Kultúra, Közművelődés, Közgyűjtemények, Kulturális örökség, Művészetek
"Aki Hajdúböszörményt szereti, a kultúrát is szereti" - mondta a tárlat megnyitóján Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, aki a kultúra közösségépítő erejére hívta fel a figyelmet.
A Kőszeg kulturális életében kiemelkedő, Szent György-napi szőlőjövés bemutatásának és könyvbe rajzolásának idei ünnepén, április 24-én Halász János, kultúráért felelős államtitkára elmondta: támogatja a város vezetésének kezdeményezését, hogy ezt a szokást jelöli a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére.
Az UNESCO 1995-ben a Könyv és Szerzői jogok világnapjává nyilvánította április 23-át, ezen a napon halt meg ugyanis Shakespeare és Cervantes. Magyarország kormánya a könyvkiadás és a kiadók támogatásán kívül rendkívül fontosnak tartja az értő olvasás népszerűsítését, és a magyar irodalom külföldi megjelenését. Közlemény.
2007 óta április harmadik szombatján a cirkusz varázslatos világát ünnepli a nagyközönség. A kezdetben csupán Európára kiterjedő esemény 2010-től már Cirkuszi Világnapként kerül be évről évre a cirkuszbarátok naptárába. A Fővárosi Nagycirkusz három éve kapcsolódott be alkalmi cirkuszműsorral a programsorozatba és az új kezdeményezés már az első alkalommal is hatalmas sikert aratott mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Közlemény.
Minden évben április 18-a a Műemlékvédelem Világnapja. Magyarország Kormánya elkötelezett a nemzet műemlékeinek védelmét, megőrzését illetően, ezt számos intézkedése is alátámasztja. Közlemény.
Az olasz-magyar kulturális évadnak köszönhetően Olaszország a díszvendége a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, mely 2013. április 18-21-ig tart. A megnyitóünnepségen köszöntő beszédet mondott Halász János kulturális államtitkár.
Közel 230 millió forintos kerettel jelentek meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma előadó-művészeti pályázatai.
Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára Közép-Európa egyik legjelentősebb zenei fesztiváljának nevezte a Miskolci Bartók Plusz Operafesztivált, melynek részleteiről sajtótájékoztatón adtak tájékoztatást, 2013. április 12-én.
Halász János kultúráért felelős államtitkár magyar képzőművészek kiállítását nyitotta meg a Római Magyar Akadémián 2013. április 12-én. Közlemény.
A kultúra családmegtartó erejéről, valamint a kormányzat kultúrát támogató intézkedéseiről tartott előadást Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a Családszervezetek Szövetségének konferenciáján a parlamentben, 2013. április 12-én.
Újra látogathatóvá válik 2014. március 31-étől Hatvan egyik legrégebbi épülete, a kimagasló építészeti-művészettörténeti értékekkel rendelkező, a nemzeti vagyon részét képező Grassalkovich-kastély.
Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg azt a kiállítást április 9-én a MOM Kulturális Központban, mely fotókkal és írásos visszaemlékezésekkel mutatja be Kaszás Attila életét. A tárlat megnyitóját megelőzően sajtótájékoztatón nevezték meg azt a három színészt, akik közül idén a Kaszás Attila-díj győztese kikerül.
Elfogadta az Országgyűlés a társasági és osztalékadóról (Tao) szóló törvény módosítását, így az előadó-művészeti szervezetek választhatnak, hogy tavalyi vagy idei jegybevételüket tekintik-e bázisnak a 2013-as Tao-támogatás igénybevételekor.
Kaposvár, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Győr és Szeged után Tatabányán is Agora nyílik. Az intézményt, mely egyszerre lát el köznevelési és közművelődési feladatokat, április 5-én nyitották meg. Az ünnepségen beszédet mondott Halász János kulturális államtitkár is.
Az év versei 2013 című kötetben szereplő 92 költő olvassa fel verseit a harmadik Versmaratonon, amelyet a költészet napján, április 11-én rendeznek meg 11 és 23 óra között Budapesten, a Thália Színház Mikroszínpadán. A részletekről az EMMI részéről Halász János tájékoztatott.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a minőséget támogatja a kultúrában, így a zenekarok és énekkarok esetében is. Ennek megfelelően normatív támogatásban részesíti a nemzeti és a kiemelt előadó-művészeti szervezeteket. Közlemény.
Tizenhárom kategóriában hatvan kórus mutatkozott be idén a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma győztesnek járó nagydíját és a nagydíjas kórus karnagyának elismerését Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár adta át 2013. március 27-én a Budapesti Kongresszusi Központban.
Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttesről és a vidéki közgyűjteményi intézményrendszer reformjának tapasztalatairól is szó volt azon a tanácskozáson, amelyet az önkormányzati, a munkáltatói, és a kormányzati oldal képviselői tartottak 2013. március 27-én az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlésén negyven ország képviselője megszavazta, hogy minden év március 27-én tartja a világ a Színházi Világnapot, annak emlékére, hogy 1957. március 27-én volt Párizsban a Nemzetek Színházának évadnyitója.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2013-as művészeti középdíjak odaítélése során a hatályos jogszabályok és a vonatkozó miniszteri rendelet szerint járt el, szemben a József Attila Kör Irodalmi Egyesület, a Fiatal Írók Szövetsége, a Magyar Műfordítók Egyesülete és a Szépírók Társasága nyílt levelében megfogalmazott állításaival.
Még ezen a héten megkezdi az egyeztetést a szakmai szervezetekkel Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendjéről. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a múlt héten kérte erre az államtitkárt.
A tájházak szemlélet- és közösségformáló erejéről és az oktatásban betöltendő szerepéről is beszélt Halász János kultúráért felelős államtitkár annak a kétnapos konferenciának a megnyitóján, amelyet a Tájházszövetség alapításának 10. évfordulója alkalmából tartottak 2013. március 22-én Szentendrén.
Soltész Anna könyvtárosnak és Németh István Péter tanárnak több évtizedes, magas színvonalon végzett szakmai tevékenységéért Balog Zoltán Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott. A kitüntetést Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára adta át 2013. március 13-án.
Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának február 27-én kinevezett kultúráért felelős államtitkára a kormany.hu-nak nyilatkozott új feladatáról, terveiről.
Helyi termékeket árusító bolthálózat, az alapanyag-termelés ösztönzése, a néphagyományok megjelenésének segítése a falusi turizmusban – többek között ezt tartalmazza a most elkészült népi kézműves stratégia, amelyet V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára és Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza tárvezetője mutatott be a Hagyományok Házában ma tartott sajtótájékoztatón.