Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Közös ügyünk tudatosítani a társadalomban, hogy a fogyatékossággal élő emberek is ugyanúgy élnek, éreznek, mint ép társaik. Ők is képesek értékeket létrehozni, kiegyensúlyozott életet élni – hangsúlyozta hétfőn Réthelyi Miklós.
Az új és módosított szakokról, illetve a képzési és kimeneti követelményekről az alábbiakban olvashat.
A körösszakáli iskolaügyben a legfontosabb cél, hogy a második félév kezdetére új, tiszta viszonyok legyenek az intézményben, és fűtött termek fogadják a diákokat - jelentette ki Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken, amikor a helyszínen tájékozódott a kialakult állapotokról.
Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója és Fürjes Pál, Ózd város polgármestere egy kulturális digitalizációs és logisztikai, valamint a digitális kultúrához kapcsolódó módszertani oktatási központ létrehozására szóló fejlesztési társulási megállapodást írt alá 2011. december 2-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára részt vett a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) által tartott sajtótájékoztatón.
Egészségügyi témák szerepeltek a középpontban a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO) ülésének második napján, Brüsszelben. A lengyel soros európai uniós elnökség ideje alatt utolsó alkalommal összeülő EPSCO-tanácson Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter képviselte Magyarországot.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára Orbán Viktor miniszterelnök nevében köszöntőt mondott a Radulovics Bojanát búcsúztató gálamérkőzésen a dunaújvárosi sportcsarnokban.
500 millió forint pluszforrással támogatja 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a fogyatékossággal élők üdültetését - jelentette be az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) ülésén a minisztérium képviselője.
A Nemzeti Táncszínház tízéves fennállásának alkalmából 2011. december 1-jén Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár átadta Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az intézményt elismerő oklevelét, amelyet Török Jolán ügyvezető igazgató vett át.
Az Európa 2020 Stratégia végrehajtása, a foglalkoztatási, munkaügyi, szociálpolitikai kérdések, valamint az Európai Bizottság éves növekedési jelentésének megvitatása szerepelt a középpontban a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO) ülésének első napján, Brüsszelben.