Kultúra, Közművelődés, Közgyűjtemények, Kulturális örökség, Művészetek
Izsó Zita költő kapta a Gérecz Attila-díjat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott irodalmi elismerést L. Simon László kultúráért felelős államtitkár adta át a Magyar Írószövetség székházában, 2012. november 7-én.
Idén először ítélte oda a szakmai bizottság az Év Levéltára díjat. A kiemelkedő szakmai tevékenységet végző levéltári intézmény elismerését jelentő címet első ízben Budapest Főváros Levéltára kapta. A díjat dr. Á. Varga László, a levéltár főigazgatója vehette át Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkártól.
Szervezetileg és helyileg is a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Igazgatóságához került november 6-ai hatállyal az eddig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalon (KÖH) belül működő Előadó-művészeti Iroda.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága sajnálattal értesült arról, hogy a több mint száz éve filmszínháznak otthont adó, az egykori Szindbád mozi helyén jelenleg üzemelő Kino működtetői az intézmény bezárása mellett döntöttek.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár adja át 2012. november 7-én a 20 éve alapított Gérecz Attila-díjat a Magyar Írószövetségben. Az irodalmi díjat fiatal, elsősorban első kötetes alkotók kaphatják meg.
Oroszország finnugor népeinek kulturális napjai kezdődtek ma a budapesti Orosz Kulturális Intézetben. Az ünnepélyes megnyitón Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár mondott beszédet.
Koreai filmhét kezdődött Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, melyet L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitott meg 2012. november 5-én. Az idén immár ötödször megrendezett filmhét azért különleges, mert kizárólag, Kim Ki-duk rendező filmjeit vetítik.
Másfél milliárd forintból újulhat meg tíz nemzeti emlékhelyünk egyike, a magyarországi és európai viszonylatban is kiemelkedő történelmi jelentőségű somogyvári bencés apátság. Az erről szóló szerződést a napokban írták alá. Közlemény.
Kétszázmillió forintos kerettel folytatódik a Márai-program, valamint 100 milliós pályázati keret áll rendelkezésre jövőre tudományos- és szakkönyvkiadásra – többek között erről született megállapodás L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülés (MKKE) elnökségének képviselőivel folytatott tárgyalásán.
Szigorúan ellenőrzött életek címmel mutatták be 2012. október 30-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban azt a dokumentumfilmet, amely román titkosszolgálat és az egyház kapcsolatát kísérte végig az 1940-es évektől a ’89-es romániai forradalomig. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 60 millió forinttal támogatta Petényi Katalin és Kabay Barna alkotását. A díszbemutató védnöke L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, díszvendége Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő volt.
A határon túli magyarságot érintően a kulturális diplomácia legfontosabb célkitűzése a népességmegtartó képesség növelése, a nemzeti identitás erősítése és a gazdaságélénkítés, például a turizmus fejlesztése – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának 2012. október 30-i ülésén.
Másfél milliárd forintos támogatásból folytatódik hazánk egyik legértékesebb műemlék-épületének, az ozorai Pipo-várkastélynak a rekonstrukciója, amelynek során bővül a kastélyegyüttes turisztikai szolgáltatásainak köre, és a reneszánsz épület közvetlen környezete is megújul. A támogatási szerződés aláírására 2012. október 25-én került sor.
A magyar operett napján, születésének 130. évfordulóján gálaműsorral emlékeztek meg Kálmán Imre zeneszerzőről a Budapesti Operettszínházban, s ekkor tartották az Aranypálca nemzetközi karmesterverseny döntőjét is. Az ünnepi esemény egyik fővédnöke Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter volt.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2012. október 29-én pályázatot hirdetett ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói álláshelyének betöltésére.
Lady Valerie Solti Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár társaságában bejáráson vett részt a Zeneakadémia Ligeti György épületében 2012. október 25-én. Solti György özvegye a világhírű karmester születésnapjának 100. évfordulója, és az ahhoz kapcsolódó UNESCO Solti-emlékév megnyitása alkalmából látogatott Budapestre.
Petőfi-emlékülést nyit meg Kiskunfélegyházán 2012. október 28-án L. Simon László kultúráért felelős államtitkár abból az alkalomból, hogy 90 éve állították fel szülőhelyén a költő szobrát.
A mohácsi Kanizsai Dorottya néprajzi és helytörténeti múzeum új épületbe költözik, amelyet 2012. október 27-én avat fel L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. A fejlesztés 373 millió forintból valósult meg, amelyhez 280 millió forint uniós támogatást vettek igénybe.
A több mint 1 milliárd forintos támogatás odaítélésének köszönhetően folytatódhat a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciója. Az erről szóló szerződést 2012. október 24-én írták alá.
„Az ukrajnai magyarság kulturális identitásának megőrzése nemcsak Magyarország érdeke, hanem megítélésünk szerint a sokszínű, nyitott ukrán közösségé is” – mondta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár október 24-én este a lembergi operaházban, a Magyar Állami Népi Együttes Magyar rapszódia című előadását megelőző köszöntőjében.
Kárpátaljára látogat L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, ahol ünnepi beszédet mond a Magyar Állami Népi Együttes lembergi előadásán, valamint megbeszélést folytat Mihajlo Kosztyuk kormányzóval.
Budapest XV. kerületi önkormányzata a régi helyébe új ’56-os emlékművet állít 2012. október 23-án. Az alkotás avatóünnepségén és a megemlékezésen beszédet mond L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.
Idősebb mesterek, a középgeneráció és fiatal alkotók munkáiból nyílt kiállítás Élő magyar festészet címmel a Magyar Nemzeti Galériában csütörtökön, a Magyar festészet napján; a megnyitó alkalmából L. Simon László kultúráért felelős államtitkár festészeti díjakat adott át, valamint bejelentette egy új, 200 millió forint összértékű pályázat megjelenését.
A vidéki múzeumok, művelődési házak és könyvtárak többségében az önkormányzatok fenntartásába kerülnek január elsejétől, miután az Országgyűlés 2012. október 8-án 244 igen, 46 nem, 55 tartózkodás mellett elfogadta a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosítását.
A Magyar Festészet Napján, 2012. október 18-án L. Simon László festőművészeknek ad át elismeréseket a Magyar Nemzeti Galériában.
A kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből 500 millió forintot csoportosított át a Budapesti Music Center befejezésére. L. Simon László, kultúráért felelős államtitkárt Gőz László, a centrum igazgatója vezette körbe a készülő épületben.