Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs mellett a térség további harminc településén élő közel ötvenezer embernek biztosít magasabb szintű járóbeteg-szakellátást a település rendelőintézetében megvalósult több mint 800 millió forintos beruházás, amelyet csütörtökön adtak át.
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2012. február 1-től Prof. Dr. Nagy Zoltánt, a volt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet egykori igazgatóját bízta meg az Országos Idegtudományi Intézet főigazgatói feladatainak ellátásával. Ezzel egyidejűleg visszavonta az eddigi főigazgató, dr. Gusztonyi Ágnes vezetői megbízását. Az újonnan megbízott főigazgató és Dr. Gusztonyi Ágnes közös megegyezéssel megszüntette az előző főigazgató közalkalmazotti jogviszonyát is.
A Kormány döntése értelmében azok a kismamák, akiket hátrányosan érint az adójóváírás lehetőségének megszűnése 2012. január 1-től jövedelempótlékra jogosultak. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny mai számában jelent meg.
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Szekszárdon, a Civilek Napján átadta az Év Tolna Megyei Civil Szervezete Díjat és a Bazsonyi Arany Mecénás Díjat. A díjakkal a Tolna Megyei Önkormányzat a megyében tevékenykedő és kiemelkedő teljesítményt nyújtó civil szervezetek munkáját és az őket anyagilag támogató vállalkozások, magánszemélyek tevékenységét ismeri el.
Európa szerte mindenkit megdöbbentett a három évvel ezelőtti, romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat – kezdte beszédét Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Fliegauf Benedek "Csak a szél" című filmjének a 62. berlini filmfesztivál versenyprogramjába történt beválogatása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. február 7.
A szakmai előkészítésért felelős szervezeti egység vezetőjének neve: Dudás Zoltán
Véleményezési cím: zoltan.dudas@nefmi.gov.hu
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2011. február 10.
Véleményezési cím: kulturalisjogalkotas@nefmi.gov.hu
A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. szeptemberben induló képzések érettségizetteknek és a Mesterképzések felsőoktatási felvételi tájékoztatója 2012. szeptemberben induló képzések diplomásoknak című kiadványok hivatalos kiegészítése.
Az országgyűlés határozati javaslatot fogadott el a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről. Párhuzamosan ezzel tudományos szimpóziumot rendezett a Konrad Adenauer Alapítvány és a KDNP „A kommunizmus bűnei” Munkacsoportja.
Köszönöm a munkájukat, amelyre a közösség, akit ellátnak felfigyelt és javasolta Önöket erre a díjra – köszöntötte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az Év praxisa díjjal jutalmazott háziorvosokat kedden.