Nem szabad engedni, hogy az euróövezeti integráció előmozdítása miatt új falak emelkedjenek az Európai Unióban, fejtette ki a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára 2012. november 8-án Berlinben.
Megfelelő garanciális elemeket kíván beépíteni a kormány a választási regisztráció folyamatába a külhoni magyar szavazók adatainak védelme érdekében - mondta Semjén Zsolt az MTI-nek.
A december második vasárnapján életbe lépő új menetrendek az utasok jobb, versenyképesebb kiszolgálását eredményező változásokat hoznak több hazai régióban, az elővárosi és a nemzetközi forgalomban is. Közlemény.
Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár Londonba látogatott, ahol előadást tartott a Federal Trust politikai kutató- és elemező központ eseményén.
Pro Cultura Hungarica díjat kapott Jüan Hszi-kun kínai szobrászművész, aki csütörtökön Pekingben vehette át a kitüntetést Biró Marcelltől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárától.
A Magyarország és Kína közötti korrupció ellenes együttműködés előmozdítása érdekében Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Cui Hairong a Kínai Népköztársaság Nemzeti Korrupció-megelőzési Hivatalának vezető-helyettese együttműködési és egyetértési nyilatkozatot írt alá.
Stratégiai partnerségi megállapodást ír alá Magyarország kormánya és a Daimler AG az Országház Delegációs termében. Az eseményt a kormany.hu 15 órától élőben közvetíti.
Az állam és a polgárok viszonyrendszerének megváltoztatását nevezte a közigazgatási átalakítás végső céljának a közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön, a balatonfüredi Infotér konferencián.
A magyar tudomány visszanyerte rangját, súlyát, megbecsültségét, olyan értékeket tud felmutatni, amelyekért érdemes a tudományos pályát választani - hangsúlyozta Balog Zoltán csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián.
A külhoni magyarságról szóló tudósításoknak és az anyaországi híreknek egyformán meg kell jelenniük a közmédia híradásaiban - emelte ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, amikor fogadta a Kárpát-medencei médiaműhelyek találkozójának résztvevőit csütörtökön a Parlamentben.
Varga Mihály bízik abban, hogy lesz megállapodás az IMF/EU-val, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter ezt csütörtökön a Magyar Pénzügyi és Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete (MPGEKE) idei éves konferenciáján mondta.
Magyarország hatodik, egyben az első határon átnyúló bioszféra-rezervátumát avatták fel csütörtökön a Somogy megyei Szentborbáson, a Dráva-kikötőben.
Hónapokig elhúzódhat a kommunista nyugdíjprivilégiumokat vizsgáló szakértői bizottság munkája, mivel több ezer aktát kell áttekinteni – közölte Rétvári Bence, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a tárca Facebook-oldalán.
A kormány elkötelezett a múlt hibáinak kijavítása iránt, ezért tovább megy a költségvetési hiány 3% alatt tartásának és az államadósság csökkentésének útján. Közlemény.
Példaértékű áldozatsegítő és áldozattá válást megelőző program indult Csongrád megyében – jelentette ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, Szegeden a "Nem vagyunk egyedül" című a projekt nyitókonferenciáján.
“Ha valaminek a súlyát az iránta mutatott érdeklődés határozza meg, akkor Magyarország súlya növekedett a világban az elmúlt két évben.”
A kormány október 8-án döntött az idei költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedésekről. Véglegessé vált, hogy a Kultúráért Felelős Államtitkárságra 2427 millió forint esik. Ennek megtörtént a részterületekre bontása.
Nemzetstratégiai célokat tölt be a Balassi Intézet, ezért fontos, hogy minden közép-európai országban legyen egy-egy magyar intézet - jelentette ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Balassi Intézet vezetői találkozójának megnyitóján szerdán.
Dr. Benkő Tibor Honvéd Vezérkar főnök részt vesz Krakkóban – november 7-én és 8-án - az Amerikai Egyesült Államok Európai Parancsnoksága és a Lengyel Haderő közös szervezésében folyó közép-európai vezérkari főnöki találkozón.
Németh Zsolt búcsúlátogatáson fogadta hivatalában Vanja Brailót, Montenegró leköszönő budapesti nagykövetét 2012. november 8-án. A parlamenti államtitkár a négy és fél év után távozó misszióvezetőnek átadta a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést. Közlemény.