Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára képviselte Magyarországot az EU Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Tanács ülésén Brüsszelben.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkárának fővédnökségével rendezik meg az „iO a csodák birodalma” című monumentális látványszínház ősbemutatóját. Most vasárnap, 2012. május 13-án a Rippel fivérek világszínvonalú, rendhagyóan egyedi előadása a Papp László Budapest Sportarénában tekinthető meg.
A Nemzeti Sport Intézet (NSI) munkatársai - a látvány-csapatsportágak támogatásához kapcsolódó kérelmek alapján - folyamatosan végzik a támogatásból megvalósuló sportfejlesztési programok ellenőrzéseit és a megújuló, vagy újonnan épülő létesítmények helyszíni szemléit.
Szerda óta tart az a hatnapos ultramaraton futóverseny, amelyet az Unix Sportegyesület Czene Attila fővédnökségével rendezett meg. A hatnapos, illetve a pénteken kezdődő 48 órás viadal egy elkerített, 900 méteres pályán zajlik. A maratoni számokra 17 ország 72 versenyzője nevezett. A sportesemény megrendezését felvállaló Unix Sportegyesület elnöke, Horváth Jenő elmondta: „a 6 napos és 48 órás rendezvény a legnagyobb biztonsággal és sikerrel zajlik (…) így világszínvonalú rendezvényt tartunk kézben”.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára is részt vett a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör havi klubtalálkozóján.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg a „Magyar sportolók - Sportoló magyarok Európa közepén” című kiállítást, amely mától Magyarország Brüsszeli Nagykövetségén tekinthető meg. A Magyar Sportmúzeum tárlatának nyitórendezvényén részt vett a nagykövetség konzulja, Lengyel Zita is.
Több mint száz éve, 1875. május 6-én rendezte a Magyar Athletikai Club (MAC) a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére az első Orbán-kormány 2000. május 2-án hozott határozata alapján ezen a napon tartják a Magyar Sport Napját.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg az „Események-relikviák-reflexiók” címmel rendezett, a magyar sporttörténet nevezetes eseményeit és világhírű magyar sportolók relikviáit bemutató kortárs művészeti kiállítást Rómában. Közlemény.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkárának fővédnökségével, köztisztviselői, illetve családi sportnapot rendez a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára köszöntötte a Nemzetközi Fair Play Díjátadó résztvevőit.
Czene Attila sportpolitikáért felelős államtitkár megnyitja az európai olimpiai bizottságok szervezetének (EOC) konferenciáját csütörtökön, Budapesten.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. éves szakmai konferenciáját, melyet Budapesten rendeznek 2012. április 26. és 28. között.
Az Európai Parlament döntésének értelmében idén is folytatódnak a nemzetközi sportprojektek, amelyek lebonyolítását továbbra is az Európai Bizottság koordinálja majd.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára is részt vett a Gyulai István Memorial - Magyar Atlétikai Nagydíj 2012 kapcsán szervezett sajtótájékoztatón.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára ma részt vett a budapesti Brit Nagykövetség londoni olimpiát népszerűsítő programjain.
Ahogyan azt a hatályba lépést követően, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága Közleményben jelezte, módosult a látvány-csapatsport támogatását ösztönző jogszabályi környezet.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára részt vett a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) szervezésében Moszkvában tartott Olimpiai Világkongresszuson.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára tegnap két, hazánkban először rendezett sporteseményen is részt vett.
A tavalyi évben az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző, Magyarország által beterjesztett társasági adókedvezményeket (Tao). A 2011-ben bevezetett, a sport támogatását szolgálni hivatott kedvezményről az EB is pozitívan nyilatkozott, azt az unió számára teljes mértékben elfogadhatónak, közérdekű célokat szolgálónak találta.
A budapesti Kiscelli Múzeumban csütörtökön megnyitották a „Hullámok hátán” című, a magyar evezős sport 150 éves történelmét bemutató kiállítást. "Széchenyi István lerakta az evezés alapkövét, amelyet korunk jelen hajós nemzedéke méltóképp épít tovább" – fogalmazott üdvözlő levelében Czene Attila sportért felelős államtitkár.
A kormány döntése értelmében a helyén marad a Puskás Ferenc Stadion, ugyanakkor egy új nemzeti labdarúgó-stadion épül majd fel mellette, amely 2016-ra készülhet el.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a ma kezdődő, három napos Fitt Napokat, amelyet a Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola szervezett diákjainak, azok szüleinek és családtagjaiknak.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára, valamint Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony fővédnökségével zárult tegnap a Puskás-Suzuki Kupa.
A Nemzeti Sport Intézet (NSI) munkatársai megkezdték és folyamatosan végzik a látvány-csapatsportágak támogatásához kapcsolódó kérelmek alapján a támogatásból megvalósuló sportfejlesztési programok ellenőrzését és a megújuló, vagy újonnan épülő létesítmények helyszíni szemléjét.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkárának fővédnökségével a Magyar Karate Szövetség Knock-down Karate Magyar Bajnokságot rendez szombaton.