RSS feliratkozás
Találatok száma: 20

Hírek

Átadták a Frankofón Fesztivál „Mondj 10 szót!” díjait

Külügyminisztérium, 2014. március 19. 18:42

„Folie” azaz az „őrület” körül forgott az idei évben a Frankofón Fesztivál részeként, általános- és középiskolások számára meghirdetett „Mondj 10 őrületes szót!” verseny, melynek díjait 2014. március 19-én Szegeden adta át Novák Katalin, frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos. Közlemény.

Wintermantel Péter és Hátem Szeif el Nasszer megbeszélése

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. március 19. 18:00

Németh Zsolt parlamenti államtitkár udvariassági látogatáson fogadta a 2014. március 18-án és 19-én Budapestre látogató Hátem Szeif el Nasszer egyiptomi külügyminiszter-helyettest. Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár, majd Medgyesy Balázs, a Duna Régió Stratégia kormánybiztosa is megbeszélést folytatott az egyiptomi diplomatával. Közlemény.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 600 millió forintból gazdálkodhat idén

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2014. március 19. 17:10

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 600 millió forintból gazdálkodhat az idén - közölte a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor hozzáfűzte: annak érdekében, hogy a HNT az állam által átruházott hatósági vagy hatósági jellegű feladatokat magas színvonalon láthassa el, a Vidékfejlesztési Minisztérium 350 millió forint többletforrást ad számára.

Kormányzati Információs Központ közleménye

Kormányzat, 2014. március 19. 16:55

A Kormány a mai ülésén döntött a Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program megvalósításáról.

Az együttműködés fejlesztéséről tárgyalt Kárpátalja vezetőivel Németh Zsolt

Külügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 19. 16:31

Magyarország és Kárpátalja stratégiai együttműködéséről, a határinfrastruktúra közös fejlesztéséről, a magyar kisebbség helyzetéről és a két országot érintő energetikai kérdésekről tárgyalt Kárpátalja megye vezetőivel 2014. március 19-én Ungváron Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki egynapos munkalátogatásra érkezett Kárpátaljára.

Korszakalkotó változások zajlottak a hulladékgazdálkodásban

Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezetügyért Felelős Államtitkárság, 2014. március 19. 16:20

Gyökeres és korszakalkotó változások zajlottak Magyarországon a hulladékgazdálkodásban, ezen belül is a lakossági szemét begyűjtésében és elszállításában – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára Gödöllőn, az Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás elnevezésű konferencián. Illés Zoltán hozzátette: az új hulladékról szóló törvény és a hozzá tartozó rendeletek új alapokra helyezték az ágazatot.

70 éve történt: török menedék Kállay Miklós miniszterelnöknek 1944. március 19-én

Külügyminisztérium, 2014. március 19. 15:39

2014. március 19-én Hóvári János, Magyarország ankarai nagykövete koszorút helyezett el Sevket Fuad Kecsedzsi isztambuli sírjánál és a török diplomata családtagjai körében emlékezett meg a 70 évvel ezelőtt történtekről: „70 év után is köszönettel tartozunk Sevket Fuad Kecsedzsi budapesti török követnek, hogy a magyarságot minden erejével támogatta, amikor nemzeti szuverenitásunkat korábbi szövetségeseink meggyalázták. Közlemény.

A keleti exportban kulcsszerepe lesz az élelmiszeriparnak és a bornak

Miniszterelnökség, 2014. március 19. 14:44

A magyar export egyharmadának Európán kívülre kell irányulnia, a keleti irányú exportnövelésben az élelmiszeriparnak és a bornak kulcsszerepe lesz - jelentette ki a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Egerben, egy borászati fórumon.

Budapesten lesz jövőre a Womex világzenei vásár

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. március 19. 14:22

Magyarország rendezheti meg 2015-ben a World Music Expo (Womex) világzenei vásárt – döntött a rendezvény németországi szervezőirodája. Az esemény szervezési jogára a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. együttműködő partnereivel, a Művészetek Palotájával, a Millenáris Parkkal és a Budapesti Fesztiválközponttal együtt pályázott. A fesztivál előkészítéséhez és lebonyolításához a kormány 2014-ben és 2015-ben összesen mintegy 470 millió forintot biztosít.

A startup cégeket 140 milliárd forinttal segíti a kormány

Nemzetgazdasági Minisztérium, Parlamenti és Gazdaságstratégiáért Felelős Államtitkárság, 2014. március 19. 14:20

A startup cégek fejlődését a strukturális alapokból és a kohéziós alapból, hazai társfinanszírozással 140 milliárd forinttal segíti a kormány. Az összeg nagyobb részét, 110 milliárd forintot pénzügyi eszközök révén juttat majd el hozzájuk - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy szerdai budapesti szakmai konferencián.

