Kultúra, Közművelődés, Közgyűjtemények, Kulturális örökség, Művészetek
A Kultúráért Felelős Államtitkárság azon dolgozik, hogy Erkel Ferenc Bánk bán című operáját a mű jelentőségéhez méltó körülmények között lehessen bemutatni az Egyesült Államokban. A kulturális vezetés egyetért a Los Angeles-i opera vezetőségének azzal a véleményével, hogy a bemutatóról szóló elképzelés bejelentése óta eltelt idő nem volt elegendő ahhoz, hogy megszülessen az a keret, amelyben művészileg és pénzügyileg is biztosított az erre szánt közpénzek rendeltetésszerű felhasználása.
A francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium irányításával és az érintett helyszínek közreműködésével elkészült az Európai Örökség címmel rendelkező helyszíneket bemutató internetes kiadvány. Az online felületen angol és francia nyelven megismerhetik az Európai Örökség cím történetét, céljait és jelentőségét, valamint a címet viselő helyszíneket tematikus, illetve földrajzi bontásban. A kiadvány természetesen a négy magyarországi helyszínt is bemutatja az angol és francia mellett magyar nyelven is.
2011. július 20-án hatályba lép az egyes művészi és művészeti munkakörök betöltésének feltételeiről szóló kormányrendelet. Ezután az előadó-művészeti szervezetekben egységes szabályozás vonatkozik mindazokra, akik ezeket a munkaköröket közalkalmazotti jogviszonyban, illetve munkaviszonyban látják el a színházakban és más előadó-művészeti szervezetekben.
2011. július 26-ától megváltoznak a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezmények. Szűkül azoknak a köre, akik díjtalan belépésre jogosultak, ugyanakkor új kedvezmények lépnek életbe a családok számára.
Beadási határidő: 2011. augusztus 17.
Beadási határidő: 2011. augusztus 10.
A nemzeti erőforrás miniszter Pécsen, a Dél-Dunántúli Regionális Tudásközpont és Könyvtárban 2011. július 14-én megnyitotta a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 43. vándorgyűlését, és átadta a Fitz József-díjakat.
A Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága július 12-én tartott ülésén a benyújtott három felterjesztés kapcsán azt a javaslatot hozta, hogy azok kerüljenek fel a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére. A felterjesztésekről, a Bizottság javaslatát figyelembe véve, Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter hozza majd meg a végső döntést.
Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár és Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár hétfőn, július 11-én Budapesten találkozott Belső-Mongólia kínai autonóm tartomány Csao Zsenghaj főtanácsadó által vezetett küldöttségével.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár július 10-én, vasárnap este Dubrovnikban a horvát fél meghívására kétoldalú megbeszélést folytatott Jasen Mesic horvát kultúráért felelős miniszterrel, majd részt vett a 62. Dubrovniki Nyári Játékok nyitóünnepségén.
Az önkormányzati könyvtárak állománygyarapításának fejlesztésére szánt támogatások összegét az alábbiakban közöljük.
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter július 6-án, szerdán átadta Kelemen Lászlónak, a Hagyományok Háza főigazgatójának újabb öt évre szóló kinevezését.
Az új magyar kulturális kormányzat első évének eredményeiről, valamint a féléves soros uniós elnökség munkájáról számolt be szerdán, július 6-án Budapesten az uniós országok Budapestre akkreditált képviselőinek Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Hammerstein Judit helyettes államtitkár.
Beadási határidő: 2011. augusztus 4.
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2011. június 30-i hatállyal Reisz T. Csaba főigazgató magasabb vezetői megbízatását közös megegyezéssel megszüntette.
Vidéken és Budapesten közel 330 ezren voltak kíváncsiak a Múzeumok Éjszakája majd 2000 rendezvényére a kis híján 300 résztvevő múzeumban és más kulturális intézményben. Budapesten 191.328, vidéken pedig 138.133 látogatót regisztráltak.
Beadási határidő: 2011. július 27.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2011. június 20-i hatállyal Dr. Bányai Miklóst nevezte ki a Zeneakadémia rekonstrukciójának felügyeletére. A megbízás határozott időre, a rekonstrukciós beruházás jogerős használatbavételi engedély kiadásával történő befejezéséig, de legkésőbb 2013. december 31. napjáig szól.
Beadási határidő: 2011. július 22.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 33 magyar művész 303 alkotását bemutató, reprezentatív kiállítást nyitott meg június 20-án, a pekingi Szépművészeti Múzeumban.
Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára adta át a legjobb rendezőnek járó elismerést Mohácsi Jánosnak, a Pécsi Nemzeti Színház Pintér Béla – Darvas Benedek: Parasztopera című produkciójának színre viteléért a 2011. június 18-án zárult XI. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2011. június 17-én a Kremlben megnyitotta a Liszt-év kitüntetett nemzetközi programját, amelyen lengyel, orosz és magyar művészek adtak közös koncertet.
Az Országgyűlés 2011. június 14-én 280 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 22 tartózkodás mellett elfogadta a törvényt, amely biztosítja a világörökségi helyszínek kiszámítható finanszírozását. A kultúráért felelős miniszter világörökségi gondnokságokat jelöl ki.
Idén november 13-án már megünnepelhetjük a magyar nyelv napját, az ezt célzó országgyűlési határozati javaslat konszenzusosnak tűnik, a parlament még a tavaszi ülésszakban elfogadhatja azt - mondta Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.
2011. június 10-én, életének 72. évében, hosszas betegség után hunyt el az Európa-szerte megbecsült zeneszerző, zongoraművész. Szabados Györgyöt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium saját halottjának tekinti.