu, az Európai Unió oktatásért és kultúráért felelős biztosa. Közlemény.