A turizmus minőségérzékeny ágazat

Nemzetgazdasági Minisztérium, Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkárság, 2014. március 19. 14:09

A turizmus és a vendéglátás egyaránt minőség- és árérzékeny ágazatok, a piaci versenyben ezért az a szolgáltatás, és az a szolgáltató érhet el sikereket, amely folyamatosan magas minőséget képvisel és közben ár-érték arányos marad - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára szerdán Velencén, a Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázat jubileumi díjátadásán.

Az EU egységes lesz az esetleges szankciók betartásában

Külügyminisztérium, 2014. március 19. 14:08

Az Európai Unió egységes lesz az Oroszország elleni esetleges súlyosabb szankciók betartásában, mert tagországai nagyon függnek egymástól – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a CNN-nek adott nyilatkozatában, amelyet az amerikai hírtévé 2014. március 19-én tett fel a honlapjára.

Lerakták a Binder Kft. új gyártócsarnokának az alapkövét a Vas megyei Csöngén

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2014. március 19. 13:58

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Ágh Péter, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője és Hermann Binder osztrák tulajdonos rakta le szerdán a Vas megyei Csöngén a Binder Kft. újabb 2250 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokának az alapkövét.

Miniszteri Elismerő Oklevelet kaptak szociális területen dolgozók

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2014. március 19. 13:50

Március 15-e alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nevében Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár és Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár Miniszteri Elismerő Okleveleket adott át szociális területen dolgozóknak.

Magyarországi nemzetiségek, európai nemzetek: Nemzetiségi konferenciát rendeztek Szarvason

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. március 19. 13:46

Európai nemzeti, nemzetiségi identitás és kultúra címmel rendeztek tudományos konferenciát Szarvason, a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán. Az eseményen Dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a magyarországi nemzetiségek jogait érintő legfontosabb jogszabályi rendelkezéseket és változásokat ismertette.

A Külügyminisztérium jogellenesnek tekinti a Krím státusának megváltoztatását

Külügyminisztérium, 2014. március 19. 13:29

A Külügyminisztérium, megerősítve a 2014. március 16-i krími népszavazással kapcsolatos álláspontját, illegitimnek és jogellenesnek tekinti a Krím státusának megváltoztatását. Közlemény.

Megérkezett az első két új FLIRT-motorvonat

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. március 19. 13:22

A felújított kápolnásnyéki vasútállomáson mutatta meg ma először a nyilvánosságnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a MÁV-START és a Stadler a nemrég Magyarországra megérkezett két FLIRT egyikét. Az első új motorvonat a szigorú műszaki és hatósági ellenőrzéseket és engedélyezést követően, várhatóan idén ősszel állhat forgalomba. A 2015 őszéig megérkező negyvenkét új FLIRT a Budapest elővárosi vasútvonalakon közlekedik majd. Az új motorvonatok a kor követelményeinek megfelelő utazási körülményeket kínálnak, üzemeltetésük éves szinten milliárdos nagyságrendű megtakarítást jelent a vasúttársaság számára.

Kínai sarok nyílt a Országos Idegennyelvű Könyvtárban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. március 19. 12:53

Mintegy háromszáz darab kínai nyelvű és Kínával kapcsolatos dokumentumból, köztük 200 nyelvkönyvből és 100, a kultúra, a művészet, és a társadalmi élet különböző területeivel kapcsolatos szakkönyvből nyílt különgyűjtemény az Országos Idegennyelvű Könyvtárban 2014. március 19-én. A Kínai sarok átadó ünnepségén Xiao Qian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete jelenlétében Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet.

Németh Zsolt kitüntetést adott át a távozó macedón nagykövetnek

Külügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 19. 12:41

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2014. március 18-án a Ludwig Múzeumban díszvendégként vett részt és beszédet mondott Darko Angelov macedón nagykövet búcsúfogadásán, aki négyéves budapesti misszióvezetői tevékenysége után távozik hazánkból. Közlemény.

A pálinka a mostani kormányzati ciklus egyik legsikeresebb terméke

Vidékfejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 19. 12:40

A pálinka a mostani kormányzati ciklus egyik legsikeresebb terméke - jelentette ki Budai Gyula Budapesten, a Vajdahunyadvárban, a Destillata 2014 nemzetközi párlatverseny magyarországi díjátadóján.