November 5-én éjfélig lehet még pályázni az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága által meghirdetett Családbarát Munkahely Pályázatra. Közlemény.
Mérföldkőhöz érkezett a magyar közigazgatási reform, amelynek a legfőbb vezérfonala, az ügyfelek, az állampolgárok számára elérhető, átlátható ügyintézés. Közlemény.
Városfejlesztési és vízipari beruházásokban, valamint a műszaki szakképzésben is szerepet kaphatnak a jövőben magyar cégek Ho Si Minh-városban, Vietnám pénzügyi-gazdasági központjában - nyilatkozta a délkelet-ázsiai országban tárgyaló Szijjártó Péter csütörtökön telefonon az MTI-nek.
Az elhunyt ötkarikás bajnokokra emlékezett a Magyar Olimpiai Bizottság és Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár a Farkasréti temetőben.
Riasztották a Gripeneket október 31-én, szerda délután, miután egy Spanyolországból érkező, amerikai felségjelzésű üzleti repülőgép megsértette Magyarország légterét.
Kétszázmillió forintos kerettel folytatódik a Márai-program, valamint 100 milliós pályázati keret áll rendelkezésre jövőre tudományos- és szakkönyvkiadásra – többek között erről született megállapodás L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülés (MKKE) elnökségének képviselőivel folytatott tárgyalásán.
A Külügyminisztérium közleménye a Sandy hurrikán okozta katasztrófa kapcsán.
Még a mai napon megkapja a kinevezéséről szóló értesítését az a több mint 170 tankerületi igazgató, akik az egységesen magas színvonalú, mindenki számára hozzáférhető oktatást szolgáló új köznevelési rendszer helyi letéteményesei lesznek.
Elkészült az Aquarius-Aqua Kft. ásványvíz- és üdítőpalackozó üzemének új üzemcsarnoka Albertirsán, a 10 millió eurós beruházással létrehozott csarnokot Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át szerdán.
A mező- és élelmiszergazdaság, valamint a vízgazdálkodás stratégiai ágazattá vált, és ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy a belföldi és a határon túli magyar gazdák együttműködjenek egymással, hiszen ez versenyelőnyt jelent számukra áruik piaci megjelenésekor - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, egy szakmai tanácskozáson.
A reformáció emléknapján az emberi erőforrások minisztere tisztelettel és elismeréssel köszönti Magyarország protestáns közösségeit.
Amit a reformáció a Kárpát-medence népeinek adott, közös nemzeti kincs, felekezetre való tekintet nélkül - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Károli Gáspár-díjak ünnepélyes átadásán szerdán Budapesten. A kitüntetéseket a tárcavezető és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár adta át Herczeg Pál teológus-professzornak és Kamp Salamon zenepedagógusnak.
Az Ázsia–Európa találkozó (ASEM) állam- és kormányfőinek vientianei egyeztetésén Martonyi János külügyminiszter képviseli a jövő hét elején Magyarországot – mondta Takács Szabolcs, a tárca globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2012. október 31-én egy sajtóbeszélgetésen.
Újabb pályázatot ír ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hajléktalanok integrációjára, önálló életvitelük segítésére - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szigorúan ellenőrzött életek címmel mutatták be 2012. október 30-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban azt a dokumentumfilmet, amely román titkosszolgálat és az egyház kapcsolatát kísérte végig az 1940-es évektől a ’89-es romániai forradalomig. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 60 millió forinttal támogatta Petényi Katalin és Kabay Barna alkotását. A díszbemutató védnöke L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, díszvendége Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő volt.
A gyerek születésétől három éves koráig történő fejlesztésének kiemelkedő szerepe van a társadalmi felzárkózás folyamatában – hangsúlyozta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára „A kora gyermekkori intervenció lehetőségei” című nemzetközi szakmai konferencián. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet, hogy nem csak az eltérő, hanem a normál fejlődésű kisgyerekek és szüleik is támogatásra szorulnak azokban az esetekben, amelyeknél a család egyéb hátrányai mellé szociokulturális hátrányok is társulnak. Ezeknek a családoknak segíthetnek a Biztos Kezdet Gyerekházak.
Több megállapodást is kötött szerdán a Vietnámban tárgyaló Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, ezek alapján magyar vállalat kezdheti meg az ázsiai ország népesség-nyilvántartási rendszerének felépítését, egy másik magyar cég egy tartományi víztisztítási rendszert alakíthat ki, továbbá megindulhat a magyar sertéshús exportja is Vietnámba.
50 millió forint támogatást kapott Kunszentmiklós Város Önkormányzata a Vidékfejlesztési Minisztérium 2011-es Tanyafejlesztési programjának köszönhetően. A szaktárca a tanyákon előállított termékek piacra jutását kívánja ezzel elősegíteni. Közlemény.
Közgazdaságtanból és matematikából is megbukott az Index.hu. A portálon megjelent "Matolcsy csúsztatott, lebuktatjuk!" című írás mellőz minden szakmaiságot, nem megfelelő ábrával, rossz számítással félrevezeti az olvasókat. Ezért egy matematika és közgazdaságtan órával segítjük az Index munkatársait, hogy ki tudják számolni a beruházások volumenindexének változását.
Raoul Wallenbergre emlékeztek 2012. október 30-án a hágai Békepalotában a svéd diplomata születésének századik évfordulója alkalmából.