A hadkiegészítés területén szolgált somogyi nyugdíjasok találkozóját rendezték meg - a hagyományoknak megfelelően - november második csütörtökén. Az MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Irodája által szervezett esemény egyúttal az iroda utolsó nyilvános eseménye is volt, hiszen november 15-től kibővült feladatkörben, megváltozott szervezeti formában tevékenykednek a „kiegesek”.
A katonák védőszentje, Szent Márton tiszteletére rendezték meg a Felderítők napját a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Az eseményen a harmadéves tisztjelöltek átvették a zöld barett-sapkát, majd a felderítők a Kossuth-laktanyából zenekari kísérettel meneteltek a Böszörményi úti templomba.
Az Országgyűlés e heti ötnapos ülése során elfogadhatja az Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvényt, dönthet a megyei önkormányzati intézmények államosításáról, egyes büntető tárgyú törvények módosításáról, emellett tárgyalja többek között az új köznevelési törvényjavaslatot, az önkormányzatokról szóló sarkalatos javaslatot és megkezdődik a civil szervezetekről szóló sarkalatos javaslat vitája is.
A NATO Nápolyi Összhaderőnemi Parancsnokságán tartós külszolgálatot teljesítők képviseletében dr. Vekszler Péter orvos alezredes, Nagy Ferenc alezredes, Simon Csabáné zászlós és Gácsi Richárd zászlós koszorút helyezett el az első világháborúban elhunytak emlékművénél.
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni és hódmezővásárhelyi törzséből nyolcfős csoport utazott a Rómától északra fekvő Braccianoban és környékén megrendezett „Eagle Roster” (Sas Csapat) fedőnevű parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatra, hogy két héten keresztül, megszakítás nélkül, napi tizenkét órában „alájátsszon” a gyakorló hadtesttörzsnek.
A történelmi egyházak szerepe a mai magyar társadalomban címmel rendeztek egyházi fórumot november 11-én pénteken a nyíregyházi városházán. A történelmi egyházak képviselőinek Szászfalvi László, az Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért felelős államtikára adott tájékoztatást a kormány egyházpolitikai céljairól, a kormány és az egyházak kapcsolatáról.
Az „Emlékezés vasárnapja” színhelye volt november 13-án, vasárnap Solymáron a Brit Nemzetközösség katonatemetője. A hősi halottak sírkertjének közepén álló keresztnél az angolszász és más nemzetek diplomácia képviselői, katonai attaséi mellett koszorút helyezett el Hende Csaba honvédelmi miniszter is.
Nem csoda, hogy riadalmat kelt Gyurcsány Ferencben Balsai István jelentése a 2006. október 23-i eseményekről, hiszen a dokumentumban foglaltak minden eddiginél jobban megerősítik azt a gyanút, mely szerint politikai utasításra vezényeltek brutális rendőrtámadást demokratikus jogaikkal élő békés megemlékezők ellen - áll Szijjártó Péter közleményében.
Ápolni kell a magyar nyelvet, a kultúrát, s nem szabad a múltunkra úgy tekinteni, mint meghaladható relikviára – fogalmazott Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár vasárnap, a Magyar Nyelv Napja alkalmából tartott ünnepségen.
A magyar gazdaság teljesítménye, a kormány gazdaságpolitikája és a költségvetési számok világosan mutatják, hogy semmilyen valódi ok nincs Magyarország leminősítésére - áll Szijjártó Péter közleményében.