Gál András Levente kormánybiztos a ReGeneráció második nyílt napján a „Jó Állam Fejlesztési Programot” mutatta be. Elmondta: a program legfontosabb elemei az igazságügyi reform, az önkormányzati reform, illetve a Magyary Program.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. április 19.
A szakmai előkészítésért felelős szervezeti egység vezetőjének neve: Dávid István
E-mail címe: istvan.david@nefmi.gov.hu
A KIM által második alkalommal megrendezett ReGenráció elnevezésű nyílt napon Mihalovics Péter kabinetfőnök beszélt a még tavaly elkészült Új Nemzedék Jövőjéért Programról. A pénteki rendezvényen hangsúlyozta, hogy a fiatalokat két eszközzel lehet itthon tartani: az identitás erősítésével, illetve a szolgáltatások bővítésével – az Új Nemzedék Program is ezt szolgálja.
Természeti értékeink védelme, a fenntartható erőforrás- és tájgazdálkodás a Nemzeti Vidékstratégia egyik legfontosabb eleme. Ennek a stratégiai területnek kiemelt része az árvízvédelem, hiszen nemcsak értékelnünk és védenünk kell hazánk csodálatos vízkészletét, hanem meg kell tanulnunk harmonikusan együtt élni vele – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a csörötneki árvízvédelmi projekt nyitórendezvényén.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a szórványmagyarság megmaradása része az egész Kárpát-medencei magyarság megmaradásának.
Önökben megvan az a tudás, akarat és elszántság, ami – az elöljárók megfelelő segítségével – biztosíték arra, hogy az idei esztendő feladatait is eredményesen teljesítsük – hangsúlyozta Kovács Ferenc mérnök ezredes, parancsnok Győrben, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred évértékelő és feladatszabó értekezletén.
„Ahogy a fákat megedzi a szél, úgy edzette meg Devecsert, Kolontárt és Magyarországot a vörösiszap tragédiája" - fogalmazott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken, a felújított devecseri óvoda emléktábla avató és emlékfa ültető ünnepségén.
„Montenegró lehet a térség azon országa, amely fenn tudja tartani a bővítés lendületét, ha júniusban kedvező döntés születik a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről” – jelentette ki Ódor Bálint az eu-kormany.hu-nak adott interjúban. Aleksandar Pejovic montenegrói EU-főtárgyaló budapesti konzultációiról nyilatkozva az európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: Magyarország minden támogatást megad a nyugat-balkáni országnak a csatlakozási tárgyalásokhoz.
Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) váltása március 22. és 29. között megtörtént: a magyar kontingens állományába tartozó harminchat magyar és hat szerb katona kezdte meg külszolgálatát a szigetországban.
Mindenki tudja, hogy melyek egy miniszter vagy egy szakállamtitkár feladatai, azt viszont sokan nem tudják, hogy mik a közigazgatási államtitkáré - mondta a második ReGeneráció KIM nyílt napon elhangzott köszöntőjében Biró Marcell, majd ismertette hallgatóságával a közigazgatási államtitkár feladatkörét.