Idén is szeptember 16-22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hét (EMH) programjait. Magyarország – ahogy már évek óta - a legjobbak között szerepel a programsorozatban, nemzetközi összehasonlításban ugyanis kimagasló a hazai települések részvételi aránya. Az idei programsorozat mottója: „Mozdulj a jó irányba!” Az egy hetes kampány célja, hogy az önkormányzatokat a fenntartható közlekedést szolgáló intézkedések bevezetésére ösztönözze, és a gépkocsin kívüli egyéb járművek használatára hívja fel a figyelmet. E célok érdekében számos ön-kormányzat szervez programokat országszerte. A hazai települések részvételét az infrastruktúráért is felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium koordinálja. Közlemény.
Látogatóközpontot hoz létre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Tapolcán, a tavasbarlanghoz kapcsolódó beruházás összértéke több mint 300 millió forint - mondta Puskás Zoltán igazgató, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park megalakulásának 15. évfordulója alkalmából szervezett konferencián pénteken, Csopakon.
Csaknem 200 millió forintot fordít 2012-ben az artmozik támogatására a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), amelynek idei bevételei várhatóan jelentősen meghaladják a tervezett összeget.
A génmegőrzés a mára 6-7 ezres számú szürkemarha-állománnyal megoldott, a jelenlegi feladat a szürkemarhából készített termékek piacra juttatása - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, "A magyar szürkemarha útja a piacra jutásig" című konferencia megnyitóján a budapesti Vajdahunyadvárban.
Tűzoltóautót adományozott a kárpátaljai Dercen egyházi fenntartású önkéntes tűzoltóságának a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.
Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerint az emberek nagy része a történelem kritikus, drámai pillanataiban nem teszi meg azt, amit megtehetne, hanem visszahúzódik, ezért van különös jelentősége annak, ha vannak, akik mégis a cselekvést választják. Az államtitkár erről a budapesti lengyel nagykövetség, a Lengyel Intézet és a Holokauszt Emlékközpont által az embermentő Henryk Slawik emlékére szervezett konferencián beszélt 2012. szeptember 14-én.
Zöld utat adott a kormány az öntözés fejlesztéséhez szükséges jogszabály-módosításoknak, így egyszerűbben és gyorsabban lehet megteremteni az öntözés feltételeit a mezőgazdaságban. Az egynyári öntözési engedélyek bevezetése a 100 hektárnál kisebb területet művelő gazdáknak nyújt könnyebbséget, a jövőben egyszerűbb lesz egy idényre szóló öntözési engedélyt kérni. Közlemény.
Az erzsébetvárosi Damjanich utcába költözik a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézménye - jelentette be a pénteki épületátadáson Soltész Miklós szociális államtitkár és Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester. A tárca rendhagyó megoldásként a VII. kerületi önkormányzattól bérli a nemrég felújított épületet.
Szeptember 14-15-én öt Auchan áruház (Budaörs, Solymár, Fót, Maglód, Soroksár) kezdi meg - a görögdinnye és a paprika után - az almakampányt, amely a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum Igazgatóságának támogatásával valósul meg.
A vidékfejlesztés egyik legfontosabb stratégiai feladata megvédeni a termőföld-kincsünket. A jövőre megjelenő földtörvény végrehajtásához nagy szükségünk lesz azokra a biztos tudású, jól képzett földmérőkre és földrendezőkre, akik a Geoinformatikai Karon végeztek – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának 50. évfordulójára rendezett ünnepségen, Székesfehérváron. Közlemény.
A rövidesen megszűnő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) helyét a jogutódként létrehozandó Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ veszi át, amelybe október 31-én a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága is beolvad. Az új központ vezetője Cselovszki Zoltán lesz.
L. Simon László kulturális államtitkár nyitotta meg a Kulturális Örökség Napjait pénteken a Magyar Nemzeti Múzeumban. A programsorozat keretében mintegy 200 település 800 helyszínén tartanak programot szombaton és vasárnap.
Maruzsa Zoltán, az ELTE oktatója lesz 2012. szeptember 15-étől az új felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár – jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken Budapesten.
A biztonság, a rend a legfontosabb közösségi érték, amelynek védelme nemzeti ügy, és amelynek feltételeit a kormány biztosítja - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltóság új épületének avatásán.
Magyarországra akkreditált külföldi diplomatákat látott vendégül az agrártárca a Kossuth téren, a Vidék Mustra piacon. Az eseményen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Budai Gyula államtitkár fogadta a diplomatákat. Tizenöt ország nagykövetei, illetve diplomatái vettek részt az első piaci mustrán, melyet több hasonló bemutató követ majd a külképviseletek részére. Közlemény.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár szeptember 15-én Sárszentlőrincen megnyitja a Lázár Ervin Emlékházat, amely a Sárszentlőrinci Önkormányzat és a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésében jött létre.
A január elsejével állami tulajdonba került fekvőbeteg-ellátó intézmények vannak jelenleg a legstabilabb helyzetben, a következők a sorban a május elsejével átvett intézmények - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Balatonfüreden, egy egészségügyi konferencián.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Kormányzótanácsa határozatot fogadott el, amelyben súlyos fenntartásokat fogalmaz meg az iráni nukleáris programmal szemben. Közlemény.
A KSH statisztikája szerint 2012 júliusában stagnált az ipari termelés volumene az egy évvel ezelőtti szinthez képest. A feldolgozóipari alágak közül a számottevő súllyal rendelkező járműgyártás és élelmiszeripar területén volt tapasztalható jelentősebb termelésbővülés. Kedvező továbbá, hogy a feldolgozóipar összes rendelésállománya 21,8 százalékkal bővült júliusban az egy évvel ezelőtti szinthez képest.
"Felmerül a gyanúja a pénzügyi visszaéléseknek" a kapuvári húskombinátnál, amelyet a kormány a helyzet tisztázása és az ott lévő mintegy 400 munkahely megőrzése érdekében nyilvánított kiemelt jelentőségű vállalattá - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az M1 Az este című műsorában.