Egyértelmű és nem megkérdőjelezhető felhatalmazásnak, megerősítésnek nevezte az országgyűlési választás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján, az Országházban.
Idén - a díj 1953-as alapítása óta először - Ybl Miklós egyik legjelentősebb épületében, a budapesti Operaházban tüntették ki Ybl-díjjal az építészeket: Jánosi Jánost, Kováts András Miklóst, Pottyondy Pétert, Potzner Ferenc Pétert, Szalay Tihamért, Szegő György Jánost, Szente-Vargáné Gerencsér Judit Annát, Szuromi Imrét és Szűcs Endrét.
Átadták szombaton a 90 millió forintból felújított székkutasi sportcentrumot, amely uniós támogatással és társaságiadó-kedvezmény felhasználásával valósult meg.
A biztonság olyan, mint a levegő, ha van magától értetődő, ha nincs, fuldoklunk a hiányától. Az önök küldetése, hogy rend és biztonság legyen a környéken- hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő azon az ünnepségen, amelyen új technikai eszközöket adtak át a Szombathelyi Közterület-felügyelet vezetőjének.
Hosszú betegség után, életének 84. évében elhunyt Szabó Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter pénteken köszöntőt mondott és átvette az érdi rendőrkapitányság megépítésének szándéknyilatkozatát T. Mészáros András polgármestertől.
A húsmarha és a juh ágazatok számára elérhető kérődző szerkezetátalakítási program keretében a támogatások kifizetése várhatóan április második felében — mintegy 276 millió forinttal megemelt összeggel — megkezdődik.
A katonai hagyományőrzés mozgalommá válásának mintegy negyedszázados múltjáról, illetve a hagyományőrző találkozók, felvonulások, csatabemutatók összekovácsoló erejéről beszélt Semjén Zsolt Tápióbicskén péntek délután.
A 2015-ös milánói világkiállítást követően Szombathelyen építik fel újra a magyar pavilont, ezért Milánó után pénteken Szombathelyen is lerakta az épület alapkövét Szőcs Géza kormánybiztos, Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője és V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta meg a Központi Bányászati Múzeum legújabb kiállítását 2014. április 4-én, Sopronban.
Példaként kell állítani a kommunizmus üldözöttjeit a társadalom elé, mert ők szembe mertek szállni a diktatúrával - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára pénteken Budapesten, a Gellért konferenciák – Előadások a kommunizmus bűneiről című könyv bemutatóján.
Az üzleti érdekek fölé emeltük a polgárok egészségének érdekét, ez a különböző érdekcsoportokkal való kemény, de sikeres küzdelem volt - mondta az egészségügyért felelős államtitkár pénteken a Magyar Kórházszövetség siófoki kongresszusának szakmapolitikai fórumán Siófokon.
A Belügyminisztérium irányítása alatt álló rendészeti szervek személyi állományának április 5-éig esedékes illetmény kifizetésénél az egyes szervek eltérést tapasztaltak a tényleges járandóság és a kifizetett összeg között.
Új támogatási jogcímeket hirdet a Vidékfejlesztési Minisztérium a juh, a nyúl, a cukorrépa, a fűszerpaprika és a szőlő- és gyümölcs ágazatokban tevékenykedő gazdák számára. A tárca célja a sokszínű mezőgazdasági termelés fenntartása, a vidéki foglalkoztatás erősítése és egyes jelentős értékkel bíró termékek versenyképességének segítése. A támogatások igénylésére napokon belül lehetőség nyílik.
Édesipari gyártóüzemet épít a Fruitbonbon Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban, a mintegy 500 millió forint értékű beruházás alapkövét pénteken tették le a beregi község határában.
Elkerülő út épül 3,5-4 milliárd forintból Nagylaknál, amely az M43-as autópályát a régi határátkelőhellyel összekapcsolva tehermentesíti a Csongrád megyei községet – jelentette be Lázár János pénteken a helyszínen.
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke péntek délután Szegeden találkozik a választókkal - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI érdeklődésére azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik Orbán Viktor és Vona Gábor vitája címmel hirdetett sajtóeseményt péntek este hat órára a Ferencvárosba.
Eddig 160 külföldi megfigyelő regisztrált a vasárnapi országgyűlési választásra - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján közzétett listából. Kaleta Gábornak, a Külügyminisztérium sajtófőosztálya vezetőjének közlése szerint a szavazóhelyiségekben csak azok a külképviseleti küldöttek tartózkodhatnak, akik megfigyelőként regisztráltak a Nemzeti Választási Irodánál.
A 2015-ös Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának témája és üzenetei összhangban vannak a Nemzeti Vidékstratégia célkitűzéseivel. Azokkal az időtálló célokkal, melyekért a Vidékfejlesztési Minisztérium nap, mint nap dolgozik – emelte ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a pavilon alapkőletételének ünnepségén.
A GlaxoSmithKline-nal (GSK) való együttműködés nyomán Magyarország a világ oltóanyaggyártásának élvonalába került – jelentette ki Szijjártó Péter pénteken a kormány és a GlaxoSmithKline Kft. közötti stratégiai együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásakor Gödöllőn, a cég vakcinagyártó telephelyén.