Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

2008 óta érvényben van a kitüntetések várományosainak megnyilatkoztatása

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. február 5. 11:42

Az állami kitüntetések adományozásának rendjét szabályozó Kormányrendelet szerint – 270/2008. (XI. 18.) Korm. rendelet – 2008 óta szükséges nyilatkoznia a felterjesztettnek arról, hogy a kitüntetetést át kívánja-e venni vagy sem. Ez a szabályozás vonatkozik a Kossuth-díjra is, tehát egy hat éve érvényben lévő rendeletről van szó, így a Blikkben megjelent írás, amelyet számos sajtóorgánum átvett, hamisan sugallja azt, hogy ezt a változtatást a jelenlegi Kormány vezette volna be. Az állami díjakkal kapcsolatos koordinációt a Miniszterelnökség végzi.

A hajléktalanok érdekeit szolgálja az elektronikus nyilvántartási rendszer

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2014. február 4. 18:47

Az elektronikus nyilvántartás az ellátottak érdekeit tekintetbe véve arra ösztönzi a szolgáltatást nyújtókat, hogy az összes előírt szolgáltatást biztosítsák ügyfeleik részére. Közlemény.

Megjelentek a 2014-es kábítószerügyi pályázatok kiírásai

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. február 4. 12:48

Összesen 230 millió forintra lehet pályázni.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet nyílt pályázatokat hirdet meg: a szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatására; a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF-ek) működési feltételeinek biztosítására; a kábítószer-prevenciós programok támogatására

Kilenc és fél milliárdot kap az öttusa sportágfejlesztésre

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. február 4. 12:22

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) 9,5 milliárd forintos állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Nemzeti Lovardában tartott keddi sajtótájékoztatón a hosszú távú fejlesztés pénzügyi hátterének bejelentése mellett elmondta azt is, hogy az MÖSZ az első szakaszban, ez év júniusának végéig 741 millió forintos állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike.

Idén több országos szűrőprogram indul

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2014. február 4. 11:19

A rákbetegségek hathatósabb megelőzése érdekében idén számos szűrőprogram indul, és az onkológiai ellátóhelyek fejlesztése is folytatódik - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden, Budapesten.

Megjelentek a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram 2014-es pályázati kiírásai

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. február 4. 8:57

Összesen 130 millió forintra lehet pályázni a határon túli gyermek és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek és ifjúsági szakemberek rendezvényeinek támogatására; a gyermekek és fiatalok közösségeinek és ifjúsági civil szervezetek rendezvényeinek (kiemelten tábor és ifjúsági turizmus) támogatására; a gyermekek és fiatalok közösségeinek és ifjúsági civil szervezetek tagjainak, valamint az ifjúsággal foglalkozó szakemberek képzéseinek támogatására; továbbá a gyermekek és fiatalok közösségeinek és ifjúsági civil szervezetek szervezetfejlesztésének támogatására.

Megkezdődik a romagyilkosságokat túlélő sértettek kárenyhítésének folyamata

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. február 4. 8:34

A 2008-2009-es romák ellen elkövetett rasszista indíttatású bűncselekmény-sorozat közvetlen károsultjai kárenyhítése módjának kidolgozására a kormány egy hazai és nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező civil szervezetet kért fel. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület közvetlenül az áldozatokkal veszi fel a kapcsolatot, egyúttal szükség szerint pszichológiai, jogi és anyagi segítséget is nyújtva.

88. születésnapján köszöntötték az Aranycsapat kapusát

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. február 3. 13:11

Grosics Gyulát, az Aranycsapat kapusát 88. születésnapja alkalmából köszöntötték hétfőn a róla elnevezett újbudai általános iskolában. Az ünnepségen részt vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár is.

Jancsó Miklós a minisztérium saját halottja

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. február 3. 9:26

Az életének 93. évében, 2014. január 31-én elhunyt Jancsó Miklóst, Balázs Béla-díjas, kétszeres Kossuth-díjas alkotót, kiváló művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

Balog Zoltán: összeállt a rezsiellenes koalíció

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. január 31. 19:57

Balog Zoltán szerint "a kígyó megharapta a saját farkát", az ismert arcokból a baloldalon összeállt a rezsiellenes koalíció.