Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el. Míg a legtöbb nyugati ország az adósságráta növekedésétől szenved, addig hazánk esetében a 2012 második negyedévének végén az államadósság a GDP-nek 77,7%-át tette ki, amely 2010 első negyedévéhez képest több mint 4%-os csökkenést jelent. Az EU országaiban ezzel szemben átlagosan 8%-kal került feljebb a mutató.
Balog Zoltán miniszter a 85 éves magyar református gyülekezet felkérésére ünnepi istentiszteletet tartott Párizsban november 4-én, majd november 5-én Strasbourgba utazott, ahol megbeszélést folytatott a strasbourgi polgármesterrel és részt vett egy nemzetközi roma konferencián.
A pilóta nélküli repülőgépek többek között alkalmasak katasztrófavédelmi feladatok, vészhelyzetek elhárítására is - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar fejlesztésű gépek veszprémi bemutatóján hétfőn.
Orbán Viktor fogja ismertetni a kormány álláspontját az államadósságról kedden tartandó parlamenti vitanapon - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
November 4-én, a nemzeti gyásznapon, a forradalom leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 56. évfordulóján emlékművet avattak Budapesten, a XVIII. kerületi, Hargita téren. A kormány nevében Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára koszorúzott az eseményen.
Rémhírnek nevezte a kormányszóvivő, hogy a kabinet nem szándékozna kifizetni az önkormányzatoktól átvett adósságállományt. Giró-Szász András hétfőn, az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: szerdán kerül a kormány elé a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése az adósságrendezésről.
Magyarország minden időben számíthat a honvéd egészségügyre, a magyar katonaorvosokra és ápoló személyzetre - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar hősi halott orvosokra emlékezve szombaton, Budapesten.
1956. október 23-a a szabadság napja, Európa 20. századi történelmének egyik legfelemelőbb ünnepe, november 4-e pedig a szégyen, a gyász, az árulás napja - mondta ünnepi beszédében Varga Mihály tárca nélküli miniszter az óbudai Kiscelli Múzeumnál tartott koszorúzást megelőzően, vasárnap.
Magyarország Kormánya tisztelettel köszönti a kopt egyház most megválasztott vezetőjét. Közlemény.
Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében adták át 2012. november 4-én Jánosi Katalinnak, Nagy Imre unokájának és a Nagy Imre Alapítványnak a kivégzett miniszterelnök egykori bőröndjét, mely nemrég került elő Bosznia-Hercegovinából. A bőrönd az MTA Nagy Imre Emlékház gyűjteményében kap helyet. Közlemény.
A magyar-kuvaiti gazdasági vegyes bizottság elnökeként vasárnap Kuvaitba utazik Szijjártó Péter, hogy arról tárgyaljon, hogyan kapcsolódhatnak be a magyarországi cégek a kuvaiti nemzeti fejlesztési terv végrehajtásából adódó beruházásokba - közölte a külügyi és külgazdasági államtitkár.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2012. november 3-tól 6-ig hivatalos úton Franciaországban tartózkodik, ahol többek között öt francia miniszterrel és az Európa Tanács főtitkárával folytat tárgyalást, valamint részt vesz a Strasbourgban megrendezendő, „Az európai romák jövője” című konferencián. Közlemény.
A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium megdöbbenéssel értesült arról, hogy ismeretlen tettesek meggyalázták az Egyesült Államok Légiereje II. világháborúban lezuhant katonáinak szigligeti emlékművét. Közlemény.
Martonyi János dél-ázsiai körútjának első állomásán Vietnámba látogatott, ahol a gazdasági kapcsolatok erősítését célzó megbeszéléseket folytatott. A külügyminiszter 2012. november 2-án látogatást tett Ho Si Minh-városban, ahol tárgyalt a 10 milliós város vezetésével, találkozott a hazánkban tanult és magyarul beszélő vietnámiak csoportjával, valamint eszmét cserélt Herman Van Rompuy-jal, az Európai Tanács elnökével.
A kormány támogatja az értelmes sportcélú fejlesztéseket, ennek révén a következő időszakban látványos fejlődés várható a sportolási körülmények és lehetőségek terén - mondta az MTI-nek adott interjújában Simicskó István. A sportpolitikáért felelős államtitkár egyik legfőbb célja "elérni, hogy minél többen sportoljanak rendszeresen és így a magyarság sportoló nemzetté váljon".
Az Ausztrália és Magyarország között folytatott tárgyalások eredményeképpen a 2011. évi CXVII. törvénnyel kihirdetésre került a magyar-ausztrál szociális biztonsági egyezmény, amely a külügyminiszter 39/2012. (VIII. 14.) KüM közleménye alapján 2012. október 1. napján hatályba lépett.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára döntést hozott hat, a határon túli magyar közoktatás megerősítésére meghirdetett, nyílt pályázatról. A kiírások egyebek mellett tanulmányi versenyek, anyanyelvi táborok, magyar nyelvű iskolai programok szervezését és testvériskolai kapcsolatok ápolását szolgálják. Közlemény.
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. vezérigazgatójával.
Sikeresen lezajlottak, és október 29-én befejeződtek a 2012. évi őszi érettségi írásbeli vizsgák. A tanév rendjében meghatározott 10 nap alatt 161 vizsgahelyszínen mintegy 16 400 fő írásbeli vizsgáira került sor. Közlemény.
Másfél milliárd forintból újulhat meg tíz nemzeti emlékhelyünk egyike, a magyarországi és európai viszonylatban is kiemelkedő történelmi jelentőségű somogyvári bencés apátság. Az erről szóló szerződést a napokban írták alá. Közlemény.