Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Pénteken lejár a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
Az „Örökség-Kultúra” Oktatási E-könyvtár program hozzájárul a hazánkban élő nemzetiségek kultúrájának megismertetéséhez – mondta Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a program magyarországi kisebbségek című fejezete bővítésének a bemutatóján.
A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház és az Európai Unió által támogatott ifjúsági színházi projekt, a Platform 11+ közös ifjúsági drámapályázatát Győri Katalin, Kiss Márton és Oláh-Horváth Sára nyerte, így hárman megosztva kapják a 4000 eurós pályadíjat. A Kolibri Pincében tartott ünnepélyes díjátadón Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, Csomós Miklós főpolgármester-helyettes és L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke vett részt.
A felsőoktatásba jelentkezők száma - az elektronikus jelentkezések előzetes adatai alapján - várhatóan idén sem csökken – mondta el Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Debrecenben, ahol folytatódott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium „Start a diplomáért! Nyílt konzultációs, információs, felvételi napok” című országjáró körútja.
Bizalom és munka címmel a mélyszegénységben élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító, 410 millió forintos összköltségvetésű komplex program indult. Ennek részeként a szolnoki mintaprogram konzorciumi megállapodását írták alá Szolnokon a program résztvevői 2012. február 21-én, a Városháza Dísztermében.
Február 21-én, Debrecenben folytatódik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium „Start a diplomáért” nyílt konzultációs, információs, felvételi napok című országjáró körútja. A rendezvényről a kormany.hu az oldalon élőben is jelentkezik.
A civil szervezeteknek kiemelten fontos közvetítő szerepe van az állam és a társadalom között, a decemberben elfogadott civil törvény is ezt fejezi ki - jelentette ki Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár egy nyíregyházi fórumon február 17-én.
Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár február 18-án a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye centenáriumi évét megnyitó történelmi konferencián méltatta az egyházmegye tevékenységét.
A beruházásnak köszönhetően jelentősen javul a debreceni egészségügyi szolgáltatás minősége.
Komlón alakította ki egyik termelési központját a Főkefe Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Nonprofit Kft. (Főkefe Nonprofit Kft.) a közelmúltban, a létesítmény 200, döntő többségben megváltozott munkaképességű alkalmazott foglalkoztatására ad lehetőséget.