Emberi Erőforrások Minisztériuma

Balog Zoltán

emberi erőforrások minisztere

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Operatív munkacsoport a szegregáció felszámolására

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2014. február 25. 16:25

Hetedszerre találkozott a Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára tavaly tavasszal megalakuló Antiszegregációs kerekasztal. A találkozón ezúttal is az EMMI képviselői, illetve civil oktatási szakértők vettek részt. Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az ülés előtt bejelentette egy deszegregációs, operatív munkacsoport létrehozását.

Nőtt a tehetséggondozásra felajánlott támogatások összege

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2014. február 25. 13:09

Emelkedett a Nemzeti Tehetség Programra - mint kiemelt költségvetési előirányzatra - a személyi jövedelemadó második egy százalékából befolyó támogatások összege, amely tavaly meghaladta az 1,3 milliárd forintot. A tehetséggondozást segítő versenyeken több mint háromszázezer diák vett rész - közölte Hoffmann Rózsa keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Autizmussal élő emberek lendítik fel kormányzati támogatással a tatai idegenforgalmat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2014. február 25. 13:05

Az Esőemberekért Egyesület által végzett munka példaértékű a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása területén, mert az autista emberek tevékenysége értelmet nyer. Köszönet és gratuláció is illeti az egyesület munkatársait, mert a foglalkoztatottak piacképes termékeket állítanak elő – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára tatai sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alakalomból tartottak, hogy az egyesület közel 84 millió forintot nyert pályázati úton.

A társadalmi szerepvállalás alapja a partnerség

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. február 25. 12:33

Az egyén, az állam, a civil szervezetek és a vállalatok társadalmi szerepvállalása mindannyiunk érdeke – erről beszélt Dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az Egri Norma Alapítvány által szervezetett szakmai napon.

A budapesti világbajnokságokra készülnek a jövő úszóbajnokai

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. február 24. 16:31

Negyedéve indult el a Jövő Bajnokai úszóprogram, melynek keretében a kiválasztott utánpótlás-korosztályok legjobbjai hét régióban, szervezett körülmények között készülnek, s közülük kerülhetnek ki a Budapesten esedékes 2017-es junior és a 2021-es felnőtt világbajnokság magyar indulói.

Pályázat zenekarok és énekkarok számára kiemelt művészeti célokra

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. február 24. 14:42

Idén 22 millió forintra pályázhatnak a minősítéssel nem rendelkező hazai zenekarok és énekkarok szakmai programjaik megvalósítására, így a működésük támogatására szánt 124,5 millióval összesen 146,5 millió forintos pályázati keretösszeg áll e szerveztetek rendelkezésére 2014-ben.

Újabb 10 milliárd forint az egészségügyi alapellátás fejlesztésére

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. február 24. 14:41

Magyarország 2014. évi központi költségvetése az Egészségbiztosítási Alap fejezetében az alapellátás finanszírozásának fejlesztésére 10 Mrd Ft többletforrást biztosít –jelentette be Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere a témában tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Öt éve történt a tatárszentgyörgyi kegyetlen gyilkosság

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2014. február 23. 10:36

2009. február 23-án Csorba Róbert és hatéves fia, Csorba Robika életét vesztette egy példátlan brutalitással, rasszista indítékból elkövetett gyilkosságban.

240 milliós kormányzati támogatás a mosonmagyaróvári sportcsarnok építéséhez

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. február 22. 17:45

Az új sportcsarnok építésére felhasználható 240 millió forintos kormányzati támogatásról írt alá megállapodást Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere, a térség országgyűlési képviselője.

Kiemelt cél a családbarát közgondolkodás erősítése

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2014. február 22. 17:29

A társadalom és a magyarság jövője a gyermekeken és a családokon múlik – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Nagytárkányban a helyi nagycsaládos egyesület konferenciáján.