A Kormány 2011. november 9-ére azokról a nemzeti roma stratégiákról szervezett regionális konferenciát, amelyeket véglegesített formában az Európai Bizottságnak 2011. decemberéig kell benyújtani. A rendezvény támogatója az Open Society Foundations és a Roma Integráció Évtizede Titkárság Alapítvány volt, házigazdája pedig Balog Zoltán, a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára volt.
A Roma Stratégia jelentősége abban rejlik, hogy nem csak hangzatos terveket, látszatintézkedéseket tartalmaz, hanem konkrét, számszerűsíthető és számon kérhető célokat fogalmaz meg – mondta a Roma Koordinációs Tanács szerdai ülésén a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elnökletével megtartotta alakuló ülését a „Legyen Jobb a Gyermekeknek!” Nemzeti Stratégia új Értékelő Bizottsága.
Orbán Viktor kormányfő és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke által 2011 májusában megkötött keretmegállapodás nyomán százezer romát kíván bevonni a kormány a munkaerőpiacra 2015-ig, átfogó oktatási változtatások nyomán több ezer cigány fiatal diplomázhat, illetve érettségizhet. A Kormány és az ORÖ között létrejött keretmegállapodás teljesítéséhez szükséges számszerű vállalásokat a 1136/2011. (V. 2.) számú kormányhatároztban rögzítik.
Két nappal a Roma Koordinációs Tanácsban történt bemutatását követően szeptember 28-án, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága elindította a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia társadalmi vitáját.
Az Iskola-háló program a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő, modellértékű iskolai és iskolához kapcsolódó innovatív programok támogatására született.
A KIM Társadalmi Felzárkózásét Felelős Államtitkárság – a kormányprogramhoz kapcsolódóan – a felzárkózás politika kiemelt területeként foglalkozik a gyermekszegénység elleni küzdelemmel, a gyerekesélyek megteremtésével. Balog Zoltán szakállamtitkár és a Wekerle Sándor Alapkezelő főigazgatójának közös nyilatkozata.
A társadalmi egyeztetés szeptember 28-ától vette kezdetét, melynek anyagai elérhetők a kormányzati portálon, illetve a Felzárkózásért Felelős Államtitkárság tematikus honlapján.
Az ENSZ közgyűlésének Egyetemes Időszakos Felülvizsgálata (ENSZ UPR) során májusban megfogalmazott ajánlásairól végleges nyilatkozatot tett Magyarország szeptember 23-án Genfben. Ennek eredményével kapcsolatban Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kiemelte: a 148 ajánlásból 122-t fogadtunk el, melyek magyar jogrendbe való beépítését a civil szervezetekkel való konzultáció után kezdjük el.
Huszonhét taggal megalakult a Roma Koordinációs Tanács – jelentette be hétfőn a Parlamentben a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. A mintegy kétórás tanácskozáson ismertették a Nemzeti Felzárkózási és Roma Stratégia tervezetét, melynek kapcsán a roma szervezetek képviselői kijelentették: a magyarországi cigányság készen áll annak végrehajtására.