Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Pénteken lépett életbe a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, valamint műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról, illetve műemléki védettségének megszüntetéséről szóló rendelete.173 objektumot műemlékké, 4 területet műemléki jelentőségű területté nyilvánítottak. A műemlékké nyilvánítással biztosítható, hogy hazánk épített örökségi értékei fennmaradjanak az utókor számára.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban az Államreform Operatív Program keretében megvalósuló „Romák foglalkoztatása a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban” elnevezésű projekthez kapcsolódóan összesen 19 fő roma munkavállaló került foglakoztatásra.
A 2011-2012-es tanévre köztársasági ösztöndíjat nyert hallgatók listáját az alábbiakban közöljük.
Az Oktatásért Felelős Államtitkárság 2011. június 16-án tette közzé a magyarországi nevelési–oktatási intézmények pedagógusaihoz szóló pályázati felhívást. Ennek értelmében lehetett pályázni a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Mártírok és Hősök Emlékezete Intézetbeli egyhetes izraeli tanulmányúton és továbbképzésen való részvételre.
Beadási határidő: 2011. szeptember 17.
Mindenki érdekelt egy olyan közoktatási koncepció kialakításában, mely a gyermekért van - hangsúlyozták a résztvevő felek azon a sajtótájékoztatón, melyet megelőzően Hoffmann Rózsa a Pedagógusok Szakszervezetének elnökségével találkozott.
A nagycsaládosok – akik három vagy több gyermek után részesülnek családi pótlékban – továbbra is kedvezményes áron kaphatják a földgázt a 2012. évben. A támogatáshoz szükséges kérelmet 2011. szeptember 30-ig kell benyújtani. A nagycsaládosok a kedvezményben alanyi jogon részesülnek és mellette igényelhetik - az augusztus 31-én megszűnt gáz- és távhőtámogatás helyébe lépő – lakásfenntartási támogatást.
A Oktatásért Felelős Államtitkárság tájékoztatóját az alábbiakban közöljük.
Módosult alapképzési szak: gazdaságtudományok képzési terület: nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak 2. pont technikai javítása; új mesterképzési szak: környezetpolitika és menedzsment, fizióterápia; módosult mesterképzési szak: komplex rehabilitáció.
A törvény teljes szigorát kell alkalmazni azokkal szemben, akik visszaélnek mások kiszolgáltatottságával - közölte a kisebbségi önkormányzatok működését szolgáló állami források uzsoracélra való felhasználásával kapcsolatban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségpolitikáért felelős helyettes államtitkársága vasárnap az MTI-vel.