A Titanic katasztrófája egyszer s mindenkorra intő jelül szolgált mindenki számára: nem csak a technika számít, hanem az ember, aki kezeli és használja a technikát – fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter abban a levelében, amelyet az óceánjáró elsüllyedésének századik évfordulójára kiadott emlékbélyeg bemutatásán olvastak fel.
A Honvéd Vezérkar főnöke, dr. Benkő Tibor vezérezredes a Visegrádi Együttműködés (V4-ek) országainak vezérkarfőnöki szintű találkozóján vett részt Csehországban április 12-13-án. Közlemény.
A három folyó között elterülő nemzeti park pénteken volt része annak a látogatás-sorozatnak, melynek keretében a környezetügyért is felelős Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter személyesen keresi fel hazánk védett természeti értékeit.
Mintegy 1,5 tonna kétes eredetű élelmiszert foglaltak le a Pest megyei élelmiszerbiztonsági hatóság ellenőrei 2012. április 10-én egy kertes ház udvarán álló épületben, súlyos higiéniai hiányosságokkal működő dunakeszi „húsüzletben”.
Magyarország Külügyminisztériuma mély aggodalmát fejezi ki az április 13-án végrehajtott észak-koreai rakétakísérlet miatt, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1874. sz. határozata nyílt megsértésének tekint.
Függetlenség és hatékonyság közötti egyensúly megtalálását tekinti fő feladatának az igazságügyért felelős államtitkár, aki a ReGeneráció második alkalommal megrendezett nyílt napján tartott előadása kezdetén röviden bemutatta az alá tartozó három főosztályt, a közel kétszáz munkatársat számláló apparátust.
Változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást; az egyeztetések folyamatban vannak - mondta a kormányfő a 24 óra című Komárom-Esztergom megyei lapban pénteken megjelent interjúban.
A nyilvános pályázatot a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Formatervezési Tanács közreműködésével hirdeti meg. A pályázat célja a kiemelkedő színvonalú formatervezői teljesítmény elismerése.
A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 4. §-ának (3) bekezdése alapján a nemzetgazdasági miniszter a felszámolók névjegyzékét a jövőben az új névjegyzék felállításakor, továbbá évente - a változásokat pedig a határozat jogerőre emelkedését követően haladéktalanul a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján is közzéteszi.
Az OTÉK módosításával életszerűbbé válik a településrendezés szabályozása. A 2013. január 1-jén hatályba lépő kormányrendelet többek között bevezeti a vegyes és a többszintes területfelhasználás fogalmát, meghatározza a minimálisan kialakítandó zöldfelületet és lazít a jelenlegi parkoló-előírás merevségén. Frissített: videóinterjú.