Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2012. szeptember 2-án hivatalába kérette Vilayat Gulijevet, Azerbajdzsán Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét.
Olyan világot építünk Szolnokon, ahol az emberek biztonságát, vagyontárgyait, munkahelyeit, és a város más fontos értékeit nem fenyegeti többé az árvíz - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vasárnap a Tisza-parti városban, a település belterületét is érintő töltésszakasz rekonstrukciójára hivatott építési projekt nyitórendezvényén.
A Külügyminisztérium vasárnap jelezte Azerbajdzsán budapesti nagykövetének, Magyarország elfogadhatatlannak tartja az azeri kiadatási ügyben zajlott eljárást - nyilatkozta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-nek.
A debreceni Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskolában szeptemberben kezdődő új katonai képzéssel elindul a honvédelmi nevelés programja - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a városi tanévnyitó ünnepségen augusztus31-én a hajdúsági megyeszékhelyen.
A Vidékfejlesztési Minisztérium elkötelezett a hazai gazdaság erősítése, a magyar gazdák és termelők védelme mellett. A 8 év szocialista kormányzás és Gőgös Zoltán egykori államtitkári ügyködése a magyar mezőgazdaság támogatása és helyzetbe hozása helyett sokkal inkább a multiknak kedvezett.
Magyarország a 2004. február 19-e óta fogva tartott, Gurgen Margaryan örmény állampolgár megöléséért életfogytig tartó szabadságvesztés börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár Azerbajdzsán részére történt átadásakor az elítélt személyek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi Európai Egyezmény alapján járt el. A Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium együttes közleménye.
Jól teljesít a húsmarha-ágazat, a szarvasmarha-állomány folyamatosan nő, és ez a Vidékfejlesztési Minisztérium hatékony támogatásának is köszönhető. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hortobágy Menti Húsmarha-tartók Egyesülete Szakmai Napján beszélt az ágazat helyzetéről Tiszacsegén, majd átadta a Cserepes Tanya korszerűsített marhaistállóját. Közlemény.
Bár az aszály okozta károkat csak a betakarítás után lehet pontosítani, a kormány több kárenyhítő intézkedésről is döntött már, a kárenyhítési alapban jelenleg lévő 8,3 milliárd forintot pedig szükség esetén bővíteni lehet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken, Martonvásáron.
Még szeptember 7-éig lehet pályázatot benyújtani arra a 2,7 milliárd forintra, amelynek célja a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató, nem állami szervezetek támogatása az Új Széchenyi Tervből. Közlemény.
Magyarország Kormánya és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) visszautasítja a Claims Conference kijelentéseit, és felszólítja a szervezetet, hogy tartózkodjon a közvélemény, és a külföldön élő, a Magyar Állam által támogatott holocaust túlélők megtévesztésétől, szándékos félrevezetésétől, ijesztgetésétől.
Újra vissza kell hozni a helyi termelői piacokat a köztudatba - mondta Tóth Katalin a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára Budapesten, a Liget Téri piac egy éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.
Martonyi János külügyminiszter Sebestyén Márta népdalénekesnek, Oplatka András írónak és Kroó Norbert fizikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnökének adta át a Magyarország Nemzetközi Kapcsolataiért elismerést, vagyis a Lánchíd-díjat 2012. augusztus 31-én a Külügyminisztériumban.
A nemzeti vidékstratégiához hasonlóan elkészül a nemzeti vízgazdálkodási és öntözési stratégia, amely a szeptember 4-i, keddi kormányülés elé kerül – jelentette ki Illés Zoltán Szerencsen.
A hulladékgazdálkodást érintő új törvényi szabályozás mindenben megfelel a belső piaci szolgáltatásokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv hármas követelményének. A felmerült kérdésekre a kormány szakszerű, megalapozott válaszokat készít elő a Bizottság számára, amelyek részletesen alátámasztják, hogy a hulladékról szóló törvénytervezet semmilyen uniós jogszabályt, előírást, alapszabadságot nem sért meg. Közlemény.
Az idén összesen 1,18 milliárd forint összegű nemzeti kiegészítő támogatásra nyújthatnak be kérelmet a cukorrépa-termelők a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent vidékfejlesztési miniszteri rendelet szerint. Közlemény.
Idén is lehet pályázni a Vidékfejlesztési Minisztérium által alapított Lampl Hugó-emlékplakettre. A tárca a díjjal minden évben egy olyan vízi létesítmény tervezését, kivitelezését ismeri el, amely technológiai, környezetvédelmi vagy tájesztétikai szempontból kimagasló. Közlemény.
A Magyarországon 2004. február 19-e óta fogva tartott, Gurgen Margaryan örmény állampolgár megöléséért életfogytig tartó szabadságvesztés börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár, az elítélt személyek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi Európai Egyezmény alapján, a kiszabott büntetés letöltése céljából, átszállítását kérte Azerbajdzsánba. Közlemény.
A Vidékfejlesztési Minisztérium azonnali hatállyal feloldotta az országos tűzgyújtási tilalmat. A megyei kormányhivatalok erdészeti igazgatóságai által elrendelt tiltások továbbra is érvényben vannak.
A gazdák 2013-tól ugyanazon az éves adóbevallási nyomtatványon igényelhetik majd a szőlő- és gyümölcsültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatást és a gázolaj jövedékiadó-visszatérítést közvetlenül a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Ennek köszönhetően a termelők egy nyomtatványon, egy időben, egy helyen jelezhetik a támogatás iránti igényüket. Közlemény.
Ismét kaphatnak működésükhöz támogatást az erdei kisvasutak. A vasutak üzemeltetői összesen 30 millió forint segítségre számíthatnak a vidékfejlesztési miniszter mától hatályos rendeletében meghatározott feltételek szerint. Közlemény.