Helyes az, hogy a művészek megpróbálnak minket, akik nem a művészettel foglalkoznak, elgondolkodtatni, az igazi értékekhez vezetni, az emberi, jó irányba befolyásolni- hangsúlyozta dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a XVIII. Katonai Képzőművészeti Pályázat díjátadó ünnepségén köszöntötte a díjazottakat.
Magyarország újabb nemzetközi eredményt mutathat fel a kulturális örökség megőrzése terén. Az Indonéziában, Bali szigetén még jelenleg is ülésező Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága 2011. november 25-én, pénteken, magyar idő szerint a délelőtti órákban felvette nemzetközi nyilvántartásába a magyar táncház módszert - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szombaton a Hagyományok Házában tartott sajtótájékoztató keretében.
A mai napon szerződéses katonák, leendő altisztek és tisztek együtt, egy lélekkel kötelezték el magukat hazájuk védelmére. Katonai esküjük egy életre szól… legyenek méltók a társadalom bizalmára és megbecsülésére- fogalmazott Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök-helyettese Szentendrén, a honvédtiszt- és tiszthelyettes-jelöltek, illetve szerződéses katonák összevont eskütételén.
Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága a tervezett verespataki aranybánya megnyitásának körülményeit vizsgálta mai rendkívüli ülésén Bukarestben. Az elmúlt időszakban több petíció is érkezett az EP szakbizottságába a beruházással kapcsolatban.
Haderőt nem lehet csak úgy leemelni a polcról- fogalmazta meg Hende Csaba honvédelmi miniszter a változó biztonsági kihívásokra utalva. A honvédelmi miniszter a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott „Tárcatükör a Közgázon” című szakmai, közpolitikai beszélgetéssorozat aktuális állomásán beszélt erről, amelyen Iváncsik Imre országgyűlési képviselő társaságában vett részt.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet ma megtartotta bemutatkozó rendezvényét Jogsegély a gyakorlatban címmel. A konferenciát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitotta meg.
Magyarországnak ma egyszerre van szüksége egy új növekedési tervre, egy új pénzügyi védőhálóra, és mindezek mellett szüksége van egy olyan okos együttműködésre is a Bankszövetséggel, mely már nem csak a devizahitelesekre vonatkozik – fogalmazott Matolcsy György pénteki sajtótájékoztatóján.
Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte Magyarországot a regionális politikáért, a területi kohézióért és városfejlesztésért felelős miniszterek informális találkozóján 2011. november 25-én, Poznanban. A lengyel EU-elnökség keretében megrendezett eseményen a tagállami vezetők a területi kohézióhoz kapcsolódó fejlesztéspolitikai irányvonalakat, a közelmúltban nyilvánosságra hozott kohéziós jogszabálycsomag-tervezetet és a 2014-ben induló többéves pénzügyi keret kapcsán felmerülő problémákat vitatták meg.
A magyarság ősi szimbolikus madara, a sokak által turulmadárként ismert kerecsensólyom védelmének szigorításáról döntöttek ma délelőtt a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló nemzetközi egyezmény (CMS) tagállamainak 10. konferenciáján, a norvégiai Bergenben.
A Vidékstratégia egyik meghatározó eleme a hamarosan induló Nemzeti ökológiai gazdálkodási program – jelentette ki Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Nyugat-magyarországi Egyetemen, Mosonmagyaróváron.