A járási rendszer előnyeiről, az egyszerűbb és gyorsabb közigazgatásról, ügyintézésről beszélt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) napján, Cigándon pénteken.
Az Országos Szlovén Önkormányzat idén Apátistvánfalván szervezte meg a Rábavidéki Szlovének Találkozóját. A Találkozón köszöntő beszédet mondott Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Közlemény.
A kormány döntése értelmében 2012. november hónaptól 14 %-kal emelkedik a háziorvosok, a védőnők és a fogászati ellátások (területi ellátási kötelezettséggel rendelkező alapellátást nyújtó fogászati szolgálatok, a területi ellátási kötelezettség nélküli fogászati szolgálatok és a fogászati szakrendelések) díjazása. Döntés született továbbá a 2011. év végén lejárt adósság rendezésére megítélt támogatásból az Egészségbiztosítási Alapba eddig visszafizetett 6,8 Mrd Ft felhasználásáról. Emellett a kormány döntött egyes, a fekvőbeteg szolgáltatók állami átvételével összefüggő további lépésekről is. A kormányhatározatok és kormányrendelet módosítás a Magyar Közlöny 120. számában jelentek meg. Közlemény.
A kormány megkezdte a nemzeti vízgazdálkodási és aszálystratégia előkészítését, ennek része az ősszel kezdődő társadalmi vita, a részletes tervezet várhatóan jövő nyárra készül el - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter a kisújszállási Indián Rizs Kft.-nél tett szombati látogatásán.
A kormány tervei szerint még az idén benyújtják azt a javaslatot, amelynek értelmében a párkapcsolati erőszak önálló tényállás lehet a büntető törvénykönyvben.
A vidéki térségek szennyvízkezelése az elsődleges feladatok között szerepel a nemzeti vidékfejlesztési stratégiában - mondta Fazekas Sándor szombaton Kunhegyesen, az Abádszalók-Kunhegyes közös szennyvízelvezetési és tisztítási projekt alapkőletételi ünnepségén.
Hagyományteremtő céllal rendezték meg az I. Kenderesi Regionális Szántóversenyt, ahol Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át a győzteseknek járó díjat. Közlemény.
Húsz kormányhivatal mérkőzött meg ma egymással kispályás fociban a Fáy utcai Vasas Sporttelepen. A Promosport Kft. szervezésében első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett tornát Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára, s egyben az esemény fővédnőke nyitotta meg. Közlemény.
Koszorúzással, ágyúszóval, a versenyzők ünnepélyes fogadalomtételével megnyitották a 2012-es, immár ötödik Nemzeti Vágtát szombat délelőtt a fővárosi Hősök terén. A rendezvényhez kapcsolódva több mint hetven település polgármestere és a kormány képviselői a lovaskultúra presztízsének visszaállításáról folytattak eszmecserét.
Ismét nyugodt a helyzet a Multinacionális Erők és Megfigyelők Békefenntartó Missziójának (MFO) egyiptomi táborában, amelyet az iszlámellenes amerikai amatőr film miatt feldühödött beduinok támadtak meg pénteken.
A fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés az egyetlen járható út a természeti erőforrások, a fosszilis energiahordozók, az ásványkincsek mértéktelen felhasználása helyett – fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter köszöntőjében az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és a National Geographic Magyarország közös rendezvényén. Közlemény.
A most befejeződött gazdasági konzultációban a végleges adat szerint 698 ezer 780 kérdőív érkezett vissza. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke úgy fogalmazott: „ez európai összevetésben kiemelkedő siker”.
Egyetlen oka lehet az IMF-hiteltárgyalások elhúzódásának, túl jók vagyunk a számaink alapján - fogalmazott Giró-Szász András kormányszóvivő a Népszabadságnak adott, szombaton megjelent interjújában.
Leon Panetta amerikai védelmi miniszter mintegy egyórás megbeszélésen fogadta a Pentagonban Hende Csaba honvédelmi minisztert szeptember 14-én.
Pierre Vasarely személyében új tiszteletbeli konzult nevezett ki Magyarország a franciaországi Marseille-ben - tájékozatta pénteken az MTI-t a párizsi magyar nagykövetség.
Nyilvános szerződés alapján kaptak támogatást a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) részt vevő szakszervezeti szövetségek és munkaadói érdekképviseletek - tájékoztatott a Miniszterelnökség.
Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2012. szeptember 13-án Genfbe látogatott, ahol részt vett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 21. ülésszakának magyar kezdeményezésre szervezett, a világszervezettel emberi jogi kérdésekben együttműködő személyekkel szembeni megtorlásokkal foglalkozó panelvitáján. Közlemény.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombat délutánra egyeztetésre hívta a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjét, Halász Pálmát, valamint a FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség női tagozatának képviselőit és Szabó Tímea LMP-s képviselőt. Közlemény.
Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár mai napon hivatalában fogadta Dr. Boján Pajticot, a Vajdasági Tartomány miniszterelnökét. Közlemény.
Magyar desszertek a diplomácia szolgálatában címmel nyílt kiállítás a Kulturális Örökség Napjai programsorozat alkalmából péntek este a Külügyminisztérium főépületében; a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal együttműködésben rendezett kamaratárlat a híres magyar sütemények történetét és diplomáciában betöltött szerepüket tárja fel.