Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

Videók

Balog Zoltán köszöntötte a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj idei győztesét

Balog Zoltán köszöntötte a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj idei győztesét2013. május 3.

A Rákóczi Szövetségnek ítélte oda idén a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Kuratóriuma. A díjazottat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a PMA kuratóriumának elnöke köszöntötte, a laudációt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a PMA kuratóriumának tagja mondta. A díjjal járó juttatás összege egy millió forint.
Hoffmann Rózsa: a magyar nyelv, a magyar helyesírás közös kincsünk

Hoffmann Rózsa: a magyar nyelv, a magyar helyesírás közös kincsünk2013. április 30.

Már használható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének helyesírási tanácsadó portálja, a helyesírás.mta.hu oldal, amelyet kedden mutattak be Budapesten.
Soltész Miklós megnyitotta a gombai Civilházat

Soltész Miklós megnyitotta a gombai Civilházat2013. április 26.

Gomba Község az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert 52 Millió forintból és 20 százalékos önerőből építette fel azt a civilházat, melyet Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár avatott fel pénteken.
Átláthatóbb lesz a szociális támogatás

Átláthatóbb lesz a szociális támogatás2013. április 26.

A szabályozási háttér áttekinthetővé tétele érdekében az átmeneti segély, a temetési segély, illetve a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás egy ellátássá, úgynevezett önkormányzati segéllyé alakul.
A kormányzat két nagy irányban kezdte el a családtámogatási rendszerek átalakítását

A kormányzat két nagy irányban kezdte el a családtámogatási rendszerek átalakítását2013. április 25.

Soltész Miklós erről Máriapócson beszélt. Az MTVA felvétele.
A szőlőjövés is fölkerülhet a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére

A szőlőjövés is fölkerülhet a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére2013. április 25.

A Kőszeg kulturális életében kiemelkedő, Szent György-napi szőlőjövés bemutatásának és könyvbe rajzolásának idei ünnepén, április 24-én Halász János, kultúráért felelős államtitkára elmondta: támogatja a város vezetésének kezdeményezését, hogy ezt a szokást jelöli a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére.
Négyszázötven brazil vendéghallgató érkezik magyar felsőoktatási intézményekbe az elkövetkező hónapokban

Négyszázötven brazil vendéghallgató érkezik magyar felsőoktatási intézményekbe az elkövetkező hónapokban2013. április 25.

A Tudomány Határok Nélkül program keretében 450 brazil vendéghallgató érkezik Magyarországra a következő hónapokban, képzési költségeiket a brazil kormány fedezi.
Tények a betegek gyógyszerkiváltásaival kapcsolatos megtakarításokról

Tények a betegek gyógyszerkiváltásaival kapcsolatos megtakarításokról2013. április 25.

Az elmúlt évben 7,5 milliárd forinttal csökkent a támogatott gyógyszerek után betegek által fizetett térítési díj, és a betegek nagyobb arányban jutnak hozzá az olcsóbb, helyettesíthető készítményekhez.
Párkapcsolatra és családi életre felkészítő programsorozat indul Tiszakécskén

Párkapcsolatra és családi életre felkészítő programsorozat indul Tiszakécskén2013. április 24.

Harminchat millió forint támogatással másfél éves családközpontú programsorozatot indít a tiszakécskei Szentháromság Plébánia az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett családi és közösségi kezdeményezések pályázatához kapcsolódva.
Simicskó István az I. SPORT EXPO szakkiállítás és vásár sajtótájékoztatóján

Simicskó István az I. SPORT EXPO szakkiállítás és vásár sajtótájékoztatóján2013. április 23.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára az I. SPORT EXPO szakkiállítás és vásár fővédnökeként részt vett a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.
 Balog Zoltán adta át a Kazinczy-díjakat

Balog Zoltán adta át a Kazinczy-díjakat2013. április 21.

Császár Angela színművész "tökéletesen szép színpadi beszédéért", Ciprusz Éva, a Duna Televízió bemondója, műsorvezetője a kulturált közéleti megnyilvánulásból példát adó képernyős tevékenységéért, Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke pedig évtizedes nyelvművelő munkájáért vehette át az idei Kazinczy-díjat vasárnap Győrben Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől.
A csapatsportok támogatása kifizetődő az ország számára

A csapatsportok támogatása kifizetődő az ország számára2013. április 20.

A látvány-csapatsportok és sportesemények támogatása kifizetődik - mondta el Balog Zoltán a kormany.hu -nak utalva arra, hogy egyre több színvonalas világeseménynek adhat otthont Magyarország. A miniszter a helyszínen szurkolta végig a magyar válogatott negyedik, pénteki mérkőzését a Papp László Sportarénában zajló divízió I-es jégkorong-világbajnokságon.
Egymilliárd forintos kormánytámogatás az MJSZ-nek

Egymilliárd forintos kormánytámogatás az MJSZ-nek2013. április 19.

Várhatóan egymilliárd forintos sportágfejlesztési kormánytámogatást kap júniusban a Magyar Judo Szövetség (MJSZ), amely ingatlanberuházásokra, utánpótlás-nevelésre és tömegsport-finanszírozásra fordítja a keretet.
A korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén

A korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén2013. április 19.

A korábbi évekhez képest több állami ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén a felsőoktatásba az új felvételi eljárás logikájának köszönhetően - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Interjú Klinghammer Istvánnal

Interjú Klinghammer Istvánnal 2013. április 18.

A felsőoktatásért felelős államtitkár a Szegeden megrendezésre kerülő 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferenciáról, a Felsőoktatási Kerekasztal tagjai által április 17-én szerdán aláírt nyilatkozat jelentősségéről, valamint a felsőoktatási állami ösztöndíjról nyilatkozott a kormany.hu-nak.
Elkezdődött a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Elkezdődött a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál2013. április 18.

Az olasz-magyar kulturális évadnak köszönhetően Olaszország a díszvendége a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, mely 2013. április 18-21-ig tart. A megnyitóünnepségen köszöntő beszédet mondott Halász János kulturális államtitkár.