Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

Videók

Új bölcsőde épült Ferencvárosban

Új bölcsőde épült Ferencvárosban2013. augusztus 28.

2010 és 2014 között a kormány 28 milliárd forintot költ, illetve költött új bölcsődei férőhelyekre, amelyek száma több 2014. végére várhatóan 6000 férőhelyre bővül– mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára Ferencvárosban, ahol dr. Bácskai János polgármesterrel átadta a Varázskert Bölcsődét.
A pedagógusok béremelése nagyon nagy eredmény

A pedagógusok béremelése nagyon nagy eredmény2013. augusztus 27.

A frakció várhatóan a kormány által beterjesztett, eredeti formában fogadja el a köznevelési törvény – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelő államtitkára hangsúlyozta: a pedagógusok béremeléséhez szükséges forrásokat a magyar emberek munkája révén az ország gazdasága teremtette elő. Mint mondta: a kormány elődeivel ellentétben nem fedezet nélkül emeli a béreket, hanem felelősséggel mérlegelte a lehetőségeket.
Kiss Norbert a Siketlimpiáról hazatérő magyar csapatot köszöntötte

Kiss Norbert a Siketlimpiáról hazatérő magyar csapatot köszöntötte2013. augusztus 24.

Magyar Sportok Háza adott otthont a Szófiában július 26. és augusztus 5. között megrendezett Siketlimpián sikerrel szereplő magyar csapat záróünnepségének. Az ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elismerően szólt sportolóinkról.
A tanév itt kezdődik

A tanév itt kezdődik2013. augusztus 22.

A köznevelésben megfogalmazott célokról, az életbelépő változásokról és a megújulásról beszélt Hoffmann Rózsa „A tanév itt kezdődik!” című országos szakmai tanévnyitó konferencián.
Balog Zoltán: erkölcsileg és anyagilag megbecsült pedagógusok nélkül nem újítható meg az oktatás

Balog Zoltán: erkölcsileg és anyagilag megbecsült pedagógusok nélkül nem újítható meg az oktatás2013. augusztus 22.

Az emberi erőforrások minisztere szerint kiválóan képzett, erkölcsileg és anyagilag megbecsült pedagógusok nélkül nem újítható meg az oktatás, nem valósítható meg az ország felemelkedése.
Balog Zoltán a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál záróceremóniáján

Balog Zoltán a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál záróceremóniáján2013. augusztus 22.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mondott a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál záróceremóniáján Százhalombattán.
Kinevezték az új köznevelési intézményvezetőket

Kinevezték az új köznevelési intézményvezetőket2013. augusztus 21.

Több mint százezer diák tanul azokban az intézményekben, amelyeknek vezetői a Szépművészeti Múzeumban tartott ünnepségen ma átvették kinevezési okiratukat. Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár 2013. július 31-én a véleményező testületek, szervezetek javaslatait mérlegelve döntött a köznevelési intézményvezetők kinevezéséről. Az eseményen a köznevelésért felelős államtitkár mellett Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár és Marekné Dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke gratulált az újonnan kinevezett igazgatóknak.
Balog Zoltán: nehéz feladat előtt a Nemzeti Színház

Balog Zoltán: nehéz feladat előtt a Nemzeti Színház2013. augusztus 21.

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a budapesti Nemzeti Színház szerdán. Az eseményen az emberi erőforrások minisztere arról szólt, hogy a társulat nehéz feladat előtt áll, amelynek teljesítéséhez a kulturális kormányzat minden szükséges segítséget meg fog adni.
Hatvan éves a Népművészet Mestere díj

Hatvan éves a Népművészet Mestere díj2013. augusztus 18.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tíz kiemelkedő népművésznek adta át a Népművészet Mestere díjakat augusztus 18-án Budapesten, a Mesterségek Ünnepén. A kitüntetést idén hatvanadik alkalommal osztották ki.
Kiállítás a Népművészet Ifjú Mestereinek alkotásaiból

Kiállítás a Népművészet Ifjú Mestereinek alkotásaiból2013. augusztus 16.

A Népművészet Ifjú Mestereinek alkotásaiból rendeznek kiállítást a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban, melyet 2013. augusztus 16-án Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára nyitott meg.
Kárpótlás a romagyilkosságok ügyében

Kárpótlás a romagyilkosságok ügyében2013. augusztus 15.

A kormány kárpótolni kívánja a romagyilkosságok áldozatainak hozzátartozóit - jelentette be Balog Zoltán csütörtökön Budapesten.
Halázs János köszöntője a Külhoni magyar fiatalok találkozóján

Halázs János köszöntője a Külhoni magyar fiatalok találkozóján2013. augusztus 15.

VENDÉGSÉGBEN MAGYARORSZÁGON - Külhoni magyar fiatalok találkozója Gödöllőn
Részletes kivizsgálás indult a miskolci kórház koraszülötteket ellátó osztályán

Részletes kivizsgálás indult a miskolci kórház koraszülötteket ellátó osztályán2013. augusztus 13.

Szócska Miklós kedden újabb sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy teljes körű vizsgálatot indítottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban történt koraszülött-halálesetek miatt.
Új telephelyet nyit a SZEFO Zrt. Hódmezővásárhelyen

Új telephelyet nyit a SZEFO Zrt. Hódmezővásárhelyen2013. augusztus 9.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a fejlesztésről tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a kormány egységessé tette a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatási rehabilitációjának támogatását. Ennek eredményeként 10 ezerrel nőtt a munkavállalók száma ezen a területen.
Eltemették Halmos Béla népzenekutatót

Eltemették Halmos Béla népzenekutatót2013. augusztus 9.

Pályatársai, családtagjai, barátai és tisztelői sokasága kísérte utolsó útjára pénteken a budapesti Farkasréti temetőben Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutatót, előadóművészt, aki július 18-án 67 éves korában hunyt el.
Először rendezik Budapesten a Nemzetközi Autizmus Kongresszust

Először rendezik Budapesten a Nemzetközi Autizmus Kongresszust2013. augusztus 7.

Az Autism Europe – az autizmussal érintett személyek, családjaik és az őket képviselő szervezeteket tömörítő európai szervezet – háromévente rendezi meg a teljes szakmát világszerte mozgósító Nemzetközi Autizmus Kongresszust. A 2013-as kongresszus rendezési jogát az Autisták Országos Szövetsége nyerte el. A szeptemberi budapesti rendezvény a kongresszusok történetében a 10. lesz, amely több szempontból is jubileumi, illetve rendhagyó: idén ezzel a rendezvénnyel ünnepli az Autism Europe megalapításának 30. évfordulóját és ebben az évben van az Autisták Országos Szövetségének 25 éves évfordulója is. Azért is nagy jelentőségű a budapesti a rendezvény, mert soha nem nyerte el még közép-európai ország a rendezés jogát.