Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Az 1275/2010. (XII. 8.) Kormányhatározat alapján az új összetételű Idősügyi Tanács 2011. szeptember 26-i alakuló ülésével megkezdte munkáját.
Az Új Széchenyi Terv „Tudomány – Innováció Program” keretében 2012-ben ismét pályázhatnak könyvtárak, közművelődési intézmények, múzeumok és levéltárak kulturális fejlesztési célokra. Az öt új pályázatban rendelkezésre álló 5,9 milliárd forintot az Európai Unió és a hazai költségvetés biztosítja. A támogatás vissza nem térítendő.
Holnap, 2012. január 17-én kezdődik a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) új szériájának első versenye. Az ötnapos World Tour, Felnőtt Asztalitenisz Bajnokságnak Budapesten a Syma Rendezvényközpont ad otthont. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Czene Attila fővédnökségével zajló Pro Tourt felváltó World Tour 2012-es sorozatának első, magyarországi helyszínén neves sztárok is megmérettetik magukat.
Új ellátási formaként több, a járóbeteg-szakellátás keretében végezhető rehabilitációs nappali ellátást finanszíroz a jövőben az egészségbiztosító - közölte az egészségügyi államtitkárság hétfőn az MTI megkeresésére.
A felsőoktatási intézmények frissített címjegyzéke
Az elmúlt hetekben ismét nagy vihart kavartak azok a nemzetközi hírek, amelyek egy francia cég által gyártott mellimplantátumról szóltak. A PIP néven ismert implantátumok (Poly Implant Prosthese) Magyarországon 2001. és 2010. között voltak forgalomban. Ez idő alatt 9482 darabot adtak el hazánkban, vagyis körülbelül 4000-4500 páciens lehet érintett az ügyben.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára pénteken hivatalában fogadta Michel Dussont, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) főtitkárát.
Minőségi multifunkcionális sportpályák létrehozását és kihasználtságuk növelése érdekében meglévő sportpályák fejlesztését támogatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának pályázata.
Folytatódnak és folyamatossá is válhatnak a Kárpát-medencei egyházi kezdeményezéseket támogató programok, amelyek tavaly több mint kétmilliárd forintban részesültek - közölte Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára pénteken, zalaegerszegi látogatásán.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. január 16., 10:00
Véleményezési cím: Judit.Bizik@nefmi.gov.hu