Magyarország Kormánya megdöbbentőnek tartja, hogy a szlovák ügyészség vádat emelt Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levele Vidar Helgesen norvég Európa-ügyi miniszternek.
Az E.ON Hungária Zrt. vezetője és a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke is gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek a választási győzelemhez.
Az év második hónapjában is jól teljesítettek az exportáló magyar vállalatok, az előzetes adatok szerint februárban 766 millió euró volt a külkereskedelmi többlet. Az NGM becslése alapján az export 8,8%-kal, míg az importé 8,1%-kal nőtt az előző év februárjához képest. Az adatok azt mutatják, hogy az ipari termelés februári bővülése jelentősen hozzájárult a külkereskedelem dinamikus növekedéséhez - húzta alá Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár.
Húszéves a pécsi Gandhi Gimnázium, amelyben már nyolcszáznál is több roma diák szerzett érettségi bizonyítványt.
Második díjat nyerte a magyarországi növény-egészségügyi ellenőrzési rendszerről készült poszter az „Adatgyűjtés és információ megosztás a növényegészségügyben” címmel Pármában rendezett konferencián.
A nemzetpolitikai államtitkárság értetlenül áll az előtt, hogy a szlovák igazságszolgáltatás 2014-ben is azt tartja egyik legfontosabb feladatának, hogy az időközben már magyar állampolgárságot szerzett Zsák Malina Hedviget zaklassa.
Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára köszöntőt mondott a „Partnerségi Program” keretein belül indított Egyetemi Konferenciasorozaton a Károli Gáspár Református Egyetem Állami- és Jogtudományi Karán, Budapesten. A szerda délelőtti eseményt az „Egyszerűsítési Program” címmel szervezett kerekasztal beszélgetés zárta.
A hajdúsági torma hazai népszerűsítésére és fogyasztására ösztönöz a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet tájékoztató kampánya április 11-12-én, három nagy áruházlánc üzleteiben. A Hajdúsági torma népszerűsítését a Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatja.
Megnyílt a lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 26 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem.
A kormány szerdai ülésén meghallgatta a Nemzeti Választási Bizottság elnökének, Patyi Andrásnak és a Nemzeti Választási Iroda elnökének, Pálffy Ilonának a véleményét az idei országgyűlési választásról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI kérdésére.
Gratulált a Fidesz "erős és egyértelmű" győzelméhez Robert Fico, Orbán Viktornak írt levelében - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán.
Közel 3000 kilométernyi magyarországi közútszakasz baleseti kockázatát mérik fel és elemzik az uniós finanszírozású SENSoR (South East Neighbourhood Safe Routes – Biztonságos utak a dél-kelet-európai régióban) projektben.
Még tanulmányozza a kormány a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletét az egyházügyi törvényről - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.
Rendszeres járványügyi ellenőrzés során fedezték föl a klebsiella pneumoniae fertőzést a Szegedi Tudományegyetem koraszülött-intenzív osztályán, ahol ezután minden szükséges intézkedést megtettek – közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden a helyszínen.
Martonyi János külügyminiszter 2014. április 8-án udvariassági találkozón fogadta Mohammed bin Abdullah Al-Rumaihit, a katari külügyminisztérium államtitkárát, aki külügyi konzultációk céljából tartózkodott Magyarországon.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levélben fordul a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, amiért a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit egy magyar párthoz szorosan kötődő szervezet vezetésével osztják szét Magyarországon - erősítette meg a Magyar Nemzet Online (MNO) értesülését az MTI-nek Csepreghy Nándor.
Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár 2014. április 8-án külügyminisztériumi konzultáció céljából hivatalában fogadta Mohammed bin Abdullah Al-Rumaihit, a katari külügyminisztérium államtitkárát.
Nagyra becsüljük a konstruktív és kölcsönösen előnyös orosz-magyar kapcsolatokat, és érdekeltek vagyunk a közös munka folytatásában, a kétoldalú együttműködés megszilárdításában, népeink javára, a stabil és biztonságos Európáért - írta Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke Orbán Viktornak címzett gratuláló levelében.
Meg kell erősíteni transzatlanti egységet, és növelni kell a bizalmat az Atlanti-óceán két partja között – mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyar Atlanti Tanács emlékülésén 2014. április 8-án, kedden Budapesten. Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta: a harmadik Orbán-kormány is megbízható, szilárd partnere lesz a szövetségeseinek.