Az Európa-nap, vagyis az európai béke és egység napja alkalmából adott át elismeréseket Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár a Magyarország európai integrációját segítőknek 2014. május 9-én a Külügyminisztériumban.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken a Parlamentben fogadta Tian Guoli-t, a Bank of China igazgatósági elnökét - tájékoztatta Fülöp Judit, az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t.
Évről-évre egyre több önkéntest mozgat meg és országszerte közösségformáló erő a TeSzedd! akció, melynek háromnapos programjára minden eddiginél többen, mintegy 120 ezren jelentkeztek – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter az esemény pénteki megnyitóján, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken.
Hét képzőművésznek adta át a Római Magyar Akadémia idei képzőművészeti ösztöndíjait pénteken Budapesten az emberi erőforrások minisztere.
A családi vállalkozások kiemelt támogatásának fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Közhasznú Egyesület éves közgyűlésén pénteken, a Parlamentben.
A tervek szerint 2014 december 11-én adják át a limanowai katonai temetőt, amely első világháborúban elesett magyar katonák nyughelye is - tájékoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-t, miután Krakkóban tárgyalt Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszterrel.
A mai napon (2014. május 9.) 8 órától a német nyelv írásbeli érettségi vizsgáira kerül sor. Német nyelvből középszinten 1.030 helyszínen 19.588-an, emelt szinten 66 helyszínen 2.525-en vizsgáznak.
A Fidesz-KDNP várhatóan annyi képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe (EP), hogy az üzenet lesz Európának: Magyarország nem tér le a magyar útról - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Villányban.
Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatói posztjára kiírt pályázat eredményesen zárult, ennek nyomán Dr. Jákó Kinga került az intézmény élére.
Európában Budapest rendezheti 2016-ban a Bocuse d’Or szakács versenyt. Hazánk pályázatát hirdették ki győztesként ma kora este Stockholmban – mondta Komoróczki István a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára, aki részt vett az eredményhirdetésen és támogatta a magyar teamet. Az idei európai fordulón Magyarországot Molnár Gábor és csapata képviselte, akik a 9. helyet elérve bejutottak a nemzetközi döntőbe, amelyet 2015 januárjában, Lyonban rendeznek meg.
Az Európai Unióban pontosan az a feladatunk, amit 1848-ban Kossuth Lajos tett: egyfelől harcosan képviseljük nemzeti érdekeinket, másfelől igyekezzünk érvényre juttatni Európában azokat a gondolatokat, amelyek az emberek életminőségét javítják - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Cegléden a város alapításának 650. évfordulója alkalmából tartott ünnepi önkormányzati ülésen.
A magyar gazdaságban van még növekedési potenciál - jelentette ki Varga Mihály a Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában, valamint az MTV Híradójában.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014 áprilisában meghívásos pályázatot hirdetett a határon túli magyar pedagógus szövetségek és szakmai szervezetek által szülőföldön megrendezendő, a magyar nyelvű továbbképzési rendszer megerősítését szolgáló nyári akadémiák megszervezésének támogatására.
Muzsika, táncház és kiállítások mellett ételkóstoló, divatbemutató és vásár is várja az érdeklődőket a Cigánykerék - Roma Értékek Kulturális Fesztivál ingyenes budapesti programsorozatán vasárnap az Akvárium Klubban.
A Kormány Major Pétert, Magyarország ENSZ Képviseletének infokommunikációs tanácsadóját jelöli tagnak a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union – ITU) Rádiószabályozási Testületébe. A jelöltet az ITU Tanácsa üléséhez időzítve Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára mutatta be 2014. május 7-én, Genfben.
Magyarország kiemelt stratégiai szövetségesének nevezte Németországot Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Berlinben, az Angela Merkel német kancellárral tartandó megbeszélést megelőző sajtónyilatkozatában, a kancellári hivatalban. Angela Merkel arról beszélt, hogy a magyarok nagy bizalmat szavaztak Orbán Viktornak, ehhez azonban felelősség is társul.
Az internet nem felejt! címmel a világháló veszélyeinek tudatosítására, a gyerekeket ért iskolai és internetes zaklatás jelenségének csökkentése érdekében indított programmal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ma Gödöllőre látogatott. A Kastély Lovardájában megtartott előadáson több száz gödöllői iskolás és pedagógusaik vettek részt.
Kétnapos tanácskozást követően környezetvédelmi együttműködésről írt alá közös nyilatkozatot Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, valamint három délkelet-európai uniós tagország csütörtökön Visegrádon.
Mindenképpen fenn kell tartani az Európai Unió bővítésének, a nyugat-balkáni országok belépésének lehetőségét, mivel ezzel lehet reformokra ösztönözni a csatlakozni kívánó országokat - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára 2014 május 8-án telefonon az MTI-nek.
A közúti közlekedésbiztonsági kihívásokat és az intelligens infrastruktúrafejlesztésben rejlő lehetőségeket is megvitatták az uniós tagállamok szakminisztériumi vezetői informális találkozójukon 2014. május 7-8-án, Athénban.