Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

A kecskeméti kerámiastúdió gyűjteményéből nyílt kiállítás Debrecenben

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2013. december 5. 20:02

A Nemzetközi Kerámia Stúdió Víziók című kiállításának fő célja, hogy a kerámia egyetemes nyelvét alkotó anyagok és technikák sokszínűségét mutassa meg. A debreceni Kölcsey Központban nyíló tárlatot Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg 2013. december 5-én. Közlemény.

Legjobbak a jók között

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2013. december 5. 18:35

A társadalmi felelősségvállalás szemléletét kívánja a kormány erősíteni az iskolai kötelező közösségi szolgálat bevezetésével. Cél, hogy az önkéntességet a gyakorlatban is kipróbáló diákok tudatos, felelősségteljes, aktív állampolgárrá váljanak. Minden évben december 5-én ünneplik az önkéntesség világnapját, ez alkalommal Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár elismerő oklevelet adott át azoknak az iskoláknak, melyek élen jártak a közösségi szolgálat bevezetésében. Közlemény.

Mentor-programot hirdetett a fogyatékosok diák és szabadidősport szövetsége

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2013. december 5. 17:16

A Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) Mentor-programot hirdetett, amelynek keretében a versenyrendszerben működő sportágak egy-egy elismert és sikeres képviselőjét kérte fel arra, hogy álljon a szövetség céljai mellé, és eddigi pályafutásával, illetve eredményeivel legyen példakép a fogyatékos sportolók számára.

Négymilliárdos állami támogatás 2020-ig a teniszszövetségnek

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2013. december 5. 16:41

A kormány 2020-ig összesen négymilliárd forintos támogatást biztosít a Magyar Tenisz Szövetségnek (MTSZ).

Oktatási és kulturális megállapodásokat írt alá Macedóniában Balog Zoltán

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. december 5. 15:51

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon a következő évekre szóló, oktatási és kulturális területen kötött megállapodásokat írt alá macedón partnereivel Szkopjéban. A tárcavezető a miniszterelnöki delegáció tagjaként vett részt az egynapos macedóniai látogatáson. Közlemény.

Segítség a fogyatékossággal élő gyermekeknek és családjaiknak

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2013. december 5. 15:05

A kormány támogatja az úgynevezett „FECSKE program” országos szintre emelését, aminek köszönhetően tehermentesíteni lehet a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családokat – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára.

Jó csapatmunka kell a kistérségi programok megvalósításához

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2013. december 4. 17:45

Az Új Széchenyi Tervben meghirdetett „Biztos kezdet, biztos jövő!” pályázat kapcsán megrendezett kerekasztal-beszélgetésen vett részt Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Encsen, ahol a helyi szakemberek osztották meg a jó gyakorlatokat. Közlemény.

Halász János: jövőre lezárul a mozik digitális átalakítása

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2013. december 4. 15:55

Jövőre lezárul a magyarországi art mozik digitális átalakításának támogatását célzó program, addigra az összes érintett mozi átalakítása megtörténik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyíregyházi sajtótájékoztatóján szerdán.

Az EMMI nyitott a párbeszédre a szociális ágazat dolgozóival

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2013. december 4. 15:02

Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár megerősítette, hogy az ágazati érdekképviseleti szervezetek és a tárca szakértői bizottságot hoznak létre a dolgozók bérrendezési igényeinek egyeztetésére.

Doncsev András felelősségre intette Mesterházyt sportügyben

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Parlamenti Államtitkárság, 2013. december 4. 9:54

A sportágazat fenntartói és fejlesztési ügyei kapcsán önkritikára és felelős gondolkodásra intette Mesterházy Attila MSZP-elnököt Doncsev András. Közlemény.