RSS feliratkozás
Találatok száma: 20

Hírek

Jótékonysági koncert beteg gyerekek támogatására

Honvédelmi Minisztérium, 2014. március 29. 9:02

Hende Csaba honvédelmi miniszter, az est fővédnöke köszönetet mondott a művészeknek és a szombathelyi közönségnek, hogy a beteg gyermekek érdekében „megmutatták a szeretet és az összefogás erejét".

Aláírták a támogatási szerződést

Honvédelmi Minisztérium, 2014. március 29. 9:00

A kormányzat által is kiemelt fejlesztési régióként kezelt térségben 25 ezer új munkahely létesülhet a következő években, ami elérhető közelségbe hozza a régióban akár a teljes foglalkoztatást is- fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen.

Emlékezni kell a történelemre

Honvédelmi Minisztérium, 2014. március 29. 8:55

Emlékeznünk kell közös történelmünkre, hogy értsük mennyire fontos dolog a szabadság és a béke - hangoztatta a honvédelmi miniszter pénteken, amikor Szombathelyen megnyitotta az utolsó békeévről és az első világháború kitöréséről rendezett konferenciát.

Takács Szabolcs megbeszélése az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal igazgatójával

Külügyminisztérium, Biztonságpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. március 28. 23:45

Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató 2014. március 14-én megbeszélést folytatott David Bearfield-del, az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) igazgatójával.

Szerbiával ma könnyű szót érteni

Miniszterelnökség, 2014. március 28. 23:43

Szerbiával ma könnyű szót érteni, sokkal könnyebb, mint korábban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című interjúműsorában pénteken.

A Külügyminisztérium közleménye

Külügyminisztérium, 2014. március 28. 23:17

Magyarország Külügyminisztériuma határozottan elítéli, hogy egyes pártok, mozgalmak egyszerű politikai haszonlesésből megkérdőjelezik más országok területi integritását és szuverenitását, illetve figyelmen kívül hagyják az adott országban élő magyar közösség érdekeit és elvárásait, amint az a „Petíció Kárpátaljáért” című szöveg esetében nyilvánvaló. Elhatárolódik annak tartalmától és szellemiségétől, mert az nem segíti a külhoni magyar közösségek szülőhelyen való megmaradását és boldogulását, hanem ellenkezőleg: veszélyezteti nemcsak a kárpátaljai magyarság, de az egész térség biztonságát.

Legalább annyi tekintélyt gyűjtöttünk, mint amennyi "botütést" kaptunk

Miniszterelnökség, 2014. március 28. 21:51

A miniszterelnök szerint a munka alapú társadalom, a rezsicsökkentés és a családtámogatás az a három pillér, amelyre a kormányzás épül. Erről Orbán Viktor az Echo TV-nek adott, pénteken felvételről sugárzott csaknem egyórás interjúban beszélt. Arra is kitért, hogy Brüsszel támadni fogja a földtörvényt, az elmúlt négy évről szólva pedig megjegyezte, kormánya legalább annyi tekintélyt gyűjtött, mint amennyi "botütést" kapott.

Újabb látványosságok a Nyíregyházi Állatparkban

Nemzetgazdasági Minisztérium, Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkárság, 2014. március 28. 20:15

Újabb turisztikai látványosságokkal gazdagodik az idén a Nyíregyházi Állatpark: augusztus végéig elkészül a létesítmény Viktória-háza, szeptember végéig pedig az Andok ösvénye, amelyekben a Dél-Amerikában honos állatok lesznek láthatók.

Fazekas Sándor átadta a kenderesi Piaccsarnokot és -teret

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2014. március 28. 19:15

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ünnepélyes keretek között átadta a kenderesi Piaccsarnokot és piacteret. A környéken több településen is nagy hagyománya van az út mellett történő értékesítésnek, amellyel főként az átmenő forgalom vásárlóerejét célozzák meg.

