A miniszterelnök által mondottak nem tartalmaztak semmi új elemet az elmúlt huszonöt évben az egymást követő kormányok magyar politikájához képest - szögezte le Martonyi János külügyminiszter 2014 május 12-én Brüsszelben arra az újságírói kérdésre, hogy miként kommentálja az Orbán Viktor által a szomszédos országokban élő magyarok számára megfogalmazott autonómiaigényt.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által javasolt ukrán válságrendezési menetrend megvalósítását szorgalmazta moszkvai tárgyalásán Takács Szabolcs, a magyar külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgató.
Az igazságszolgáltatási rendszer vezetőivel is egyeztetett a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat részeként hétfőn Orbán Viktor kormányfő.
A kormány különös hangsúlyt kíván fektetni a nemzetiségi szószólókkal való együttműködésre - hangzott el a szószólók és Orbán Viktor miniszterelnök - a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat keretében folytatott - megbeszélésén hétfő délután az Országházban.
Kilenc állam, köztük Magyarország részvételével létrejött az Európai Békeintézet (angol rövidítéssel: EIP), amely a kontinensen, illetve más térségekben kialakuló válságok kezeléséhez és megoldásához, illetve a konfliktusok megelőzéséhez kíván hozzájárulni - jelentették be 2014. május 12-én hivatalosan Brüsszelben.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökével és alelnökével is megbeszélést folytatott hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat keretében.
Kardeván Endre vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár a napokban megjelent sajtóhíreket cáfolva hangsúlyozza: az orosz hatóságok 14 magyarországi cégtől származó élelmiszeripari termékkel kapcsolatban ideiglenes, átmeneti intézkedést hoztak.
Feltehetőleg magyar és német katonák földi maradványai kerültek elő a Várkert Bazár felújításához kapcsolódó útépítés során a Lánchíd utcában. A munkálatok során lőszert és emberi maradványokat találtak, jelenleg a Honvédelmi Minisztérium Háborús Kegyeleti Főosztályának szakemberei vezetésével folytatódik a feltárás.
Történelmi jelentőségű megemlékezésre került sor a Délvidéken 2013. június 26-án, Csúrog településen: szerbek és magyarok – élükön Tomislav Nikolić szerb és Áder János magyar köztársasági elnökkel – közösen hajtottak fejet az 1942-es magyar razzia során meggyilkolt szerb és a szerbiai partizánok által 1944-45-ben meggyilkolt magyar áldozatok előtt.
Cseh Tamás Program elnevezéssel új könnyűzenei programot indít a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), amely idén 400 millió, majd a következő két évben legalább 100-100 millió forintot fordít a projektre a befolyó üres adathordozói díjakból - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke május 12-én Budapesten.
Magyarország jövője szempontjából stratégiai ágazatnak nevezték a kultúrát Orbán Viktor miniszterelnök és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökének hétfői megbeszélésén az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Lemondott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki tisztéről L. Simon László, ez a poszt ugyanis összeférhetetlen az országgyűlési képviselőséggel. A múlt heti lemondás tényét L. Simon László egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra.
Az Európai Bizottság a szegedi lézerközpont kialakításához nyújtott 111 millió eurós támogatásról hozott döntésével teljesen egészében biztosított a tudományos nagyberuházás első ütemének finanszírozása – jelentette ki a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Tisza-parti városban.
Orbán Viktor miniszterelnök - a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat keretében - hétfőn az Országházban fogadta Lovász Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új elnökét és Pálinkás Józsefet, az MTA leköszönt vezetőjét - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
Idén második alkalommal rendezik meg a V4-es kerékpárversenyt, a kedden Lengyelországból induló, összesen 658 kilométeres nemzetközi viadal célja a visegrádi országok (V4) együttműködésének népszerűsítése
Levélben gratulált Orbán Viktor újbóli kormányfővé választásához Li Ko-csiang kínai miniszterelnök - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn az MTI-vel.
A Balassi Intézet ösztöndíj pályázatot hirdet a konvergencia régióban 2014. augusztus 15. és 2015. március 31. között megvalósítható munkatársi mobilitásra.
Idén második alkalommal rendezik meg a V4-es kerékpárversenyt, a 2014. május 13-án Lengyelországból induló, összesen 658 kilométeres nemzetközi viadal célja a visegrádi országok (V4) együttműködésének népszerűsítése.
A most alakuló új kormány az európai kereszténydemokrácia legjobb hagyományait fogja képviselni munkája során - hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának hétfő délelőtti tanácskozásán az Országházban.
Navracsics Tibor szerint hatékony nemzeti érdekérvényesítésre van szüksége Magyarországnak, ezt pedig a Fidesz tudja megvalósítani az Európai Unióban, illetve az Európai Parlamentben (EP).