Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára ma hivatalában fogadta a Nemzetközi Vívó Szövetség (Fédération Internationale d'Escrime - FIE) delegációját. Közlemény.
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportpolitikáért felelős államtitkára új iskolai sportpályákat adott át az újbudai Szent Benedek Iskolaközpontban.
Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a résztvevőket a debreceni kerekesszékes nyílt napon, ahol a kerekesszékes vívás fortélyaival ismerkedhettek meg az érdeklődők két ezüstérmes paralimpiai vívó közreműködésével.
Horváth Gábor, olimpiai és világbajnok kajakozó nevét viseli mától az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola nyolcadikos osztályterme.
A hátrányos helyzetű gyermekeket segítő intézkedésekről folytatott többoldalú egyeztetést a „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottság 2012. november 7-én az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán.
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportpolitikáért felelős államtitkára tegnap hivatalában fogadta azon látvány-csapatsportágak képviselőit, amelyek a társasági adóról és osztalékadóról (Tao) szóló 1996. évi LXXXI. törvény 2011-es módosítása óta sportágfejlesztési, állami támogatásban részesülnek. Közlemény.
Szent Imre herceg életét igyekszik a mai fiataloknak például állítani a centenáriumát ünneplő Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium. Ennek alkalmából szentmisét, "Arcok, arcélek 100 év távlatából" címmel iskolatörténeti kiállítást és ünnepi műsort szervezett a gimnázium vezetése. Közlemény.
A kormány támogatja az értelmes sportcélú fejlesztéseket, ennek révén a következő időszakban látványos fejlődés várható a sportolási körülmények és lehetőségek terén - mondta az MTI-nek adott interjújában Simicskó István. A sportpolitikáért felelős államtitkár egyik legfőbb célja "elérni, hogy minél többen sportoljanak rendszeresen és így a magyarság sportoló nemzetté váljon".
Az elhunyt ötkarikás bajnokokra emlékezett a Magyar Olimpiai Bizottság és Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkár a Farkasréti temetőben.
Harmadik alkalommal rendezte meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Regeneráció-Kormányzati Karrier Expót október 27-én, amelyen az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és négy háttérintézménye is bemutatkozott.
„A testnevelő tanárok, valamint a kicsik testnevelés óráját vezető tanítók és pedagógusok munkájukkal nemzeti ügyet szolgálnak, a jövő nemzedékét nevelik, ezért úgy vélem, nem kell külön hangsúlyoznom a rendszeres testmozgás, a mindennapos testnevelés jelentőségét, az mindenki számára egyértelmű.” – mondta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára az „Aktualitások a testnevelés tanításában” című konferencián.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is részt vett a Sportért Felelős Államtitkárság által ma tartott ünnepélyes állománygyűlésen.
Simicskó István fővédnökségével rendezik meg a Hegyvidéki Fitparádét. E hét végén, immáron 10. alkalommal rendezik meg a Hegyvidéki Fitparádét, amelyre 19 országból (köztük Európán kívüli államokból is) érkeznek versenyzők. Közlemény.
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára fővédnökségével rendezték meg szombaton a 2012. évi felnőtt, egyéni, kötöttfogású országos bajnokságot Miskolcon.
Czene Attila, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója az esemény fővédnökeként részt vesz a ma kezdődő Kalocsa Város Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzata által szervezett sportnapon. Közlemény.
A londoni paralimpia magyar érmeseit köszöntötték kedden a Főpolgármesteri Hivatalban.
Simicskó Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkárává nevezte ki hétfőn Áder János köztársasági elnök - közölte a szaktárca az MTI-vel.
Az ünnepélyes ceremónián részt vett Dr. Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára is.
Az atlétikai diákolimpia kedd-szerdai országos döntőjével a tervek szerint hosszú távú együttműködés kezdődik a Magyar Diáksport Szövetség és az állami sportlétesítményeket üzemeltető Nemzeti Sportközpontok (NSK) között. A viadalra a Puskás Stadionban kerül sor, s a jövőben más sportágak diákolimpiai fináléit is az ország legismertebb sportlétesítményeiben rendezhetik.
A Czene Attila által vezetett Sportért Felelős Államtitkárság idén kezdeményezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) HEPA (egészségfejlesztő testmozgás) Europe nevű hálózatához való csatlakozást. A WHO HEPA Europe hálózata a testmozgás népszerűsítését tekinti fő feladatának az európai régióban. A szervezet tagságára a különböző kormányzati szervek mellett a nem kormányzati szektor képviselői (kutató és tudományos intézmények, e témában érdekelt szervezetek stb.) is pályázhatnak. Közlemény.
Október 1-jei hatállyal az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkárává nevezte ki Orbán Viktor kormányfő Kiss Norbertet.
Folytatódik a margitszigeti Hajós-Széchy Sportuszoda és a budai oldalon található Császár-Komjádi Sportuszoda felújítása.
Iskolai tornatermeket és sportpályákat neveznek el a londoni olimpia magyar érmeseiről - jelentette be Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke pénteken Budapesten.
Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára részt vett a 2012. szeptember 19. és 21. között tartott a soros ciprusi elnökség által szervezett sportminiszteri értekezleten és az azt megelőző EU Sport Fórumon. Közlemény.
Három év után újra használható a Puskás Ferenc Stadion középső lelátója, így a magyar labdarúgó-válogatottkövetkező, törökök elleni mérkőzésére már 38 ezer néző látogathat ki.
Eddig 33,5 milliárd forintot hívtak le a sportszervezetek az új sporttámogatási rendszerben - hangzott el azon a szerdai konferencián, amelyet a Magyar Sporttudományi Társaság és a Nemzeti Sport Intézet (NSI) szervezett az egy éve bevezetett társaságiadó-kedvezményről (TAO).