A kormány a közpénzekkel történő felelős gazdálkodás érdekében felülvizsgálta az általa alapított közalapítványok és alapítványok működését, és a felülvizsgálat eredménye alapján döntött bizonyos alapítványok megszüntetéséről, illetve átalakításáról. Harmincöt megszűntetett alapítvány feladatait nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át. A kormány döntése értelmében a legismertebb roma közalapítványok (Magyarországi Cigányokért Közalapítvány - MACIKA, Gandhi Közalapítvány, Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány) működésében is jelentős változás lesz, kettő közülük megszűnik, és feladataikat az újonnan létrehozott Wekerle Sándor Alapkezelő veszi át. A változások átláthatóbbá, takarékosabbá és ellenőrizhetővé teszik a roma integrációra szánt támogatások felhasználását.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy roma integrációval foglalkozó konferencián Esztergomban bejelentette, hogy terveik szerint Roma Koordinációs Központ Alakul. A 25 tagú szervezetben a cigányság képviselői mellett helyet kapnak a felzárkózás ügyében tenni kívánó civil szereplők, az egyházak, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és a kormányzat tagjai.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár november 12-én egy budapesti konferencián elmondta, hogy a magyarországi cigányság felzárkózása nem csupán etnikai, hanem társadalmi és szociális-gazdasági kérdés is. Hangsúlyozta, hogy akármi történik Magyarországon, ragaszkodni kell ahhoz, hogy ne kizárólag etnikai alapon kezeljük ezt a kérdést.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szociális Expo 2010 című kétnapos rendezvényen elmondta, hogy húsz évvel a rendszerváltoztatás után éppen itt az ideje, hogy a szegénység ellen radikális lépéseket tegyenek. Ehhez szükség van a szociális szakma szervezeteinek, a kormányzatnak, a civileknek és az egyházaknak az összefogására.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Vancuverben találkozott Neil Yeatesszel, a kanadai állampolgársági, bevándorlásügyi és multikulturális tárca helyettes vezetőjével és Tom Scrimgerrel, a Kanadai Örökség Minisztérium második emberével.