Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Az Európai Unió sportpolitikájának többletértékéről folytattak magas szintű megbeszélést tegnap este Brüsszelben a sport különböző területeiről összegyűlt vezető képviselők. Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) által szervezett találkozó kiemelt vendége volt Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára.
Az Országgyűlés 2011. június 14-én 280 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 22 tartózkodás mellett elfogadta a törvényt, amely biztosítja a világörökségi helyszínek kiszámítható finanszírozását. A kultúráért felelős miniszter világörökségi gondnokságokat jelöl ki.
Idén november 13-án már megünnepelhetjük a magyar nyelv napját, az ezt célzó országgyűlési határozati javaslat konszenzusosnak tűnik, a parlament még a tavaszi ülésszakban elfogadhatja azt - mondta Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.
2011. június 10-én, életének 72. évében, hosszas betegség után hunyt el az Európa-szerte megbecsült zeneszerző, zongoraművész. Szabados Györgyöt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium saját halottjának tekinti.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének meghívására szerdán magas szintű, zártkörű megbeszélésén vett részt a NOB székhelyén, Lausanne-ban.
A pályázati eredményt az alábbiakban közöljük.
Nem felel meg a valóságnak az a sajtóhír, miszerint a kormány arra kötelezné az orvosokat, hogy a rendelési idejük legfeljebb 60 százalékát az aktív dolgozók soron kívüli vizsgálatára kell fenntartaniuk, továbbá, hogy „a szakrendelési idő 60 százalékában maradjon üres az előjegyzési napló” a táppénzen lévők soron kívüli ellátása érdekében.
Az önkéntes munka megtanítja a fiatalokat az értékek tiszteletére – fogalmazott Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Evangélikus Hittudományi Egyetemen A fiatalok körében és a közoktatási intézményekben végzett önkéntességről című konferencián tartott nyitóbeszédében.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának támogatásával rendezték meg 2011. június 10-én a „Dj Dominique és barátai” nevével fémjelzett, hátrányos helyzetű gyerekeknek és rászoruló családoknak szóló jótékonysági rendezvényt, a budapesti Petőfi Csarnokban.
Két egymást követő hétvégén rendezik meg a magyar nyár legnépszerűbb kulturális rendezvényét Budapesten, így azok a látogatók, akik a korábbi években választásra kényszerültek, most egyaránt bejárhatnak több budapesti, illetve vidéki helyszínt is - jelentette be Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár gödöllői sajtótájékoztatóján június 14-én, kedden.