Kultúra, Közművelődés, Közgyűjtemények, Kulturális örökség, Művészetek
Varga Ernst Árpád 1952-ben született Budapesten. Tanulmányai befejezését követően 1973-tól kezdődően könyvtárosként dolgozott. 1985 óta foglalkozott a hivatalos nemzetiségi statisztikák történetével, az etnodemográfiai viszonyok változásával és a magyarság népesedésének kérdéseivel a jelenkori Erdély területén.
Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter és Elekes Botond, a Kultúráért Felelős Államtitkárság kabinetfőnöke nyitotta meg a szlovákiai Betléren, az Andrássy-kastélyban a Herendi Porcelánmanufaktúra kiállítását csütörtökön, május 12-én.
A magyar kultúra nemzetközi elismertségű nagy alakja, a Magyar PEN Club tiszteletbeli elnöke, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, életének 94. évében, 2011. május 7-én távozott el.
Magyarország egy példaértékű világörökségi törvénnyel fog rendelkezni – hangsúlyozta Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban tartott sajtótájékoztatón, ahol ismertette a tervezet részleteit. Az eseményen részt vett Dr. Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke és Mihályfi László, a NEFMI főosztályvezetője.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kiírta az előadó-művészeti törvény alapján a 2011-es évben nyújtató támogatásokra vonatkozó pályázati felhívásait, összesen nettó 1143,80 millió forint értékben.
A kimutatást az alábbiakban közöljük.
Magyar Kulturális Hétvégét nyitott meg Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2011. május 6-án, pénteken Nürnbergben. A háromnapos programsorozat a CulturElle Közhasznú Alapítvány szervezésében született meg.
A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. Törvény (költségvetési tv.) felhatalmazása alapján a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatot írt ki az előadó-művészeti szerveztek támogatásáról, valamint sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény alapján V. kategóriába sorolt szabadtéri, valamint nemzeti és etnikai kisebbségi színházak támogatására. A 2011. május 2-i pályázati döntést közzétesszük.
A Babits Mihály-, Derkovits Gyula-, Fischer Annie-, Fülöp Viktor-, Kállai Ernő-, Kodály Zoltán-, Kozma Lajos-, Lakatos Ablakos Dezső-, Móricz Zsigmond-, Örkény István- és Pécsi József-ösztöndíjak nyertesei névsorát az alábbiakban közöljük.
Beadási határidő: 2011. május 30.
A Himnusszal és Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntőjével kezdődnek egy időben április 25-én hétfő este 19 órakor az új magyar alkotmány tiszteletére rendezett gálaestek Budapesten, nyolc vidéki helyszínen és Kolozsvárott.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi (NKÖV) Nonprofit Kft–nek a tárgyévi támogatási szerződés megkötéséig úgynevezett áthidaló támogatást nyújtott – a közhasznú szerződés alapján és a társaság kérelmére -, ami a január-február-március hónapokban felmerülő költségek, munkabérek és járulékaik fedezetére szolgál. Ennek megfelelően a március havi bérek fedezetéül szolgáló támogatási összeget fizetésként áprilisban kellett volna megkapniuk a közgyűjtemények fegyveres őreinek.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár nyitóbeszédével kezdődött pénteken, április 15-én, Budapesten a Műcsarnokban a kortárs magyar képzőművészet perspektíváit felvázolni hivatott kétnapos konferencia.
Az idei rendezvénynek új színt ad Magyarország európai uniós soros elnöksége, amiért a szervezők mind a 27 uniós tagállam irodalmának jeles képviselőit vendégül látják a könyves mustrán. Így uniós kulturális és irodalmi programok, író- olvasó találkozók is színesítik az eseményt.
Gergely Zsuzsanna és Szőcs Géza társfordításában a csíkszeredai BookArt Kiadó megjelentette Mircea Cărtărescu román író Sárkányok Enciklopédiája című könyvét. A művet a Budapesti Könyvfesztivál nyitónapján, április 14-én mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár április 13-án megnyitotta Abd. A. Masoud jordán festő kiállítását a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Az Egy gyermek álma című tárlat ünnepélyes megnyitóján Zaid Naffa, a Jordán Hasemita Királyság tiszteletbeli konzulja is köszöntötte a művészt.
Mély fájdalommal értesültünk, hogy a Művészeti Főosztály korábbi munkatársa, Bába Krisztina április 9-én baleset következtében elhunyt.
Beadási határidő: 2011. május 11.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár csütörtökön és pénteken Szlovákiában részt vett a visegrádi négyek kulturális minisztereinek találkozóján. Áttekintették a csoport közös kulturális prioritásait, különös tekintettel a magyar Európai Uniós elnökségből adódó lehetőségekre.
A magyar solymászatot és a matyó örökséget terjesztette fel a kulturális kormányzat az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára - közölte Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Az I. kategóriába sorolt zenekarok működési kiadásaira az idei költségvetésben 1070,1 millió Ft, míg az ugyancsak ilyen besorolású énekkarok működési költségeire 105,8 millió Ft áll rendelkezésre, derül ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium csütörtökön, március 31-én kiadott rendeletéből.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Jasen Mesic horvát kulturális miniszter nyitotta meg kedden, április 5-én a „Kortárs horvát szobrászat - magyar reflexiók” című kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában.
Beadási határidő: 2011. szeptember 10.
A Hermész-díjat 1997-ben a kiemelkedő könyvesboltok tevékenységének elismerésére alapította a kulturális minisztérium. A Hermész-díj pályázat útján nyerhető el. A Hermész-díjat azok a könyvesboltok nyerhetik el, amelyek megfelelnek a pályázati felhívásban meghatározott követelményeknek.
Beadási határidő: 2011. május 16.
Beadási határidő: 2011. május 4.