"Ezen az áron, így nem" kell biztonsági, pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól - jelentette be a Fidesz-KDNP-frakció döntését csütörtökön a miniszterelnök Facebook-oldalán.
A kedd óta tartó amerikai demokrata elnökjelölő konvención Kumin Ferenc, nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is részt vesz, aki az eseménnyel kapcsolatos észrevételeiről, a Joe Biedennel való kötetlen találkozóról beszélt ma reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Szeptember 17-ig egyéni képviselői indítványként nyújtja be az Országgyűlésnek Lázár János a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezt a kormányszóvivővel közös sajtótájékoztatóján jelentette be csütörtökön Sárváron, a Fidesz-KDNP frakcióülésének szünetében.
Első közszolgáltatásként nyerte el a Magyar Termék Nagydíjat az Oktatási Hivatal (OH) országos kompetenciamérése; az elismerést a közoktatási helyettes államtitkár nagyon komoly visszaigazolásnak tartja.
Négy színházi szakmai szervezet elnöke 2012. szeptember 4-én Nyílt levélben fordult L. Simon Lászlóhoz az úgynevezett művészeti középdíjak ügyében. A kultúráért felelős államtitkár az alábbi levélben válaszolt rá.
Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára szeptember 5-én Kijevben megtekintette az AGRO-2012 Nemzetközi Mezőgazdasági szakkiállítást, amelyet Viktor Janukovics, Ukrajna elnöke nyitott meg. Közlemény.
A Terrorelhárítási Központ többek között azzal a céllal jött létre, hogy megvédje Magyarország polgárait egy esetleges terrortámadástól, megelőzze és megakadályozza annak bekövetkezését.A
Szeptember közepéig beérkezőleg kell kárenyhítési hozzájárulásukat befizetniük a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben kötelezően vagy önkéntesen tagsággal rendelkező termelőknek. Közlemény.
Továbbra is napirenden van a magyar miniszterelnök idei kínai látogatása – hangzott el Szung Tao (Song Tao) kínai külügyminiszter-helyettes és Takács Szabolcs, a globális ügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettes szerdai megbeszélésén, a kínai fővárosban.
Sztáray Péter politikai igazgató, Bosznia-Hercegovina budapesti nagykövete, Željko Janjetović jelenlétében 2012. szeptember 5-én fogadta a palei középiskola diákcsoportját. Közlemény.
Nem úszható meg az IMF-hitel, a valutaalap-program, ettől a lehetőségtől pedig nem félni kell, hanem okosan használni, hogy a magyar gazdaság szerkezetét javítsuk - mondta Varga Mihály, az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) tanévnyitó ünnepi szenátusülésén szerdán.
Orbán Viktor miniszterelnök októberben hivatalos látogatást tesz Berlinben, ahol találkozik Angela Merkel német kancellárral - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár szerdán Berlinben.
A hazai egyetemeken folyó agrároktatás kiemelkedő jelentőséggel bír a Vidékfejlesztési Minisztérium számára - jelentette ki Tóth Katalin a tárca helyettes államtitkára nyitóbeszédében, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) tanévnyitó ünnepségén. Közlemény.
L. Simon László az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára szeptember 5-én munkaebéden találkozott a Magyarországon tartózkodó Vlagyimir Megyinszkijjel, az Oroszországi Föderáció kulturális miniszterével.
Figyelmes és tettre kész erdészek és a tűzoltóság hatékony együttműködésének köszönhetően sikerült megmenteni több hektár erdőt a leégéstől kedden, a Győr-Moson-Sopron megyei Tápszentmiklós község közelében. Közlemény.
Több mint tízezren vesznek részt vasárnap a Városligetből induló 27. Nike Budapest Félmaratonon, amely a táv magyar bajnoksága is lesz egyben. Az esemény fővédnöke Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára.
A „Legion of Merit" elnevezésű, magas rangú amerikai kitüntetés parancsnoki fokozatát kapta meg dr. Benkő Tibor, Honvéd Vezérkar főnök az Egyesült Államok védelmi miniszterétől. A kitüntetést az Egyesült Államok európai szárazföldi parancsnoka adta át a vezérezredesnek Németországban.
Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a demokrata konvención találkozott az Egyesült Államok alelnökével Joe Bidennel.
Összesen több mint négyszáz pályázatot fogadtak be a Tanyafejlesztési Program keretében a közel kéthónapos pályázati időszak alatt, július eleje és augusztus vége között - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Kormány elkötelezett a devizalapú hitelezés válság előtti felfutásából fakadó társadalmi és pénzügyi stabilitási problémák kezelése iránt, ennek érdekében a megalakulása óta folyamatosan és kiemelt figyelemmel kíséri a lakáshitelesek helyzetét, és sorra hozta az őket segítő intézkedéseket. Közlemény.