Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára is részt vett a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Közalapítvány (FSZEK) projektzáró programján, melynek keretében a Közalapítvánnyal együttműködők és a projektmunkát támogatók együtt nézték meg a Thalia Színház előadását, a Pillangók szabadok című darabot, 2011. március 24-én, este.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára részt vett a budapesti Danubius Hotel Arénában tartott „Gyulai István Memorial – Magyar Atlétikai Nagydíj 2011 - elnevezésű sajtótájékoztatón, 2011. március 22-én.
A szerződést a mai nap írta alá Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke. Közlemény.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára hivatalában fogadta Budai Gyulát, a Miniszterelnökség elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosát. A kormánybiztos részletes tájékoztatást adott a Magyar Úszó Szövetség által rendezett 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Európa-bajnokság megrendezése kapcsán folyó vizsgálat állásáról. Közlemény.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által előkészített rendelet elfogadásával a kormány átalakította a magyar doppingellenes szervezetrendszert és szabályozást, amely így minden részletében megfelel a nemzetközi előírásoknak. Közlemény.
Réthelyi Miklós, a sportpolitikáért is felelős nemzeti erőforrás miniszter előterjesztésére a kormány döntött arról, hogy az Aranycsapat legendás játékosainak, Buzánszky Jenőnek és Grosics Gyulának adományozzák oda a Nemzet Sportolója címet. E döntéssel tizenháromra nő az illusztris társaság létszáma, s erre, ez ideig még soha nem volt példa. Közlemény.
Jövő év augusztus 16-21. között Magyarország ad otthont a Gyorsasági Kajak-Kenu Világbajnokságnak. A Tisza-parti olimpiai központ létesítményei azonban elavultak, állapotuk sok esetben az alapfeladatok ellátására sem alkalmas, ezért a kormány 450 millió forintot csoportosított át a sportkomplexum fejlesztésére. Közlemény.
A Magyar Közlöny 2011. február 28-i, hétfői (18.) számában jelent meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium "Az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról" szóló rendelete.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára ma Gödöllőn tartott előadást a sport és az önkéntesség összefüggéseiről a „2011 az önkéntesség európai éve, a városok és régiók szerepe a sport és az aktív polgárság mozgósításában a szociális kohézió erősítésére Európában” című konferencián. Közlemény.
Turisztikai célterületen, országosan összességében 12,4 milliárd forintos keretösszeggel, sportcélú fejlesztéseket is támogató pályázati lehetőség nyílt az Új Széchenyi Terv – Gyógyító Magyarország – Egészségipari Programjában, a Regionális Fejlesztés Operatív Programok Turisztikai szolgáltatások fejlesztése című támogatási konstrukcióban. Közlemény.