A hungarikumok a magyar identitás részét képezik

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2014. március 28. 18:43

Fazekas Sándor szerint a hungarikumok közös nevezője, hogy valamennyi a magyarság csúcsteljesítményét jeleníti meg és identitásunk fontos részét képezi.

Nemzetközi fejlesztési együttműködési ügynökség létrehozásán dolgozik a Külügyminisztérium

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. március 28. 18:31

Egyebek mellett a nemzetközi fejlesztési együttműködési (NEFE) végrehajtó szakintézmény (ügynökség) létrehozásán dolgozik a Külügyminisztérium a kormány NEFE stratégiáról szóló, több pontból álló határozata alapján; a jövőben többet költenek majd bilaterális NEFE projektekre és jobban összehangolják a tervezést és a végrehajtást – mondta Wintermantel Péter, a tárca globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2014. március 28-án az MTI-nek.

Balog Zoltán az ENSZ újraválasztott kisebbségügyi szakértőjével tárgyalt

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 28. 17:21

Balog Zoltán ma hivatalában fogadta dr. Izsák Ritát, aki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa március 27-i határozata értelmében újabb három éven át, 2017-ig vezeti a tanács Kisebbségi Fórumát. Közlemény.

A 2016-os úszó Európa-bajnokságra készül Hódmezővásárhely

Miniszterelnökség, 2014. március 28. 17:06

Kétmilliárd forintos sportfejlesztési program indul Hódmezővásárhelyen - jelentette be Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken az alföldi városban.

Orbán Viktor leleplezte Kosztolányi Dezső egészalakos szobrát Szabadkán

Miniszterelnökség, 2014. március 28. 16:54

Olyasmire készülünk, ami nagyon régen adódott meg a kárpát-medencei magyarságnak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a vajdasági Szabadkán, ahol leleplezte Kosztolányi Dezső egészalakos szobrát.

Nemzetközi fejlesztési projektekről is tárgyalt a V4 és Japán

Külügyminisztérium, Biztonságpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. március 28. 16:52

Tokióban folytattak megbeszélést a visegrádi négyek (V4) - Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia - és Japán külügyminisztériumi politikai igazgatói csütörtökön és pénteken, ahol egyebek mellett közös nemzetközi fejlesztési programokról és az ukrajnai helyzetről is egyeztettek - közölte Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

Balog Zoltán oktatási, tudományos és kulturális megállapodást írt alá a bosnyák civil ügyekért felelős miniszterrel

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 28. 16:28

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Sredoje Nović bosnyák civil ügyekért felelős miniszter oktatási, tudományos és kulturális megállapodást írt alá 2014. március 28-án, Budapesten.

Együttműködési megállapodást kötött a HITA, a 77 Elektronika Kft. és a Roche Diagnostics Ltd.

Miniszterelnökség, 2014. március 28. 15:53

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), az orvoselektronikai termékeket gyártó 77 Elektronika Kft. és a svájci, gyógyszeripari és diagnosztikai Roche Diagnostics Ltd. pénteken Budapesten.

Nincsenek pénzügyi problémák a mentőszolgálatnál

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2014. március 28. 15:43

Cáfolta az egészségügyi államtitkár, hogy az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) pénzügyi probléma lenne. Szócska Miklós az OMSZ-nél tartott pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, az egyik napilapban megjelent cikk ezzel kapcsolatban valótlanságokat tartalmaz.

Az Európai Bizottság nem indít keresetet Magyarország ellen a bolti kiskereskedelmet terhelő ágazati különadó miatt

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 28. 15:39

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a bolti kiskereskedelmet is terhelő ágazati különadó miatt 2011-ben indított kötelezettségszegési eljárást anélkül zárta le, hogy kezdeményezné Magyarország elmarasztalását az Európai Bíróságon.

Átadták a 2013. évi Magyar Innováció Nagydíj elismeréseket

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 28. 15:34

A múlt évi kiemelkedő innováció elismeréseként Kövér László házelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a 2013. évi Magyar Innovációs Nagydíj elismeréseket pénteken a Parlamentben.