Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság

Dr. Hoffmann Rózsa

köznevelésért felelős államtitkár

Felelősségi területek

Oktatás, Közoktatás, Tudománypolitika

Videók

Hoffmann Rózsa a pedagógusbérekről

Hoffmann Rózsa a pedagógusbérekről2013. augusztus 29.

Az államtitkár elmondta, a kormány arra törekszik, hogy egyetlen pedadgógus jogszerű fitzetése se legyen kevesebb, mint eddig volt.
A pedagógusok béremelése nagyon nagy eredmény

A pedagógusok béremelése nagyon nagy eredmény2013. augusztus 27.

A frakció várhatóan a kormány által beterjesztett, eredeti formában fogadja el a köznevelési törvény – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelő államtitkára hangsúlyozta: a pedagógusok béremeléséhez szükséges forrásokat a magyar emberek munkája révén az ország gazdasága teremtette elő. Mint mondta: a kormány elődeivel ellentétben nem fedezet nélkül emeli a béreket, hanem felelősséggel mérlegelte a lehetőségeket.
A tanév itt kezdődik

A tanév itt kezdődik2013. augusztus 22.

A köznevelésben megfogalmazott célokról, az életbelépő változásokról és a megújulásról beszélt Hoffmann Rózsa „A tanév itt kezdődik!” című országos szakmai tanévnyitó konferencián.
Kinevezték az új köznevelési intézményvezetőket

Kinevezték az új köznevelési intézményvezetőket2013. augusztus 21.

Több mint százezer diák tanul azokban az intézményekben, amelyeknek vezetői a Szépművészeti Múzeumban tartott ünnepségen ma átvették kinevezési okiratukat. Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár 2013. július 31-én a véleményező testületek, szervezetek javaslatait mérlegelve döntött a köznevelési intézményvezetők kinevezéséről. Az eseményen a köznevelésért felelős államtitkár mellett Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár és Marekné Dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke gratulált az újonnan kinevezett igazgatóknak.
Hivatalossá vált a döntés a köznevelés új intézményvezetőinek kinevezéséről

Hivatalossá vált a döntés a köznevelés új intézményvezetőinek kinevezéséről 2013. augusztus 6.

Az új köznevelésről szóló törvénynek megfelelően első alkalommal 428 intézményvezetői megbízatásról döntött a köznevelésért felelős államtitkár. Az új intézményvezetők 5 évre szóló kinevezésüket ünnepélyes keretek között 2013. augusztus 21-én a Szépművészeti Múzeumban vehetik át.
Félmilliárd forintot ad a kormány a Kölyökatlétika Programra

Félmilliárd forintot ad a kormány a Kölyökatlétika Programra2013. július 16.

Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít a felnövekvő generáció egészségére, ösztönzi és minden eszközzel támogatja az egészséges életmódot és a rendszeres testmozgást. A fiatalok egészségi állapotának, fizikumának javítása érdekében 2012-ben a kormányzat bevezette a mindennapos testnevelést az általános iskolákban, amelyhez pedagógus-továbbképzést és eszközbeszerzést is biztosított. A sikeres kezdeményezés folytatásaként újabb 500 millió forint áll rendelkezésre az általános iskolák alsó tagozatain oktató testnevelők és tanítók továbbképzésére.
Nyáron is végezhető az érettségihez szükséges közösségi szolgálat

Nyáron is végezhető az érettségihez szükséges közösségi szolgálat 2013. június 27.

A társadalmi felelősségvállalás szemléletét és a segítő, közösségi tevékenység elterjesztését támogatja a Kormány az iskolai közösségi szolgálat bevezetésével” – mondta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár az idei tanévben bevezetett, az érettségi megszervezéséhez nélkülözhetetlen, 50 órás közösségi szolgálatról szervezett sajtótájékoztatón. Sipos Imre emlékeztetett arra is, hogy az önkéntességet támogató szolgálat a megújult Nemzeti Alaptanterv egyik eleme, azokat a nappali tagozatos diákokat érinti, akik 2016. január 1. után érettségiznek.
Nyugodt, eredményes tanévet zártak az iskolák

Nyugodt, eredményes tanévet zártak az iskolák2013. június 13.

A nagy változások közepette is nyugodt, eredményes tanévet zártak az iskolák.A 2012/13-as tanévben az állam felelősségével arányos szerepet vállalt a köznevelésben, az iskolarendszer megújításának minden intézkedése gyermekeink javát, Magyarország felemelkedését szolgálja.
Átlátható, kiszámítható és biztonságos pedagógus-életpályamodell a cél

Átlátható, kiszámítható és biztonságos pedagógus-életpályamodell a cél2013. június 5.

Átlátható, kiszámítható és biztonságos pedagógus-életpályamodellt kell kialakítani, amelynek keretében a pedagógusoknak lehetőségük van a folyamatos fejlődésre - mondta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár szerdán, Budapesten.
Pontosítja a KLIK feladatait a rendeletmódosítás

Pontosítja a KLIK feladatait a rendeletmódosítás 2013. június 4.

magas színvonalú, igazságos, kiegyensúlyozott intézményrendszer kialakításáért nagyobb felelősségvállalását az állam a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon keresztül látja el, amelynek működését a 202/2012. (VII.27.) kormányrendelet szabályozza.
Megalakul a Magyar Pedagógus Kar

Megalakul a Magyar Pedagógus Kar2013. május 14.

Javaslattevő és véleményformáló szerepe egyaránt lesz az újonnan alakuló Magyar Pedagógus Karnak (MPK)- mondta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár keddi budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.
Vonzóbbá vált a tanárképzés

Vonzóbbá vált a tanárképzés2013. május 6.

Az idei felsőoktatási felvételi jelentkezések adatai alapján megfordulni látszik az elmúlt évek tanárképzést érintő negatív tendenciája – jelentette ki Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár egy a tanárképzés megújításáról tartott pécsi konferenciát megelőző sajtótájékoztatón. Külön örömteli változás, hogy természettudományos szakokra is nagyságrendekkel többen felvételiznek.
Hoffmann Rózsa: a magyar nyelv, a magyar helyesírás közös kincsünk

Hoffmann Rózsa: a magyar nyelv, a magyar helyesírás közös kincsünk2013. április 30.

Már használható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének helyesírási tanácsadó portálja, a helyesírás.mta.hu oldal, amelyet kedden mutattak be Budapesten.
Sipos Imre az új köznevelésért felelős helyettes államtitkár

Sipos Imre az új köznevelésért felelős helyettes államtitkár2013. április 16.

Az újonnan kinevezett helyettes államtitkár a kormany.hu-nak nyilatkozott terveiről, feladatáról.
Új szakértői szerepek a köznevelésben

Új szakértői szerepek a köznevelésben2013. április 5.

A következő tanévtől három "kitüntetett" szakértői szerep különül el a köznevelésben - mondta Hoffmann Rózsa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Maus Pál és Szakál Ferenc Pál sajtótájékoztatója

Maus Pál és Szakál Ferenc Pál sajtótájékoztatója2013. március 26.

Maus Pál és Szakál Ferenc Pál sajtótájékoztatója