Tíz pontban foglalta össze Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az új szerkezetű magyar gazdaság kiépítésének folytatásához szükséges lépéseket.
Nincs jobb, kézzelfoghatóbb európai uniós válasz az ukrán válságra annál, hogy pénteken az Európai Tanács ülésén aláírják a korábban kidolgozott EU–ukrán társulási megállapodás politikai részét – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyi államtitkára egy budapesti sajtóbeszélgetésen 2014. március 19-én.
A politika végső célja a közösségépítés - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a dunakeszi Telekeszi TV-n kedden sugárzott interjúban, amelyben kijelentette: jó lelkiismerettel áll a választók előtt.
Magyarország ma erősebb, mint volt, versenyképessége javult - jelentette ki a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden, a salgótarjáni Tarján Glass Kft.-nél tartott vállalkozói fórumon.
Hungarikum lett gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka, a Zsolnay porcelán és kerámia, a 100 tagú cigányzenekar, a Gundel-örökség, valamint a Pick téliszalámi – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke Budaörsön, a bizottság keddi ülését követően
A Kormány vállalt céljainak megfelelően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) létrehozásával átalakította és megerősítette az hazai élelmiszerlánc-biztonság felügyeleti rendszerét, így már a termőföldtől az asztalig ellenőrzi a magyar élelmiszer-ellátást.
Holland katonai gépjárműkonvojok érkeznek Szlovéniából, Koperen keresztül – közúton – Veszprém-Újmajor térségébe március 18-án, kedden délutántól kezdődően a későesti órákig. Közlemény.
Tisztességes tehermegosztásra van szükség az EU-országok között az ukrajnai helyzet éleződése kapcsán - mondta Győri Enikő, a magyar Külügyminisztérium EU-ügyi államtitkára újságíróknak 2014 március 18-án Brüsszelben, miután az uniós országok Európa-ügyi tárcavezetői áttekintették a csütörtök-pénteki EU-csúcs témáit.
Stratégiai ágazattá kívánja fejleszteni a magyar kormány a sportot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a megújult ceglédi városi uszoda átadásán kedden.
A pályázati forrásokat felhasználó épületeket 2015. január 1-jétől újonnan meghatározott, költség-optimalizált követelményszinten kell kialakítani, és 2018-tól a szabályozás minden egyéb épület építése és felújítás esetén is kötelező lesz, az erről szóló jogszabály-módosítás március elején megjelent a Magyar Közlönyben - hívta fel a figyelmet Csizmadia Tamás, a Belügyminisztérium (BM) sajtófőosztályának vezetője a tárca keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2014. március 18-án megtartotta alakuló ülését a korábban Országos Kisebbségi Bizottság néven működő Országos Nemzetiségi Tanács.
A Magyar Kormány tiszteletben tartja a Kúria eddigieknél szigorúbb jogértelmezését a "Magyarország jobban teljesít" szlogennel kapcsolatban, annak ellenére, hogy a szocialisták 2006-ban a választást megelőző egy hónapban sokkal többet – 360 millió forintot - költöttek kormányzati direkt kampányra. Ezzel szemben a jelenlegi kormány kormányzati tájékoztató kampányra sokkal kevesebbet költ.
Az évtized végéig 56 ezerre kellene emelni a mostani 37 ezerről a kutatók számát Magyarországon, amihez arra is szükség van, hogy egyre több nő válassza a kutatói pályát - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a "Lányok napja" pályaorientációs program budapesti keddi nyitórendezvényén.
A korábbi évek hagyományának megfelelően a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetsége a „Hősök emléknapja” alkalmából 2014. március 18-án koszorúzást szervezett a Rákoskeresztúri Új Köztemető katonai sírkertjében, az I. világháborúban a galíciai fronton elesett török hősi halottak emlékművénél. A megemlékezésen a Külügyminisztérium képviseletében Takács Szabolcs helyettes államtitkár vett részt és helyezett el koszorút az emlékműnél.
A köznevelésben a képességfejlesztő Radosza-gyűrű felhasználhatóságáról folytatott megbeszélést a feltalálóval Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár.
Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2014. március 18-án hivatalában fogadta Saleh Al-Kharabsheh-t, a Magyar-Jordán Gazdasági Vegyesbizottság jordán társelnökét, a jordán Tervezési és Nemzetközi Együttműködési Minisztérium főtitkárát.
Több mint 5 ezer oldalnyi elemzés és előtanulmány alapozza meg a Nemzeti Közlekedési Stratégia (NKS) mintegy 100 oldalas összefoglalóját, amelyet a Kormány a közeljövőben tárgyalhat meg – mondta el Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Közlekedéstudományi Egyesület XV. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferenciáján 2014. március 18-án, Bükfürdőn.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára felszólalt a Károli Gáspár Református Egyetemen „A zsidóság Magyarországon a XX-XXI. században” című konferencián. Közlemény.
Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2014. március 18-án búcsúebéden látta vendégül Kamilan Makson malajziai nagykövetet. Az eseményen részt vett a diplomáciai testület több tagja is.
A történelmi igazságtétel és az áldozatok tisztelete vezérelte az elmúlt négy év jogalkotását, amely megteremtette a lehetőségét, hogy bírósági eljárás indulhasson az emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetőkkel szemben - jelentette ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Biszku-üggyel kapcsolatban kedden az MTI-nek.