Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár exkluzív interjút adott az Európa-politikai kormányzati honlapnak az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakra szóló pénzügyi keretéről.
Az Országgyűlés a héten 5 napot ülésezik, és dönt az igazságügyi reform keretében a bíróságokról és az ügyészségről szóló sarkalatos javaslatról, a 2012. évi költségvetést megalapozó törvényekről. Emellett tárgyalja a Ház az új Munka Törvénykönyve javaslatot, a jövő évi költségvetést, a civil törvényt, illetve a felsőoktatási és a köznevelési törvényjavaslatot.
Michel Delabarre vehette át az idén második alkalommal odaítélt Pálfi István-díjat, melyet a regionális együttműködésért legtöbbet dolgozó személyeknek ítélnek oda. A Területi Kohéziós Politikáért Felelős Bizottság elnöke, az EGTC Platform koordinátora a hétfői, budapesti ceremónián úgy fogalmazott: a határokon átnyúló együttműködés erősítése azért kiemelten fontos, mert Európa jövője múlik rajta.
Visszautasítjuk azt a magatartást, ahogy a szocialisták lenézik a nyugdíjasokat - fogalmazott közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Az Országos Fogyatékosügyi Tanács 2011. november 30-án (szerdán) 14.30 órai kezdettel tartja alakuló ülését a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Budapest, Akadémia u. 3. sz. alatti épületében.
Mára a központi közigazgatás fejlesztési területén eljutottunk oda, hogy a szerepeknek is a feladatok sokrétűsége miatt szét kell válnia. Ezért december elsejétől, dr. Gál András Levente a Jó Állam Fejlesztési Koncepció összehangolásáért felelős kormánybiztos szerepét tölti be – ismertette Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének pályázatai.
November 30-ig kérhetnek támogatást az erdőgazdálkodók az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásaiból erdőszerkezet átalakítására, erdő-környezetvédelmi intézkedésekre és az erdők állományának, termőképességének helyreállítására. Ugyancsak eddig adhatják be pályázataikat azok a juh- és kecsketenyésztők, akik az állatok elektronikus jelölését oldanák meg az ÚMVP 800 milliós keretéből.
Szekeres Pál a 2012-es paralimpiára kvalifikációval rendelkező sportolóként a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) éves közgyűlésének vendégeként, pénteken elismerést kapott a Magyar Sport Házában. A díjat Greg Dorey brit nagykövet adta át.
Folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése a 2011. augusztus-októberi időszakban is. A 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma az előző időszakihoz képest gyorsuló ütemben nőtt (1,04 %).