Az Arbu Kft. képviselője vehette át elsőként az Agrár Széchenyi Kártyát Nógrád megyében, a nagy mezőgazdasági múlttal rendelkező Drégelypalánkon, ahol a kártya kibocsájtásának 9 éves jubileumát és a program kibővülését ünnepelték.
A kormány döntött az olimpiai és paralimpiai felkészüléssel, az élsportolók kiemelt ellátásával kapcsolatos sportegészségügyi feladatok megvalósításáról.
„A Kormány környezeti értékeink megóvása és az állampolgárok életminőségének javítása érdekében döntött úgy a múlt héten, hogy az Új Széchenyi Tervben támogatja a Mosoni-Duna és a Szigetköz fejlesztési nagyprojektjeit” – jelentette be Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára 2011. november 11-én, Győrben.
A Komárom-Esztergom megyei sportszövetségek szövetsége és a német Rajna-Pfalz tartomány sportszövetség húsz esztendővel ezelőtt kötött egymással partnerkapcsolati megállapodást.
Magyarország nagyra értékeli a Regionális Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport tevékenységét, hiszen az összhangban van a mezőgazdaság és a vidéki élet megújítására alkotott 10 éves magyar vidékfejlesztési stratégia törekvéseivel – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Délkelet-Európai Mezőgazdasági Miniszterek Munkacsoportjának ülésén, Szkopjéban. A találkozót a Regionális Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport (SWG) és a Macedón Köztársaság szakminisztériuma szervezte.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2011. november 12-én részt vesz a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. Az immár 17. alkalommal megrendezett esemény a magyar könyv, a magyar irodalom, a magyar kultúra terjesztését segítő program.
A Külügyminisztérium arról tájékoztatta a Miniszterelnökséget, hogy Johannesz püspök, III. Senuda kopt pápa személyi titkára pénteken jelezte kairói nagykövetségünknek: az egyházfő döntése alapján november 13-án délelőtt az összes egyiptomi kopt templomban megemlékeznek a tragikus hurghadai autóbusz baleset során elhunyt vagy megsérült magyarokról és hozzátartozóikról, a vasárnapi szentmise keretében.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága a magyar közművelődés helyzetét áttekintő, társadalmi szerepét erősítő programsorozatot indít útjára 2011. november 14-én.
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Külhoni Magyarok Osztálya a Balassi Intézettel együttműködésben nyílt pályázatot hirdet határon túli hallgatói szervezetek támogatására.
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató szlovák vagy szerb vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.