Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára és Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hétfőn aláírta azt a mintegy 108,3 millió forintról szóló támogatási szerződést, melyet két összegben kap meg az MPB. Közlemény.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága a Nemzeti Szabadidősport Szövetséggel közösen hirdette meg az év elején az SPO-SE-11/A azaz „A szabadidősport támogatása” tárgyú pályázatát.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárának irányításával, Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó kezdeményezésére új sportbiztosítási modell kialakításán dolgozik a NEFMI. Közlemény.
2,2 milliárd forintos támogatást kapnak a tehetséggondozásért felelős labdarúgó akadémiák, nevelőegyesületek, és a Bozsik-programban résztvevő utánpótlás klubok – jelentette be Czene Attila sportért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára 3. helyezést ért el az április 1-3-án Malagában rendezett kerekesszékes-vívó világkupán, tőrben.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára az esemény társvédnökeként vett részt az idei Puskás-Suzuki Kupa megrendezésének hivatalos bejelentésén és az eseménnyel egybekötött sorsolási ceremónián a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, 2011. április 1-jén.
Ma tartották a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF) azt a konferenciát, ahol az Európai Bizottság által támogatott kettős képzés témájú pályázat négy nyertes csapata mutatkozott be az uniós szakemberek és a hazai vendégek előtt. Közlemény.
Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) örökös tiszteletbeli elnöke, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének képviselője, a WADA Alapító Tanácsának tagja és Borkai Zsolt, a MOB elnöke ma hivatalos látogatást tett Jacques Rogge-nál, a NOB elnökénél. Közlemény.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap a Parlamentben köszöntötte az Európai Amerikai Football Szövetség (EFAF) éves közgyűlésének résztvevőit és külön Tommy Viking-et, az IFAF (világszövetség) elnökét. Közlemény.
A 2010-ben kiemelkedő sportteljesítményt elérő fiatalokat díjazták a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Tükörtermében, ahol Czene Attila sportért felelős államtitkár adta át a Papp László-díjat a sportoló tehetségeknek.