A Nemzetgazdasági Minisztérium szükségesnek és arányosnak tartja azt a 2012. január 1-jétől élő szabályt, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törli azon cégek adószámát, amelyek a kockázatkezelési eljárás részét jelentő kérdőív kitöltését az adóhatóság felszólítása ellenére elmulasztják.
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a résztvevőket a debreceni kerekesszékes nyílt napon, ahol a kerekesszékes vívás fortélyaival ismerkedhettek meg az érdeklődők két ezüstérmes paralimpiai vívó közreműködésével.
Az egyházak által létrehozott alapítványok számára mutatta be az új civil törvény szabályozási rendszerét Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára 2012. november 8-án, Pátyon.
Magyarország az általa meghonosított gazdasági hozzáállást általánosságban is az európai válságból kivezető megoldás receptjeként tudja ajánlani másoknak - mondta londoni előadásában Kumin Ferenc.
Horváth Gábor, olimpiai és világbajnok kajakozó nevét viseli mától az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola nyolcadikos osztályterme.
A Komárom-Esztergom Megyei Intézményfenntartó Központ 2012. november 9-én ünnepelte a Szociális Munka Napját, melynek keretében a Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézményben, a Komárom-Esztergom Megyei Mentalhygienes és Rehabilitációs Intézményben, valamint a Glatz Gyula Szociális Központban dolgozó szociális szakembereket köszöntötték.
„Jó projektmenedzserek és projektmenedzseri tudás nélkül nincs változás és fejlődés. A magyar kormány és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztései végrehajtásához egyaránt számít a projektmenedzsment szakma tudására és támogatására” - mondta Vályi-Nagy Vilmos kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium védnöksége alatt álló Az Év Projektmenedzsere Díj átadó ünnepségén 2012. november 8-án, Budapesten.
A kormány döntött egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásokat szabályozó kormányrendeletek módosításáról, a változások a szociális intézmények hatékonyabb, kiszámíthatóbb működését szolgálják. Tartalmazzák egyfelől az úgynevezett támogatott lakhatással, mint új szociális szolgáltatással összefüggő szabályokat, másfelől a gyakorlati tapasztalatok alapján szükségessé vált egyéb módosításokat.
Jövő év január 1-jétől az óvodák kivételével általános szabályként állami fenntartásba kerülnek az oktatási intézmények.
Jövőre is számíthatnak magyar kormányzati támogatásra a Kárpát-medencei családok közösségi rendezvényeikhez, a fiatalok pedig továbbra is részt vehetnek a magyarországi Erzsébet-program táboraiban - közölte Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) budapesti küldöttgyűlését követő sajtótájékoztatón.
Háromszázötven millió forint uniós forrás felhasználásával újult meg két olyan intézmény, amelyek immár korszerű technológiák segítségével, összehangolt módon teszik eredményesebbé a közoktatás, a szociális intézmények és a gyermekvédelem munkáját. A felújított kecskeméti és tatai intézményeket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át.
A köznevelés rendszerének átalakításában a kormány számít az oktatáspolitikát segítő szakmai testületekre, melyek a társadalmi kapcsolattartás, együttműködés fontos alkotóelemei.
Stratégiai együttműködést ajánlott Szijjártó Péter az infokommunikációs cégeknek pénteken Balatonfüreden, az Infotér 2012 konferencián.
A legszebb konyhakertek versenye tiszta, nemes versengés, nemcsak egymással, hanem az egekbe törő élelmiszerárakkal is - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Karcagon, a Magyarország legszebb konyhakertje 2013 című pályázatot meghirdető nyitórendezvényen.
A vidékfejlesztési tárca január 1-jével átveszi a helyi Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola fenntartását - jelentette be Fazekas Sándor országjárása első állomásán, Somogyzsitfa-Szőcsénypusztán.
Ankarában tárgyalt Hende Csaba honvédelmi miniszter török kollégájával, Ismet Yilmaz védelmi miniszterrel.
A gyógyszertámogatási előirányzat 30,332 milliárd forintos emeléséről döntött a kormány legutóbbi ülésén.
Az egészségügyi államtitkár bízik benne, hogy még az idén létrejöhet a magyarországi betegszervezetet tömörítő Nemzeti Betegfórum. A szervezet előkészítő választmánya és egy egyesület által szervezett pénteki budapesti konferencián Szócska Miklós elmondta azt is: a fórum létrehozásáról szóló rendelettervezet közigazgatási egyeztetésen van.
Maradéktalan sikernek tartja a közigazgatási és igazságügyi miniszter a közjegyzőségek két évtizeddel ezelőtti újjászületését. Navracsics Tibor a 24. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon, pénteken, Sopronban beszélt erről.
A földtörvényről tárgyalt Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke a Vidékfejlesztési Minisztériumban Simon Attila István jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárral. Az alelnök jelezte, hogy több civil szervezettel egyeztették álláspontjukat. A szövetség nem értett egyet azokkal a felvetésekkel, amelyek a törvénytervezet visszavonását szorgalmazták, mert jónak tartja a tervezet legfontosabb célkitűzéseit, néhány ponton azonban módosítást javasol. Közlemény.