RSS feliratkozás
Találatok száma: 20

Hírek

Hátrányos helyzetű gyermekek sportnapja Gyulán

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. március 30. 22:11

A sportban nincs hátrányos helyzet, ezért is indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az ÁGOTA Alapítvány olyan programot, amely a sportolással kívánja csökkenteni az érintett gyermekek hátrányos helyzetét és veszélyeztetettségét - mondta Kiss Norbert, az Emmi sportért felelős helyettes államtitkára vasárnap Gyulán.

Erős agrárgazdaságra és összetartó helyi közösségekre van szükség

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2014. március 30. 18:07

Az ország akkor lesz erős a harmadik évezredben, ha a vidék jövőjét két tartópillérre, az erős agrárgazdaságra és a helyi közösségek erejére építjük, mondta Fazekas Sándor a Tiszaroffi Református templom felújításának záró-rendezvényén.

Egy kicsi Lengyelország született Sárváron

Honvédelmi Minisztérium, 2014. március 30. 17:41

Ez a város menedéket adott a menekülő lengyel katonáknak és családjuknak a II. Világháború idején - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő Sárváron, a Katyn-i lepel című kiállítás megnyitóján.

Megújul a kunhegyesi katolikus templom

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2014. március 30. 17:38

A föld, a hit és kulturális örökségünk együtt biztosítja, hogy olyan életminőséget teremtsünk a magyar falvakban, kisvárosokban, amelyek a leginkább megfelelnek az emberi méltóságnak, és felveszik a versenyt életszínvonalban a Nyugat-európai országok vidéki régióival - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Kunhegyesen.

Hősök a háborúban elesett katonák

Honvédelmi Minisztérium, 2014. március 30. 17:05

Hősök és nem csupán áldozatok voltak az első világháborúban elesett magyar katonák - hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Vas megyei Nardán, amikor átadta a többségében horvát nemzetiség lakta község felújított első és második világháborús emlékművét.

Gyűjteményes kiállítás nyílt Koszta József festményeiből Hódmezővásárhelyen

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 30. 15:22

A világnak akkor tudjuk bemutatni értékeinket, ha tudjuk, mi a miénk - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Koszta József festőművész gyűjteményes kiállításának megnyitóján a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban március 30-án.

Uniós fejlesztések nyílt napja Közép-Magyarországon

Miniszterelnökség, 2014. március 30. 14:11

A fejlesztéspolitika sikere attól függ, miként tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez, hány új munkahely létrehozásához járul hozzá a következő időszakban - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára vasárnap a közép-magyarországi uniós fejlesztési nyílt nap sajtótájékoztatóján Budapesten. Az eseményen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is beszédet mondott.

A külföldi elemzők is látják a kedvező magyar folyamatokat

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 30. 12:42

A külföldi elemzők is egyre inkább látják a pozitív folyamatokat Magyarországon - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A polgárőrség idén is egymilliárd forintos támogatást kap

Belügyminisztérium, 2014. március 30. 12:07

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) idén is mintegy egymilliárd forint támogatást kap a kormányzattól, a tavalyi összeget 50-70 millió forinttal emelik meg - jelentette be a belügyminiszter a szervezet vasárnapi közgyűlésén az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti központjában.

Családi programok, koncertek ma egész nap az Erzsébet téren

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. március 30. 11:00

Egész napos családi programokkal, könnyűzenei koncertekkel, kulturális eseményekkel várják a látogatókat ma, a felújított Erzsébet téren. A Erzsébet téri Kulturális Központ és Park átadását kiemelt eseménnyé nyilvánította a kormány.

A cél Magyarország vadászati nagyhatalmi pozíciójának visszaszerzése

Miniszterelnökség, 2014. március 29. 16:06

A magyar vadászat megújításának célja az ágazat becsületének helyreállítása mellett Magyarország vadászati nagyhatalmi pozíciójának visszaszerzése - mondta Semjén Zsolt az Országos Vadász- és Horgásznap megnyitóján szombaton, Hatvanban.

Intenzív növekedés a női foglalkoztatásban

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 29. 15:42

A KSH gyorstájékoztatójának adatai szerint a nők foglalkoztatási aránya a 2010 februári 50%-ról 54,7%-ra emelkedett, azaz ma magasabb a női foglalkoztatási mutató, mint négy éve a férfiak és a nők együttes rátája volt. Az előző kormány 2010-es hasonló időszakához viszonyítva 129 ezer fővel több nő dolgozik a 15-64 évesek korosztályában hazánkban, és 200 ezerrel több férfi.

A Kárpát-medence őshonos gyümölcsfafajtái óvandó értékek

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 29. 13:59

A régi, őshonos gyümölcsfafajták Magyarországon és a Kárpát-medencében is az óvandó értékek közé tartoznak, mivel az elmúlt száz évben elveszett a mezőgazdaságban termesztett növényfajták 75 százaléka - mondta Varga Mihály szombaton Budapesten, az első budapesti Tündérkert megnyitóján.

Átadták az 500. napraforgós nemzeti tanúsító védjegytáblát

Nemzetgazdasági Minisztérium, Tervezéskoordinációért Felelős Államtitkárság, 2014. március 29. 13:47

Az 500. védjegy jogosultja a Faluszéli Tóthék Háza lett Szentkozmadombján, Göcsej szívében. A vendégház tulajdonosai dr. Horváth Viktóriától, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkárától és dr. Csizmadia Lászlótól, a FATOSZ elnökétől vették át az 500. védjegytáblát a Budai Arborétium felsőkertjében.

Öt új helyszínnel bővül a történelmi emlékhelyek köre

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. március 29. 12:45

A budapesti Eötvös József Collegium, a mezőtúri református kollégium és könyvtár, a szatmárcsekei Kölcsey-kúria egykori helye, a Ludovika Akadémia, valamint a Magyar Tudományos Akadémia történelmi emlékhellyé válásáról döntött a kormány, melyek száma így összesen 47-re emelkedett Magyarországon. Közlemény.

Megújult a hatvani Grassalkovich-kastély

Miniszterelnökség, 2014. március 29. 12:37

Mintegy 3,5 milliárd forintnyi, zömmel uniós forrásból megújult a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumnak helyet adó hatvani Grassalkovich-kastély. Az ünnepélyes átadáson Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter mondott beszédet.

Az összetartás Magyarország legnagyobb ereje

Miniszterelnökség, 2014. március 29. 12:31

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Hírlapnak adott interjúban kifejtette: az egység, az összetartás Magyarország legnagyobb ereje.

Megnyílt a 7. Magyar Ízek Vására

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2014. március 29. 12:15

Megnyílt szombat délelőtt a Magyar Ízek Vására a budapesti Millenárison - a hetedik alkalommal megrendezett gasztronómiai vásár középpontjában ezúttal a minőségi kézműves tejtermékek, azon belül is a sajtkészítmények állnak.

Két év alatt 400 milliárd forint csatornázásra

Miniszterelnökség, 2014. március 29. 11:25

A következő két évben 400 milliárd forintot fordít az ország hazai és uniós forrásokból arra, hogy valamennyi 500 lakosúnál nagyobb településen elkészüljön a csatornahálózat – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szombaton Csongrád megyében.

Varga Mihály: Európa élmezőnyében a magyar gazdaság

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 29. 9:46

Miután sikerült rendbe tenni 2010-2011-ben az alapokat, mostanra a magyar gazdaság eljutott oda, hogy az egyik leggyorsabban növekvő a régióban, uniós rangsorban az ötödik - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.